Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia: az emberi sorosról…
Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…
Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.
Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…
Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…
Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… piheni.
Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásként.
Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…
Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.
Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…
Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…
Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… piheni.
Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásként.
Látvány variációk…
A
Patak
Törtető.
Hegyről zúdul,
Soha ne áll meg.
*
A vad, hegyi patak,
Csak zúdul, gátlástalanul.
Törtető vízhozam!
*
Törtető a hegyi patak,
Csak nézem, hogy zúdul, patak...
Törtető a hegyi patak.
*
A hegyi patakot elnézem, mily’ törtető,
Lezúdulása elsöprő… nézni felemelő.
Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc József - Készült: apevában, HIAQ –ban, 3 soros-zárttükrös –ben és 10 szavasban.
A
Patak
Törtető.
Hegyről zúdul,
Soha ne áll meg.
*
A vad, hegyi patak,
Csak zúdul, gátlástalanul.
Törtető vízhozam!
*
Törtető a hegyi patak,
Csak nézem, hogy zúdul, patak...
Törtető a hegyi patak.
*
A hegyi patakot elnézem, mily’ törtető,
Lezúdulása elsöprő… nézni felemelő.
Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc József - Készült: apevában, HIAQ –ban, 3 soros-zárttükrös –ben és 10 szavasban.
Hétköznapi pszichológia
Rossz felé megy a világ, s nem vagyok egyedül,
Lehet még valaha, hogy haza fényre derül?
Párok már nem esküdnek, így el nem is válnak,
A tömegek érzelem nélkül mivé válnak?
Szeretet, egymás egyszerű tisztelete segítene,
Ha bármilyen kicsi emberség még itt-ott leledzene...
Vecsés, 2013. május 22. - Kustra Ferenc József
Rossz felé megy a világ, s nem vagyok egyedül,
Lehet még valaha, hogy haza fényre derül?
Párok már nem esküdnek, így el nem is válnak,
A tömegek érzelem nélkül mivé válnak?
Szeretet, egymás egyszerű tisztelete segítene,
Ha bármilyen kicsi emberség még itt-ott leledzene...
Vecsés, 2013. május 22. - Kustra Ferenc József
Végleg eltakarják a ködös távlatok…
Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök,
Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél
És későn, este a súlyos esőfelhők fölött,
A nap már nem izzó forrósága, aludni tér.
Estefelé a kutyák nagyon ugatnak,
Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen,
Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak,
Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem.
Sok levél egymásnak int elbúcsúzót,
A szél szerte-szét fogja fújni őket,
Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot,
Nem irigylik ők a már földet érőket.
A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok,
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok
Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat!
Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József
Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök,
Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél
És későn, este a súlyos esőfelhők fölött,
A nap már nem izzó forrósága, aludni tér.
Estefelé a kutyák nagyon ugatnak,
Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen,
Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak,
Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem.
Sok levél egymásnak int elbúcsúzót,
A szél szerte-szét fogja fújni őket,
Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot,
Nem irigylik ők a már földet érőket.
A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok,
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok
Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat!
Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József
Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?
Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?
Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?
Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.
Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?
Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.
Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…
Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.
Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.
Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.
Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.
Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.
Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.
Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?
Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?
Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?
Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?
Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.
Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?
Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.
Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…
Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.
Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.
Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.
Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.
Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.
Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.
Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?
Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József
