Elemezgetés…

(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….

Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*

(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?

Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*

(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.

Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*

("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?

Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*

("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!

Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...

Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*

(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.

A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*

(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?

Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*

(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.

Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*

(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?

A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*

(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?

Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.

*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…

Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*

(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…

Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”

Mily’
Ékes
Takaró.
Körül ölel
Ő, sötét estem.

Estére, én takarni készültem a törékeny tested,
De elkészült a sötétből szőtt takaród… ez ested.

Sötéség honol,
Nem téveszt(ő).
Titkot rejt,
Takarj
Be!

Innen, már összeért a tér az idő és a lét
Mi meg csak élveztük a szerelem hevét.

Nincs már távolság.
Tér, idő, lét
Összefut.
Órák,
S mi.

Bármilyen távol,
Tér, idő, lét
Egy immár.
Égünk
Mi.

Aztán a csend eluralta a szobát, a létünket.
Álom meg győzött, betakarta az eszünket.

Hull
Álom
Mézédes.
Mámoros csend
Még légben cselleng.

Mámor-csend lebeg,
Júdásként súg.
Méz-álom,
Elmét
Csen.

Csend,
Tettek
Júdása.
Mély álom
Valót feledtet.

Vecsés, 2017. november 18. – Szabadka, 2017. december 11. –Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat: szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.

Versben és apevában meditált a szerzőpáros…

Esteledik, napi elmúlás közeledik
Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng.
Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik,
Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg.

Nap
Korong
Alant jár.
Est sötétje
Közeledik már.

A dombról búcsút
Int ódon vár.
Lassan rá
Álom
Hull.
*
Percek felébrednek, hogy siessenek vagy sem,
Sötét lepel is készül, hogy leterítsen-e mindent.
Táj, sötétülő bíborvörösben... csak nézem.
De, a szín is elmegy aludni, itt is hagy majd, mindent.

Lesz
Álom,
Vagy mégsem?
Múló percek,
Majd elárulják.

Alomba merül
A táj. Sötét
Takaró
Mindent
Fed.
*
Sötétben ébred a szerelem is, majd ural mindent,
A vágyak is felkeltek, eljöttek, hogy tobzódjanak.
Reggelig tart az uraskodásuk, elérnek mindent,
A várfalak még vakolatra várva, álmodoznak.

Éj
Ébreszt
Szerelmet,
Vágy nő, szárnyal
Csillagos égig.

Ódon vár meg csak
Álmodozik,
Új ruhát
Venne
Már.

Vecsés, 2017. augusztus 1. – Szabadka, 2017. szeptember 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a versszakok alá az apeva párokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

Néztem ki az ablakon…

(Senrjon)
Tudhatnám van-e neki
Komoly ok, nyájasságban ríni?
Könnyei hulltak.
*

(Senrjú duó)
Láttam, változott
A nyájassága gyorsan.
Könnyek kopogtak.

Jaj! Felfigyeltem,
Szuszogás érdes hang lett!
Csak nézek! Hörög…
*

(Apeva)
A
Vihar
Mutatta
Már vicsorát.
Neki állt följebb.

Vecsés, 2021. június 12. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

Mint egy kis király ültem a szánkón
melyet nagyanyám mererőltetésel húzta.
Enyhe pelyhek hullottak az égből
és a hó mint patyolatos fehér takaró
fedte be a keményre fagyott földet,

Ölemben tartottam egy barna papírban
burkolt csomagot, mert nagyanyám megkért
hogy szorosan tartva vigyázzak rá.
A falu szegényeihez voltunk útba, kiket
megsegített. Ilyen volt az én nagyanyám.

Az én nagyanyám egy áldott lélek volt
kit az Úristen már régen szívébe vette.
Hóviharban vagy kánikulában, az én
nagyanyám életében mindig akadt valaki
kit önmagánál fontosabbnak tekintette.