Elrepült az angyal, ki megvédett engem,
elbúcsúzott tőlem,nem kevés szerettem,
elrepült az angyal, ki vigyázott a szeretteimre,
mért mindig a szeretteinknek kell el mennie?

Erre nincs válasz, nincs válasz senkinél,
de a szeretet, az erősebb bárminél,
mert a szeretet legyőz, bármilyen rémálmot,
nem teszed jól,ha a szeretet szétvágod.

Elrepült az angyal, ki békességet hozta,
a bánatot,és a félelmet, meg gyorsan el lopta,
elrepült az angyal,ki legyőzte a rosszat,
és a rossz embert, a jó dologra szoktat.

Elrepült az angyal,és hozza a szeretetet,
minden szereted ma este,álmaidban veled lehet,
gyújtsunk egy gyertyát,az eltávozottakért,
emlékezzünk meg rájuk, maradjon meg egy kép.

Tűzön vizen át vigyázok rád bármi bánt, elestem te felvettél leugrottam elkeltél.
Felébredt az álomból, elejtették a zángorból.
Feldühödt erre-e borús bika, hátnem fellökte őt a galiba?
Sokszor volt már ilyen, de már nem bírta-e bika.
Ezért hát elindult felém a liga.
Elindultál te felém, szívem számon te lettél.
Megkérdeztem szabad-e, erre a válasz, persze.
Hát megtettem-e kérést, megcsókoltam elnézést.
Sokszor álmodtam már ilyen kapcsolatról.
De vajon tényleg valóság a mostani?
Meg is kérdeztem tőle, de hát a válasz mért ne?
Ha már megtetted-e cselekvést, mit vársz legyen csak enyelgés?

Tegnap még elvettek mindent
azt hittem semmim sem maradt,
s most mégis én vagyok ezen a földön
úgy érzem talán a legboldogabb.

lehet kincsed és hatalmad
ha szíved hideg,mostoha,
az én szívem bearanyozza
gyermekem,s unokám mosolya.

És csak azért is talpa állok
ilyen erős nem voltam soha!
Nem árthat többé gonosz érdek,
nem sújthat idő ostora.

Alamizsnát nem kérek többé,
én többre vagyok érdemes!
s a vesztes,ki megbánja végül
csak azért is te lehetsz!

Az Életem
Kivel élhetem,
Nem tudja elfogadni,
Ilyen vagyok. Azt hiszem.

Ilyen vagyok!
Sokféle egyszerre,
Szép és csúnya,
Ügyes, ügyetlen.
Én vagyok az egyetlen?

Unom a tökéletest,
Nem tetszik.
Másoknak mutatni csak,
S rejteni a valódit.

Pedig próbáltam sokáig.
Erősnek lenni, okosnak.
De ahogy telnek az évek,
Fáradt tükre vagyok a nagyoknak!

Magam adom Neked.
Elfogadni nem lehet? Nyomorult menekülő vad,
Az erdőben rettegve liheg.

A bűnünk közös,
sorsunk is az!
Futunk egymással örökös,
új meg új Iramodással, de lábunk nem halad.

Bizton van megoldás,
A Remény élni fog.
Idővel megjön a hatás,
Jó vagy rossz, nem tudom.

De Büszkeségünk, kitartásunk
el nem fogy.
Együtt járunk, míg tehetjük,
A rianó tavon.

Az én drága ki unokám
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.

Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.

Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.

Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.

Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.

Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.