Van ám nekem is egy vágányom,
Ezen megy az életvonatom.
Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…
Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…
Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.
Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
Ez az én értékem, nekem másom sincs.
Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…
Rohamban vagyok,
Keskeny vágányom, utam!
Életem, csapdám…
*
Uralkodik az
Elmém, vágány meg marad…
Lét, merre halad?
*
Egy hang hűvösen
Csak belesúg fülembe.
Még váltó sincsen…
Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.
Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
*
A hegyoldalban,
Hallom, vadkutya vonít.
Békés éjszaka!
*
Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.
A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.
Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.

A bármilyen erősek is elgyengülnek
A gyengék is lehet, hogy megerősödnek.
A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet!
A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet.
De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek,
A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek...
Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat
És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat.
Mindezek ellenére megy-megy a világ, nem áll meg,
Ha van tennivalód tedd, ötleted meg valósítsd meg.
Már csak a szerencse kell, és ha melléd szegődik,
Akkor tán’ az őrangyalod is folyvást őrködik.
Vecsés, 2014. április 27. – Kustra Ferenc József

Mennyi mindenki már valaki, sok lett a nagymenő.
Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.
Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,
Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.
Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,
Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.
Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,
Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.
Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,
Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.
Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,
Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.

(Bokorrímes)
Mese nem volt, e napon megszülettél
Létednek értelme volt… közénk jöttél!
Megszülettél, hogy végre láthasd a saját világod,
Benne volt, hogy majd átélhesd a saját boldogságod…
*
(HIQ trió)
Különös
És különleges!
Lét maga…
Kik vagyunk
És mit akarnók?
Lét maga…
Nem tudod
Mit rejt neked lét!
Lét maga…
*
(senrjon trió)
Tizennyolc vagy, csak ennyi
Felnőtt lettél, anyukád tudja?
Nevelés vége…
Anyukádnál bent laktál,
Mostanra felnőtt lettél… immár.
Nevelés vége…
Múltad még nincs, gyermekkor…
Más vagy mint mások, de vajh’ milyen?
Nevelés vége…
*
(Kínai versforma, „Vágyódás délre”: 16 szótag "Shiliuziling" 1
7 3 5 rímképlet = aaxa)
Hely
Sem ismert, lét még kétely…
Megleled!
Létben, nincs zsindely…
*
(LIMERIK)
Kérdés-válaszokat tán’ leled,
Szeresd Anyukád, ott van neked.
Míg éltek… szeretet!
És Isten emleget!
Most, anyukád családod neked.
*
(3 soros zárttükrös duó)
Tapasztalásod, gyűjtsd egy életen át, fordítsd az a homokórát,
Ha nincs más ott van Anyukád... de forgasd rendesen a homokórát…
Tapasztalásod, gyűjtsd egy életen át, fordítsd az a homokórát.
Válaszaid, vagy valahol-néhol megleled,
Rágd át magad rajta, mert azt bizony jólteszed…
Válaszaid, vagy valahol-néhol megleled.
*
(leoninus)
Figyeld, hogy ne állj szemben világ hívságával, de élj Te a saját kívánsággal.
Nagyjából más vagy mint mások, közelben… harci árkok… jót nem kötik össze pántok!
Ha találkozol, ki hasonló teveled, kezdeményezd, mert barát bizony kell neked.
Figyelj arra, hogy ne hagyd magadat becsapni, mert pocsolyavízben víziszony úszni!
*
(Tíz szavas)
Ha sikeresen megtalálod világban a helyed,
Akkor neked szép életed…
*
(Bokorrímes duó)
Izácska tizennyolcéves, ó, már nagy-kis csillagvirág
Az én Istenem éltesen, legyen neked gyertyavilág…
Kérlek, majd érezd léted örömét, benne szeretetet,
Az együttműködést is mutass másnak… ez is szereted.
Már felnőtt lettél, próbálj meg ehhez alkalmazkodni,
Légy és maradj erős, még bajban sem jó létbe rogyni…
Vecsés, 2024. augusztus 1.- Kustra Ferenc József – versem íródott: Ghica Izabella Iasmina (2024. augusztus 3. -i) 18. születésnapjára… mert vége a boldog gyermekkorának… Vajh’ majd mi lesz?

Érdekből, még a
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,

Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...

Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’