Idő 
Értékelés 
Értékelés Ezen, már nem lehet változtatni…
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen,
Boldogan röfögnek és túrnak serényen.
Visit a sok malac, tanulnak keményen.
Az agancsosok, vad ösztönharcban kimerültek,
Nagy testek egymásnak feszültek, majd, lemerültek…
Pár hónap múlva lőn… és a borjak megszülettek!
Erdőnek, sötét mélyén őzikék, hólé-sárban járnak,
És nagyon unják már, de örülnek a tavaszi mának!
*
(Haiku)
Hullámos dombsor
Legelővel borított.
Virágok nyílnak.
*
Szelek már frissek,
Felszárítják utakat.
Új jövő-remény.
*
Nap melegen süti az erdőt, mezőt, a kopasz rétet,
De éled már a héthatár, kezdi kivirítani a létet.
Jöjj már, hozzánk tavasz, légy illatokkal teli,
Közben nagyon jó, ha zápor a port elveri.
Tél tábornokunk az örökös harcban már elfáradt,
El is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat.
Most már látjuk, hogy igyekszik a felébredt nap,
Sugara is éled, látni, szinte lángra kap.
A fák, ha beszélnének, sóhajtva nyújtózkodnának,
Ez a szép tavasz bizony tevékeny, rügyet bont ágnak.
*
Leszálló estben,
Felhőfüggöny ég elé.
Tápláló zápor.
*
A búvóhelyén telelt, de most kibujt a róka, a ravasz,
Ebből is tudhatjuk, hogy már bizony itt van az igaz tavasz.
*
Kóbor kikelet
Is jelzi, itt a tavasz.
Zöld szín kavalkád.
*
A madárodúk
Fiókákkal telnek meg.
Csivitelés zúg.
*
Falevél zöldell,
Virág szórja illatát.
Növés már serkend.
*
A maradék tél, még elrepül a friss szellők szárnyán.
Kismadarak meg faágakon ülnek, mint a vártán…
A tavaszi szél, a kertbe is bejön,
Kicsit bénán, és szinte ökörködön…
Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versszakokban.
Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen,
Boldogan röfögnek és túrnak serényen.
Visit a sok malac, tanulnak keményen.
Az agancsosok, vad ösztönharcban kimerültek,
Nagy testek egymásnak feszültek, majd, lemerültek…
Pár hónap múlva lőn… és a borjak megszülettek!
Erdőnek, sötét mélyén őzikék, hólé-sárban járnak,
És nagyon unják már, de örülnek a tavaszi mának!
*
(Haiku)
Hullámos dombsor
Legelővel borított.
Virágok nyílnak.
*
Szelek már frissek,
Felszárítják utakat.
Új jövő-remény.
*
Nap melegen süti az erdőt, mezőt, a kopasz rétet,
De éled már a héthatár, kezdi kivirítani a létet.
Jöjj már, hozzánk tavasz, légy illatokkal teli,
Közben nagyon jó, ha zápor a port elveri.
Tél tábornokunk az örökös harcban már elfáradt,
El is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat.
Most már látjuk, hogy igyekszik a felébredt nap,
Sugara is éled, látni, szinte lángra kap.
A fák, ha beszélnének, sóhajtva nyújtózkodnának,
Ez a szép tavasz bizony tevékeny, rügyet bont ágnak.
*
Leszálló estben,
Felhőfüggöny ég elé.
Tápláló zápor.
*
A búvóhelyén telelt, de most kibujt a róka, a ravasz,
Ebből is tudhatjuk, hogy már bizony itt van az igaz tavasz.
*
Kóbor kikelet
Is jelzi, itt a tavasz.
Zöld szín kavalkád.
*
A madárodúk
Fiókákkal telnek meg.
Csivitelés zúg.
*
Falevél zöldell,
Virág szórja illatát.
Növés már serkend.
*
A maradék tél, még elrepül a friss szellők szárnyán.
Kismadarak meg faágakon ülnek, mint a vártán…
A tavaszi szél, a kertbe is bejön,
Kicsit bénán, és szinte ökörködön…
Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versszakokban.
Ötvenegy év, de nem bánok semmit,
s ma is ugyan úgy gondolom,
akkor voltam csak igazán boldog,
mikor még kicsik voltatok.
Amikor egyszerre mind a hárman
félve, karomba bújtatok,
mintha az égig emeltek volna
hófehér szárnyú angyalok.
Ma is szeretlek mindhármatokat
s tiétek minden sóhajom,
Amely az éji szellő szárnyán
áramlik be az ablakon.
Szeretlek titeket. S Őt is épp úgy,
bár tudom: nem lehet velem,
mégis hozzá száll minden álmom,
s bármi is jöjjön, szeretem.
Mint a kertemben nyíló rózsák,
amelyek szirmot bontanak
édes illattal, elbódított
Épp úgy, egy röpke perc alatt.
