Idő 
Értékelés 
Értékelés Egy tucat meditációs gondolat…
Villámháború
Zajlik rét, mező fölött.
Mélytengeri csend…
*
Bennem van a zaj,
Agyamban a vér dobol.
Fülbe… süket csend.
*
Bármily sötét is
Felleg, ideér… derű.
Az esővíz lágy.
*
A reményünk, oly’
Nagy fegyver, túlélésben.
Álmok altatnak.
*
Erős szenvedély,
Erősebb az életnél.
Le lehet szokni.
*
Csak némán a harc?
Aki kiabál, vesztes?
Halál is csendes…
*
Tél! Nincs hó vagy jég,
Rügybontás van, csodaszép.
Hóvirág bújik...
*
Drót szamár gurul
Fölfelé is, ha hajtod.
Levegőd fogytán.
*
A süket-csöndű
Faluban, kutya ugat.
Halk morgás… csendben.
*
A kutyahűség,
Többet tud az embernél.
Gazdátlanul is.
*
Elhagyatott ház,
Rozsdállt, bedőlt kiskapu.
Fényes kutyalánc.
*
Gaz mindenfelé,
Úr a változatosság.
Köztük nőtt virág.
Vecsés. 2014. január 9. – Kustra Ferenc
Villámháború
Zajlik rét, mező fölött.
Mélytengeri csend…
*
Bennem van a zaj,
Agyamban a vér dobol.
Fülbe… süket csend.
*
Bármily sötét is
Felleg, ideér… derű.
Az esővíz lágy.
*
A reményünk, oly’
Nagy fegyver, túlélésben.
Álmok altatnak.
*
Erős szenvedély,
Erősebb az életnél.
Le lehet szokni.
*
Csak némán a harc?
Aki kiabál, vesztes?
Halál is csendes…
*
Tél! Nincs hó vagy jég,
Rügybontás van, csodaszép.
Hóvirág bújik...
*
Drót szamár gurul
Fölfelé is, ha hajtod.
Levegőd fogytán.
*
A süket-csöndű
Faluban, kutya ugat.
Halk morgás… csendben.
*
A kutyahűség,
Többet tud az embernél.
Gazdátlanul is.
*
Elhagyatott ház,
Rozsdállt, bedőlt kiskapu.
Fényes kutyalánc.
*
Gaz mindenfelé,
Úr a változatosság.
Köztük nőtt virág.
Vecsés. 2014. január 9. – Kustra Ferenc
Életbe hatolnék, de nincsen és nem volt trójai faló,
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló…
Az élet, sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!
A várakozás ott csap be, ahol a legtöbbet ígéri!
A remény meg addig hiteget, amíg a váró igényli!
Saját sorsának csalódottját, a balsorsa sem kíméli!
A szabadság hívője, folyton a szabadságot reméli…
(3 soros-zártükrös)
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek,
Ilyenem volt elég… már nem akarnám, hogy még ilyenek legyenek…
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek.
Vecsés, 2016. június 12. – Kustra Ferenc
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló…
Az élet, sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!
A várakozás ott csap be, ahol a legtöbbet ígéri!
A remény meg addig hiteget, amíg a váró igényli!
Saját sorsának csalódottját, a balsorsa sem kíméli!
A szabadság hívője, folyton a szabadságot reméli…
(3 soros-zártükrös)
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek,
Ilyenem volt elég… már nem akarnám, hogy még ilyenek legyenek…
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek.
Vecsés, 2016. június 12. – Kustra Ferenc
(Septolet!)
Összetalálkoztunk,
Nem ocsúdtunk,
Végül csalódtunk…
Bálint nap is hatott,
Szerelmünk virágzott.
Világlott,
Lassan elmúlott.
(Senrjon)
Tán’ tévútra kerültünk
És megoldást, messze kerültünk.
Gyönyörű… múlott!
(3 soros zárttükrös)
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett,
Sokszor biztosítottalak, hogy bírod a szerelmemet…
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett.
Te voltál a közös cselekedet,
Én vagyok már nekünk emlékezet…
Te voltál a közös cselekedet.
