Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös duó)
Jaj, de rossz manapság a világ, mert fölmelegedésben nincs hó,
Mikulás prémben, kapucniban, nem dicsekszik, hogy… de jó hahó…
Jaj, de rossz manapság a világ, mert fölmelegedésben nincs hó
Mikulásnak a szánja, nyikorog, de nem siklik,
Még meg is van rakva, ő meg nagyon erőlködik…
Mikulásnak a szánja, nyikorog, de nem siklik.
(tíz szavas)
Majd’ ’alsóra’ kell vetkezni, téli nyárban,
Majd jő Mikulás kisgatyában…
(Leoninus duó)
Mikulásnak mennie kéne, de nem engedi vastag prémje!
Persze, tudjuk… ilyen hőségbe nincs semmi más lehetősége,
Igy csatasorban állna jól nekivetkőzött, inkább gyürkőzött!
Levette bundát, kapucniját… izzadt lábáról, nemezcsizmát…
Igy má’ majdnem gatyába kezdte csomagolást hátizsákokba…
Nem volt rest, rakodott, de alig győzte a sok-sok vinni valót.
Imát mondott is a jó istenhez, csak három nap alatt, hogy ér el gyerekekhez,
De mikulás egy ötletgazda, elővette a gördeszkáját… élet gyertyája.
Sietett, sorba töltötte a hátizsákokat, fölvette meleg papucsokat!
(Bokorrímes)
Esze nem hagyta, mert tudta, hogy... igyekvés, mert rövid a három nap,
Utolsó mentségben, eszébe jutott barátja az otthoni pap...
Tudta a gördeszkát nem kell tankolni, meg jó, hogy nem is defektes.
Egy számít, a reá váró gyerekekhez kell érni, mi lényeges!
(senrjon)
Indult gördeszka vonat.
Földön húzottak hátizsákok.
Minden oly’ sáros…
(HIQ)
Gyerekek!
Fehér szakállas…
Már úton…
Vecsés, 2025. december 3. – Kustra Ferenc József
Jaj, de rossz manapság a világ, mert fölmelegedésben nincs hó,
Mikulás prémben, kapucniban, nem dicsekszik, hogy… de jó hahó…
Jaj, de rossz manapság a világ, mert fölmelegedésben nincs hó
Mikulásnak a szánja, nyikorog, de nem siklik,
Még meg is van rakva, ő meg nagyon erőlködik…
Mikulásnak a szánja, nyikorog, de nem siklik.
(tíz szavas)
Majd’ ’alsóra’ kell vetkezni, téli nyárban,
Majd jő Mikulás kisgatyában…
(Leoninus duó)
Mikulásnak mennie kéne, de nem engedi vastag prémje!
Persze, tudjuk… ilyen hőségbe nincs semmi más lehetősége,
Igy csatasorban állna jól nekivetkőzött, inkább gyürkőzött!
Levette bundát, kapucniját… izzadt lábáról, nemezcsizmát…
Igy má’ majdnem gatyába kezdte csomagolást hátizsákokba…
Nem volt rest, rakodott, de alig győzte a sok-sok vinni valót.
Imát mondott is a jó istenhez, csak három nap alatt, hogy ér el gyerekekhez,
De mikulás egy ötletgazda, elővette a gördeszkáját… élet gyertyája.
Sietett, sorba töltötte a hátizsákokat, fölvette meleg papucsokat!
(Bokorrímes)
Esze nem hagyta, mert tudta, hogy... igyekvés, mert rövid a három nap,
Utolsó mentségben, eszébe jutott barátja az otthoni pap...
Tudta a gördeszkát nem kell tankolni, meg jó, hogy nem is defektes.
Egy számít, a reá váró gyerekekhez kell érni, mi lényeges!
(senrjon)
Indult gördeszka vonat.
Földön húzottak hátizsákok.
Minden oly’ sáros…
(HIQ)
Gyerekek!
Fehér szakállas…
Már úton…
Vecsés, 2025. december 3. – Kustra Ferenc József
Az idő felettem őrködött,
némán a szívembe költözött.
S a viharban vigaszt kértem,
a felhőkbe árva reményt véstem.
Vártam mindig a csodát,
hogy leteríti előttem bársonyát,
s ad majd nékem hitet és erőt,
hullat reám éltető esőt.
Amilyen a virágnak is kell,
amitől a szívem kizöldell,
majd a napnak bősz sugarát,
hogy érlelje édes tavaszát.
Rügy fakadjon újra a fán,
s gyöngéden óvja majd ezután,
bársonylombja szelíden takarja,
seregélysereg nehogy megzavarja.
Míg az idő felettem őrködik,
s majdan szívemből kiköltözik,
ekkor vigaszt többé nem kérek,
csak békés nyugalmat remélek.
némán a szívembe költözött.
S a viharban vigaszt kértem,
a felhőkbe árva reményt véstem.
Vártam mindig a csodát,
hogy leteríti előttem bársonyát,
s ad majd nékem hitet és erőt,
hullat reám éltető esőt.
Amilyen a virágnak is kell,
amitől a szívem kizöldell,
majd a napnak bősz sugarát,
hogy érlelje édes tavaszát.
Rügy fakadjon újra a fán,
s gyöngéden óvja majd ezután,
bársonylombja szelíden takarja,
seregélysereg nehogy megzavarja.
Míg az idő felettem őrködik,
s majdan szívemből kiköltözik,
ekkor vigaszt többé nem kérek,
csak békés nyugalmat remélek.
Szerelmi vágyódás…
Hangsúlyos emlékek, kissé félénkek,
De, vágyok rád, gyertek elő emlékek!
Egyszer már ölelhettelek, ezt kéne tökéletesítenem,
Feledni ölelésedet nem tudom, ez nekem biz' nem tisztem…
(anaforás, belső rímes, önrímes)
Vágyok a közeledbe, mert így bizony, milyen ez az élet?
Vágyok a közeledbe, hátha jutna még egy boldog élet?
(Bokorrímes)
Múlt elő híva, rád zúdítottam minden szeretetemet,
Időlovag vagyok, hozzád vágtattam borzoltam génemet…
Érezted milyen finom volt? Ölelkeztünk, adtam szerelmet.
Vecsés, 2020. szeptember 16. – Kustra Ferenc József
Hangsúlyos emlékek, kissé félénkek,
De, vágyok rád, gyertek elő emlékek!
Egyszer már ölelhettelek, ezt kéne tökéletesítenem,
Feledni ölelésedet nem tudom, ez nekem biz' nem tisztem…
(anaforás, belső rímes, önrímes)
Vágyok a közeledbe, mert így bizony, milyen ez az élet?
Vágyok a közeledbe, hátha jutna még egy boldog élet?
(Bokorrímes)
Múlt elő híva, rád zúdítottam minden szeretetemet,
Időlovag vagyok, hozzád vágtattam borzoltam génemet…
Érezted milyen finom volt? Ölelkeztünk, adtam szerelmet.
Vecsés, 2020. szeptember 16. – Kustra Ferenc József
Aki becstelen
Elnyerheti „jutalmát”.
Lehet, megvetik...
*
Ki gazlelkű
És várja jutalmát
Tán’ megbecsülik?
*
Ember, de milyen?
Gaz, lator, lehet ilyen!
Neki van joga…
*
Üvegkristály vagy?
Vagy Te kristályüveg vagy?
Nem tudod mi vagy?
*
Üres fej, falad!
Lelked előre halad?
Ész nincs, nem segít…
*
Van-e józanész?
Ez ellen Te mit tehetsz?
Ha így születtél…
*
Élet peremén
Is élnek, jó emberek;
Lehet… a jobbak.
*
Értékek nélkül,
Érdekek dominálnak!
Beállsz a sorba?
*
Főnök is porban,
Lenn, igavonó sorban.
Ő is megtudta…
Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
Elnyerheti „jutalmát”.
Lehet, megvetik...
*
Ki gazlelkű
És várja jutalmát
Tán’ megbecsülik?
*
Ember, de milyen?
Gaz, lator, lehet ilyen!
Neki van joga…
*
Üvegkristály vagy?
