Idő 
Értékelés 
Értékelés Verset írok monotonon,
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.
Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.
Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.
Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.
Budapest, 1998. július 29. – Kustra Ferenc József
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.
Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.
Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.
Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.
Budapest, 1998. július 29. – Kustra Ferenc József
Ácsorgok a létem peremén,
Onnan nézem a létemet én.
Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…
Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.
Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!
Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József
Onnan nézem a létemet én.
Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…
Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.
Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!
Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz,
Én ráültem, Te meg az ölembe, ne legyen közöd a szálka karchoz…
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz.
*
(3 soros-zárttükrös)
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak,
Cirógattuk egymást, én meg nagyon megvágylatak…
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak.
*
(Leonidus)
Még nem bolondultam észben velem, tudom, nem is történt meg... képzelegtem,
Nem is voltál biz' ott velem, de egyedül… voltam és hiányoztál nekem.
Most azért elmesélem, hogy miket láttam, érdekelhet a dologi véleményem
Ha olvasol és átérzed, lehetne, hogy talán felélénkül igazi érzeted.
Istenkém, micsoda párom lehettél volna, ha nem a hülyécske sors fintora…
Vagy másként rendezi dolgokat, és nem érzéseink szerint intézi dolgokat.
De rejtélyes okból érvényesült… akarata csak ezértis megérvényesült.
Lehet, hogy sors is könyvből olvassa… mi legyen, nem is tudja, csak úgy kiolvassa…
*
(3 soros-zárttükrös)
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst,
Nem fáztunk, ölemben sem fáztál… nem terítettünk le kis plüsst.
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst.
*
(Leoninusban írt 3 soros-zárttükrös)
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada,
Nosza föl a kabátot, rongya… jobb, ha indulunk, nem kell a vihar morca…
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada.
*
(Belső rímes, önrímes, 3 soros-zárttükrös, leonidusban írva)
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem,
Közben húztam mélázva terhem, végül, ha sírva is, de csak hazaértem…
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem.
*
(Senrjon csokor, anaforás, fél-haiku lánc-szerűen írva)
Az estélileg megjött
Magányom ismét megríkatott.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg magány
Úgy, vehemensen erőszakos.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg senki
Sincs velem, lélekőrlő nekem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg bájos
Lét, magánynak, nincsen kiróva.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg újra
Előjött kispad ügyet… élem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg alvás
Zokogással kezdődik… ez van.
Hol vagy? Nem velem…
Vecsés, 2021. december 9. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz,
Én ráültem, Te meg az ölembe, ne legyen közöd a szálka karchoz…
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz.
*
(3 soros-zárttükrös)
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak,
Cirógattuk egymást, én meg nagyon megvágylatak…
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak.
*
(Leonidus)
Még nem bolondultam észben velem, tudom, nem is történt meg... képzelegtem,
Nem is voltál biz' ott velem, de egyedül… voltam és hiányoztál nekem.
Most azért elmesélem, hogy miket láttam, érdekelhet a dologi véleményem
Ha olvasol és átérzed, lehetne, hogy talán felélénkül igazi érzeted.
Istenkém, micsoda párom lehettél volna, ha nem a hülyécske sors fintora…
Vagy másként rendezi dolgokat, és nem érzéseink szerint intézi dolgokat.
De rejtélyes okból érvényesült… akarata csak ezértis megérvényesült.
Lehet, hogy sors is könyvből olvassa… mi legyen, nem is tudja, csak úgy kiolvassa…
*
(3 soros-zárttükrös)
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst,
Nem fáztunk, ölemben sem fáztál… nem terítettünk le kis plüsst.
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst.
*
(Leoninusban írt 3 soros-zárttükrös)
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada,
Nosza föl a kabátot, rongya… jobb, ha indulunk, nem kell a vihar morca…
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada.
*
(Belső rímes, önrímes, 3 soros-zárttükrös, leonidusban írva)
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem,
Közben húztam mélázva terhem, végül, ha sírva is, de csak hazaértem…
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem.
*
(Senrjon csokor, anaforás, fél-haiku lánc-szerűen írva)
Az estélileg megjött
Magányom ismét megríkatott.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg magány
Úgy, vehemensen erőszakos.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg senki
Sincs velem, lélekőrlő nekem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg bájos
Lét, magánynak, nincsen kiróva.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg újra
Előjött kispad ügyet… élem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg alvás
Zokogással kezdődik… ez van.
Hol vagy? Nem velem…
Vecsés, 2021. december 9. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Hétköznapi pszichológia…
(Anaforás, 3 soros zártükrös)
Esteledik már az életem, ez a vég a végső?
Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő…
Esteledik már az életem, ez a vég a végső.
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső,
Bemennék, de a tyúkok már elültek este késő…
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső.
*
(Septolet)
Mászni,
Hadonászni,
Adomázni.
Folyóparton szívem is dobog,
Gyors folyam vízként robog.
Reménytelen
Minden… elképzelhetetlen.
*
(Septolet)
Unom, jelentéktelen,
Fékezhetetlen a végsőség.
Idő nem áll meg!
*
(Apeva)
Az
Élet
Olyképpen…
Ahogy akar!
Szembe gurul vég…
*
(Bapeva)
Tyúkól,
Kínálja
Magát, bőszen.
Tyúkok kárálnak,
Adnak, esti csendnek!
Létrán fölmenni tudni,
De csak fejem verem be, jól.
Tyúkok nekem nem segítenek
Megoldásban, minek jön, a végső...
Pillanat, mi tarolva rám telepszik,
*
(10 szavas)
Állítólag élet, nem filozófiai kérdés,
Hétköznapi pszichológia, maga… a kérdés.
*
Arcomat kentem korommal,
Egy jó, kettő nagy marékkal.
Hátha elmegy most mellettem
És én élhetem életem.
Kakaskukorékolásra fölébredtem…
Filozófiámba, jól beleébredtem…
Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott, alloiostrofikus versformában.
(Anaforás, 3 soros zártükrös)
Esteledik már az életem, ez a vég a végső?
Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő…
Esteledik már az életem, ez a vég a végső.
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső,
Bemennék, de a tyúkok már elültek este késő…
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső.
*
(Septolet)
Mászni,
Hadonászni,
Adomázni.
Folyóparton szívem is dobog,
Gyors folyam vízként robog.
Reménytelen
Minden… elképzelhetetlen.
*
(Septolet)
Unom, jelentéktelen,
Fékezhetetlen a végsőség.
Idő nem áll meg!
*
(Apeva)
Az
Élet
Olyképpen…
Ahogy akar!
Szembe gurul vég…
*
(Bapeva)
Tyúkól,
Kínálja
Magát, bőszen.
Tyúkok kárálnak,
Adnak, esti csendnek!
Létrán fölmenni tudni,
De csak fejem verem be, jól.
Tyúkok nekem nem segítenek
Megoldásban, minek jön, a végső...
Pillanat, mi tarolva rám telepszik,
*
(10 szavas)
Állítólag élet, nem filozófiai kérdés,
Hétköznapi pszichológia, maga… a kérdés.
*
Arcomat kentem korommal,
Egy jó, kettő nagy marékkal.
Hátha elmegy most mellettem
És én élhetem életem.
Kakaskukorékolásra fölébredtem…
Filozófiámba, jól beleébredtem…
Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott, alloiostrofikus versformában.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