Ha tehetném, szívem négy darabra
osztanám széjjel köztetek,
hogy egyformán áradjon mindőtökre,
a szívemben lévő szeretet!
s ma is ugyan úgy gondolom,
akkor voltam csak igazán boldog,
mikor még kicsik voltatok.
Amikor egyszerre mind a hárman
félve, karomba bújtatok,
mintha az égig emeltek volna
hófehér szárnyú angyalok.
Ma is szeretlek mindhármatokat
s tiétek minden sóhajom,
Amely az éji szellő szárnyán
áramlik be az ablakon.
Szeretlek titeket. S Őt is épp úgy,
bár tudom: nem lehet velem,
mégis hozzá száll minden álmom,
s bármi is jöjjön, szeretem.
Mint a kertemben nyíló rózsák,
amelyek szirmot bontanak
édes illattal, elbódított
Épp úgy, egy röpke perc alatt.
Ha tehetném, szívem négy darabra
osztanám széjjel köztetek,
hogy egyformán áradjon mindőtökre,
a szívemben lévő szeretet!
(3 soros-zárttükrös)
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
Holdnézőben vagyok, vaksötétben, vakon!
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
*
(senrjú)
Jaj! Eszelősen
Bámulok a sötétbe.
Ugatással jó?
*
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken,
Nézem, hogy mit látok a mély-sötét kék égen.
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken.
*
Ha nincsen másom,
Csak sötétség bámulás?
Csukott szemmel jó?
*
Ott ülve, a sötét csend átölel sőt, körülvesz.
Vetekszik a magányommal, engem bajból elvesz?
Így este, ha ülök, és a Holdat nézem,
Messzi kutyaugatás is szól! Az nékem?
*
Ez álomszerű,
És kitöltetlen magány.
Én… Holdnézőben.
*
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
Ránézésre kintről úgy tűnik, elfogyástól nem félek.
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
*
Mi az igazság?
A tötyörgő bambulás?
Tán’ van igazság?
*
Kiabálnék én,
Megvédeném magamat.
Ez, úgysem használ…
*
Csak ülve nézni
A Holdat, felhőben is?
Vékony, vagy vastag?
*
Milyen út az a
Holdnézéske a padról?
Sötétbe, vakon!
Vecsés, 2018. március 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
Holdnézőben vagyok, vaksötétben, vakon!
Van, hogy ülők a tanya melletti padon
*
(senrjú)
Jaj! Eszelősen
Bámulok a sötétbe.
Ugatással jó?
*
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken,
Nézem, hogy mit látok a mély-sötét kék égen.
Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken.
*
Ha nincsen másom,
Csak sötétség bámulás?
Csukott szemmel jó?
*
Ott ülve, a sötét csend átölel sőt, körülvesz.
Vetekszik a magányommal, engem bajból elvesz?
Így este, ha ülök, és a Holdat nézem,
Messzi kutyaugatás is szól! Az nékem?
*
Ez álomszerű,
És kitöltetlen magány.
Én… Holdnézőben.
*
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
Ránézésre kintről úgy tűnik, elfogyástól nem félek.
Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
*
Mi az igazság?
A tötyörgő bambulás?
Tán’ van igazság?
*
Kiabálnék én,
Megvédeném magamat.
Ez, úgysem használ…
*
Csak ülve nézni
A Holdat, felhőben is?
Vékony, vagy vastag?
*
Milyen út az a
Holdnézéske a padról?
Sötétbe, vakon!
Vecsés, 2018. március 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
A tegnap, örömet hozott,
De idő, mára visszakozott…
A jövő, még nem szándékozott…
A tegnapban, még meleg lángban éltem,
Mára ez már parázs lett, én úgy vélem…
Jövőre, a zsarátnokom is kihűl nékem.
A múlt idő lábjegyzetében minden szépet olvasok,
Mára már kiderült, hogy nem igaz, a hunyó én vagyok…
Jövőre, egy szakasznyi „adj király katonát” sem kapok…
Elporladt a sok közös örömünk,
Az idő magával vitte, tán’ hitte, ez örömünk…
A marha idő… ő is elporladt! Öröm ez nekünk?
Vecsés, 2016. augusztus 23. - Kustra Ferenc József – íródott, mint visszaemlékezés…
De idő, mára visszakozott…
A jövő, még nem szándékozott…
A tegnapban, még meleg lángban éltem,
Mára ez már parázs lett, én úgy vélem…
Jövőre, a zsarátnokom is kihűl nékem.
A múlt idő lábjegyzetében minden szépet olvasok,
Mára már kiderült, hogy nem igaz, a hunyó én vagyok…
Jövőre, egy szakasznyi „adj király katonát” sem kapok…
Elporladt a sok közös örömünk,
Az idő magával vitte, tán’ hitte, ez örömünk…
A marha idő… ő is elporladt! Öröm ez nekünk?
Vecsés, 2016. augusztus 23. - Kustra Ferenc József – íródott, mint visszaemlékezés…