Pedig én emlékszem, hogy szép napokat éltünk meg,
Az a fránya sors ellenünk volt, nem könyörült meg.
Mikor szemedbe néztem lelkem szárnyalt élvezettel, sőt repdesett,
Ezt szerettem volna folyton átélni, de fránya, ilyt' nem engedett…
Mosolyod még ma is az íriszemen táncol,
De már nem vagy, hanem mentél... már távol, máshol...
Eltávolodtál, szerelmünk igazságától.
Pedig lehettem volna csak a Te poétád,
Versben írhattam volna meg neked tirádát.
A fránya úttalan útra kényszerített minket…
A fránya, végső magányba kényszerített minket!
(3 soros zárttükrös)
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok,
Szerelmünk elmúlt, rád szeretettel emlékezni fogok…
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok.
*
(Senrjon)
Kapcsolat belém égett,
Szívembe örökre benne laksz!
Sorsom, ezt írta…
Vecsés, 2019. február 8. – Kustra Ferenc – íródott Alloiostrofikus versformában.
Összetalálkoztunk,
Nem ocsúdtunk,
Végül csalódtunk…
Bálint nap is hatott,
Szerelmünk virágzott.
Világlott,
Lassan elmúlott.
(Senrjon)
Tán’ tévútra kerültünk
És megoldást, messze kerültünk.
Gyönyörű… múlott!
(3 soros zárttükrös)
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett,
Sokszor biztosítottalak, hogy bírod a szerelmemet…
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett.
Te voltál a közös cselekedet,
Én vagyok már nekünk emlékezet…
Te voltál a közös cselekedet.
Pedig én emlékszem, hogy szép napokat éltünk meg,
Az a fránya sors ellenünk volt, nem könyörült meg.
Mikor szemedbe néztem lelkem szárnyalt élvezettel, sőt repdesett,
Ezt szerettem volna folyton átélni, de fránya, ilyt' nem engedett…
Mosolyod még ma is az íriszemen táncol,
De már nem vagy, hanem mentél... már távol, máshol...
Eltávolodtál, szerelmünk igazságától.
Pedig lehettem volna csak a Te poétád,
Versben írhattam volna meg neked tirádát.
A fránya úttalan útra kényszerített minket…
A fránya, végső magányba kényszerített minket!
(3 soros zárttükrös)
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok,
Szerelmünk elmúlt, rád szeretettel emlékezni fogok…
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok.
*
(Senrjon)
Kapcsolat belém égett,
Szívembe örökre benne laksz!
Sorsom, ezt írta…
Vecsés, 2019. február 8. – Kustra Ferenc – íródott Alloiostrofikus versformában.
Lehetnél itt…
Hallod? Lelkem szólít!
Veled egy ágycsata,
Testem vágyálma.
Lelkemnek reménye,
Szüleménye,
Tüneménye.
*
Ölelj át,
Nyakam fond át!
Utunk nemes lenne,
Lehetne?
Vágyam üzenet!
Birtokolnám üreget,
Tüzedet!
*
Hiány-sebemet
Gyógyítsd… eleget.
Beszélj, mit tegyek,
Milyen legyek…
Hogy szeresselek?
Fürödhetnénk boldogságba,
Kiélt vágyba…
Vecsés, 2018. január 5. – Kustra Ferenc – Romantikus Septolet csokor
Hallod? Lelkem szólít!
Veled egy ágycsata,
Testem vágyálma.
Lelkemnek reménye,
Szüleménye,
Tüneménye.
*
Ölelj át,
Nyakam fond át!
Utunk nemes lenne,
Lehetne?
Vágyam üzenet!
Birtokolnám üreget,
Tüzedet!
*
Hiány-sebemet
Gyógyítsd… eleget.
Beszélj, mit tegyek,
Milyen legyek…
Hogy szeresselek?
Fürödhetnénk boldogságba,
Kiélt vágyba…
Vecsés, 2018. január 5. – Kustra Ferenc – Romantikus Septolet csokor
Csak ülök csukott szemmel és aggyal… írok a balkonon,
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…
A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…
Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?
Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.
Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.
Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!
Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.
Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…
Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!
Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…
A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…
Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?
Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.
Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.
Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!
Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.
Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…
Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!
Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc
