Láttad nagy királyok rút bukását.
Szende szüzek erényének romlását.
Hallottál csatatéren halálsikolyt.
Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.

Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt.
Világnak búja, derűje nem csábít.
Csak vihar tépázza meg a hegytetőt,
mely csókod lehelte éggel egybenőtt.

Látni fogod még jövő szenvedését.
Még szunnyadó, új hitek ébredését.
Sírásra fakaszt majd búnak emléke,
mely hegyoldalról patakként árad le.

Látni fogsz te még szépet, felemelőt.
Vidám aratókkal teli búzamezőt.
Szerelmes dalt éneklő deli legényt.
Magas, büszke bércekről írt költeményt.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József

Poéta éjszakája…

Vihar, tán' elítélhetően, szövetkezett egy nagy jégesővel,
Az avarban halódó leveleket szétsöpörtették a széllel...
Reggel én magam az udvaron összeszedtem, kukában nem fért el.

Minden lehullt falevél, maga az elmúlt, már örök pillanat,
De, hogy itt önök kerttel így bánjanak… kivívták haragomat.

Tomboló viharban, éjjel csak úgy kopogott a tető,
Teljes dühvel megmutatta, nála van a jeges erő.
Remegve féltem őt, láttam, hogy nála van a tér-erő.

Szerencsére megérkezett a pirkadat,
Meghozta az oly’ nyugodt pillanatokat,
Írni akartam, kézbe vettem... tollamat!

Vecsés, 2011. július 1. – Kustra Ferenc József

Meleg-kivonat, senrjúban

Rekkenő hőség.
Nap a zeniten lófrál.
Árnyék is meleg!
*

Estefelé nap,
Továbbra is tűzet, köp.
Forró tajtékok.
*

Forróság dacos.
Felcsapó hullám meleg.
Szinte sült-halak…
*

Hőség, jó nehéz,
Majdnem, mint egy ólomsúly…
Izzadtság folyam.
*

Az alapszabály,
Igen sokat kell inni.
Meleg ivóvíz.
*

Utas árnyékban.
Folytonosan bridzselnek.
Meleg éjjel jő…

Vecsés, 2018. január 23. – Kustra Ferenc József – John O’ Kelly: Farkasles az óceánon c. regénye alapján.

Élet-meditáció, tankában…

Virágzó, hazug
Szavak, öröm-hintáznak.
Ember használja!
Mért virul a hazugság?
Hová tűnt az igazság?
*
Gyötrő változás?
Könnyítő-e áldozás?
Bűnbánat... segít?
Minden érték elveszett,
A káosz csak kedvezett.
*
Vétkeinkkel, sok
Tragédiát okozunk.
Visszaút nincsen.
Bűn, bűnt követ. Mért teszed?
Elveszel… használd eszed!
*
Harag végtelen
És mindent letaroló.
Bocsánat... luxus?
Tudsz szítani haragot?
Akkor kérj bocsánatot!
*
Könnye is csorog
Életnek, mindenségnek!
Gyilkosa: ember!
Sárba tiport szeretet,
Könnyel tölti szemeket.
*
Generációk
Elszakadva, csak vannak!
Emberiség vég?
Szerte-hullt nemzedékek,
Itt a vég... Menedéknek…

Vecsés, 2017. augusztus 31. – Szabadka, 2017. szeptember 24. – Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:”Minden érték elveszett”