Vagy Te kristályüveg vagy?
Nem tudod mi vagy?
*
Üres fej, falad!
Lelked előre halad?
Ész nincs, nem segít…
*
Van-e józanész?
Ez ellen Te mit tehetsz?
Ha így születtél…
*
Élet peremén
Is élnek, jó emberek;
Lehet… a jobbak.
*
Értékek nélkül,
Érdekek dominálnak!
Beállsz a sorba?
*
Főnök is porban,
Lenn, igavonó sorban.
Ő is megtudta…
Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
…az élet vonatán…
Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken.
A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér…
Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe sáros,
A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos…
Igaz itt a vonaton, nem is kell köntös,
Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös…
Vonatablakomból, másképp látom már a téli, havas kertet,
Tavasszal meg, másképp érzem az illatot, mit szél ide kerget.
Szemem a sok könnyezéstől, már elég nyálkás,
A sorsom, ezen a rozzant vonaton, szálkás.
Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
Botom itt alszik összecsukva, velem az ágyban.
De ha jő majd a kaszás… majd Te rám nevetsz!
Egy az életem, többet biz’ el nem vehetsz.
Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
Néha, azt látom, hogy az ellen, partizánkodik ágak között,
És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!
Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe…
És ha lenne számadás… Csillag is hullana a kezembe…
Itt a gyors-lassú vonaton, pengeszájjal remeg a kevélység,
Suhanásnál, vagy a veszteglésnél, csak vegetál a merészség.
Mi vagyok én pitypang, mi boldogan táncol a réten, a szélben?
Vagy hópehely, viharos hóesésben, közvilágítás fényben?
De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
És itt nekem nincs viharos hóesés, semmicskét…
Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
Lassan hamuvá lesz a hosszú élet… megélt korok.
Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
Lesz biztos, aki vár és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél…
Bennem a lét, orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
A vonatom is, sín nélkül is… össze-vissza mászkál…
Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba…
Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
Ha elsírom magam… ezzel karcolom a szemem…
Erdő, rét, csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom…
Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
Nagyon semmi se fájjon… nagyon nem vágyja az énem…
Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközők…
De majd ha a sínpálya elfogy és ott várnak az ütközők...!
Vonatom rozoga, szánni való,
Kevés, de volt benne valami jó!
Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó…
Vecsés, 2015. március 28. - Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként.
Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken.
A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér…
Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe sáros,
A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos…
Igaz itt a vonaton, nem is kell köntös,
Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös…
Vonatablakomból, másképp látom már a téli, havas kertet,
Tavasszal meg, másképp érzem az illatot, mit szél ide kerget.
Szemem a sok könnyezéstől, már elég nyálkás,
A sorsom, ezen a rozzant vonaton, szálkás.
Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
Botom itt alszik összecsukva, velem az ágyban.
De ha jő majd a kaszás… majd Te rám nevetsz!
Egy az életem, többet biz’ el nem vehetsz.
Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
Néha, azt látom, hogy az ellen, partizánkodik ágak között,
És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!
Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe…
És ha lenne számadás… Csillag is hullana a kezembe…
Itt a gyors-lassú vonaton, pengeszájjal remeg a kevélység,
Suhanásnál, vagy a veszteglésnél, csak vegetál a merészség.
Mi vagyok én pitypang, mi boldogan táncol a réten, a szélben?
Vagy hópehely, viharos hóesésben, közvilágítás fényben?
De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
És itt nekem nincs viharos hóesés, semmicskét…
Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
Lassan hamuvá lesz a hosszú élet… megélt korok.
Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
Lesz biztos, aki vár és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél…
Bennem a lét, orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
A vonatom is, sín nélkül is… össze-vissza mászkál…
Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba…
Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
Ha elsírom magam… ezzel karcolom a szemem…
Erdő, rét, csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom…
Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
Nagyon semmi se fájjon… nagyon nem vágyja az énem…
Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközők…
De majd ha a sínpálya elfogy és ott várnak az ütközők...!
Vonatom rozoga, szánni való,
Kevés, de volt benne valami jó!
Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó…
Vecsés, 2015. március 28. - Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként.
