Zümmög a rekkenő hőség
Rövidre zsugorodott árnyék
Meglapulva ásít
Függőlegesek tövében
És a közeli táj délibábja
Torkát köszörüli
Egy hűsítő imára.

Fuldokol mező-erdő-lélek.
Adatrekordot jegyeznek buzgón
Olvashatod a neten
Itt a földön ilyen is megterem.
Születőben van még
Több egyéb más
Csodás csapás
Észlelhető emberöltőn át
Eddig nem tapasztalt változás.

A Régiek megmondták
Más felé fordul a világ
De ki ad az agg károgása.
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre
Tudományos ostorral
Az evolúció tetejére.
Alkotni Mű-remekeket
Nem mint a barlangi emberek.

Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben
S közben csapból folyik el a vére
Beton kerül amputált tüdejére.
Kórt fecskendez kapzsi módon
Ostobaság tüneteivel
A büszke bölcs-ő-ember.

Szemünk előtt haldoklik
Lendületes ütemben
A megsebzett Földelem.
A nemzedék ha elalszik
Elalél-szik-es talajon
Nézhet az űr-ablakon
Tudományát a zsebébe teheti
Nem lesz
Az ki dicsérgeti.

Itt az otthon, ez a haza
Itt volt az Éden maga
Valaha.

Hová fejlődik az ember agya....

Párás ablak, odakint hideg fuvallat.
megrázza magát az öreg tölgyfa,
táncol a falevél, színe aranysárga.
Hullik szépen sorba, befestve a földet,
aludni készül a természet.
Érzed a szellőt? Végy egy nagy levegőt.
Hisz ilyet nem látsz máskor,
csak mikor a világ álomba szenderül!
A természet aranyban pompázik,
színeiből szépség sugárzik.
Komoly lesz minden, ködös a táj.
Ez adja az ősz igazi hangulatát!
esőcseppek mossák a fák ágait,
s a szél álomba rázza lombjait.

Milyen lenne most
Néma magányom
Ha nem Rólad szólna

Esténként A csillag
Suttogja meséd
Fülembe halucinálva
Mindig s újra
Elkisérsz a keresztútra
Elkísérsz
Percről percre érzem
Szereteted
A magány helyében
...
Mosolygós szemed égi fénye
Örökre belém költözött
Áldott vagy az asszonyok közöt.!

Ha felnőhetnék hozzád
Te alázatos ember
Kinek e világon
Semmi siker nem kell
Ha felnőhetnék hozzád
Szerénységed látván
Messze repülhetnék
Bölcsességed szárnyán

Úgy hiszem tudod
A világ mitől kerek
Mint a gömb
Melyet tökéletesíteni
Jobban nem lehet

Ha felnőhetnék hozzád
Te részrehajló jámbor
Ki szíved-lelked szétosztod
Nincs benned büszke mámor
Ha felnőhetnék hozzád
Ki tűröd a világot
Elfogadod az embert
Amilyennek látod

Talán megérteném
Ha felnőhetnék hozzád
Mi az amit hoz-ád
Az élet a létnek
A halál az örökké-nek
S mutatja
A világ mitől kerek
S benne az Emberek
Hová tökéletesednek ?!

Úgy hiszem tudod
A világ mitől kerek
Mint a gömb
Melyet tökéletesíteni
Jobban nem lehet
...
Nem is kell a felelet
Végén meg lesz a lelet.

Könnyben fuldoklik
A szél és nagyon süvít.
Emlék ül, kövön…
*
Sírkő csendesen
Csak fekszik padom mellett.
Elhunyt őseim…
*
Álmaim, vágyaim, ma már mind, távol kóborol,
De szép emlékképem van, képzeletben valahol,
Ez a novemberi reggel, nagy titkokat takar,
Kutya fekszik egy sír mellett, hasán egyet vakar.
A novemberi hajnal érzelem hegyeket mozgat.
Nagy a felhőség felettünk, de könnyeket nem hullat.
*
Sírkertben is köd…
Csendes levélmorajlás.
Ringató halál…
*
Képzeletben visszamegyek én a mától nagyon riadtan,
Emlékszem még, hogy milyen voltál, mit szerettél, megfáradtan.
Te nem vagy már meghaltál, minthogy élj miattam föltáratlan.
*
Folyódba lépni
Újból már, biz’ nem lehet.
Csónak elúszott.
*
Víznél sem az már
A fodor mi régen volt.
Hullám is elhal.
*
Itt most gondolatban pár kortyot iszogatok veled,
És enélkül túlvilágon, a helyed, hogyan leled?

Lelkem itt most, ki is buggyan,
Sírodon nagyon is koppan.
Hallod-e, hogy az ész roppan?
*
Sírok, fénylenek
Sok mécsesnek lángjától.
Felemelően.
*
Szívem kalimpálva ver, oly' nagyon emlékszem rád,
Hogy beszélgessünk, gyakran én is elmentem hozzád.
Billiárd lett a vége, nejed, „sört vágott” hozzád.
*
Az emlékkapuk
Nyílnak, szépség kitódul.
Jó a társaság…
*
Te már a megnyugodott lelkek templomában vagy,
Én már fázok, megyek is, ha feltolult emlék hagy.
Sírod lesz még hidegebb is, most még nincs itt a fagy.
*
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek.

Vecsés, 2016. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.