A vadász előbújt a rejtekéből és kiment a folyóparti rétre.
Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
Fúj szél, S fáj a szív.
Hullik a levél, hullik a könny.
Mind egy évszak, S mind egy személy!
Vár egy álom, S vár egy lány.
Nap süt, S vihar siett.
Hó hullik sáros földre, szíveket sebezve!
Nem hull a levél, nincs már kedve,
Nap se süt, hisz fáradt a lelke.
Az álom nem jön, Szívem kihűlt.
Ígéret S álom nem örök!
Vagy jön, vagy csupán álom mi eltűn.
A hó hullik, szívem múlik!
Nem fúj a szél, S már vihar sincs.
Virág nyílik, szívem fáj még.
Tavasz jött, kihűlt szívem feketeöltönyt öltött.
Mind az idő, mind egy ember az élet nem függ tőle!
Könny S mosoly, mind kettő lehet
Fekete szív sebe nem fog egyen sem.
Mind egy évszak, S mind egy személy!
Hullik a levél, hullik a könny.
Mind egy évszak, S mind egy személy!
Vár egy álom, S vár egy lány.
Nap süt, S vihar siett.
Hó hullik sáros földre, szíveket sebezve!
Nem hull a levél, nincs már kedve,
Nap se süt, hisz fáradt a lelke.
Az álom nem jön, Szívem kihűlt.
Ígéret S álom nem örök!
Vagy jön, vagy csupán álom mi eltűn.
A hó hullik, szívem múlik!
Nem fúj a szél, S már vihar sincs.
Virág nyílik, szívem fáj még.
Tavasz jött, kihűlt szívem feketeöltönyt öltött.
Mind az idő, mind egy ember az élet nem függ tőle!
Könny S mosoly, mind kettő lehet
Fekete szív sebe nem fog egyen sem.
Mind egy évszak, S mind egy személy!
A csend átölel és erős markával fogva tart,
Kizárja belőlem, mellőlem a vad csatazajt…
Fülembe sutyorog, nagy mocskosságokat,
Majd lesz itt még ordítás… csapkodásokat.
Markol és a lelkemben lehullott falevelet sepreget,
Én meg csak nézem a földig logó, sötétedő felleget.
A csend, mint a csendes eső, rám szitál, de szüntelen,
Én meg csak várom, hogy történjen valami hirtelen.
Lehetne ordítás, kiabálás, netán öröm sikoly!
Vagy lehetne más zaj, szokatlan és rettenetes, mégoly
Hatásos, hogy valami történjen, változzon?
Csend, mint pókmagány, vágyok, nehogy behálózzon!
Fülzúgás csendem, rájöttem, maga a mocsok!
Nincs, elöl- hátul semmi zaj, én meg hallgatok!
A csendem tam-tam dobon játszik, csak úgy veri...dallam bennem elmállik!
Kitörök, ki kell jutnom a zajba és akkor utunk végleg elválik.
Bízok benne, lesz még nóta, lesz még örömordítás!
Vagy ha nem, akkor ez is csak az… egy élet ámítás…
Vecsés, 2013. november 23. - Kustra Ferenc József
Kizárja belőlem, mellőlem a vad csatazajt…
Fülembe sutyorog, nagy mocskosságokat,
Majd lesz itt még ordítás… csapkodásokat.
Markol és a lelkemben lehullott falevelet sepreget,
Én meg csak nézem a földig logó, sötétedő felleget.
A csend, mint a csendes eső, rám szitál, de szüntelen,
Én meg csak várom, hogy történjen valami hirtelen.
Lehetne ordítás, kiabálás, netán öröm sikoly!
Vagy lehetne más zaj, szokatlan és rettenetes, mégoly
Hatásos, hogy valami történjen, változzon?
Csend, mint pókmagány, vágyok, nehogy behálózzon!
Fülzúgás csendem, rájöttem, maga a mocsok!
Nincs, elöl- hátul semmi zaj, én meg hallgatok!
A csendem tam-tam dobon játszik, csak úgy veri...dallam bennem elmállik!
Kitörök, ki kell jutnom a zajba és akkor utunk végleg elválik.
Bízok benne, lesz még nóta, lesz még örömordítás!
Vagy ha nem, akkor ez is csak az… egy élet ámítás…
Vecsés, 2013. november 23. - Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia
(6 sorosban)
A közmondás is jelentős az egyéni és közidentitás képzésében,
Ugyanis, erre is szükség van az útkeresés, haladás szükségében.
A közmondás közösséget formáló, sőt teljes nyelvi kifejezésében
Ugyan azt
A tudást, ismeretanyagot adja tovább, őrzi nyelvet egészében.
Emberi evolúció, a tudat, a psziché jelensége lényegében.
***
Több ezer éves, írott szövegekben is vannak közmondások,
Amiket szinte mi is jól ismerünk és nem ellentmondások.
Görög és a római kultúrákban is volt már olyan megfigyelés, mint manapság
És az akkor szerzők is tudták, hogy ezeket megörökíteni egy nagy mulatság.
Vannak ó-régi közmondások, amiket még mi is megértünk
És vannak olyanok, amiket alig, már más lett az életünk.
Van csoport, amiben emberi tulajdonság vagy jelenség, mit leírtak
És ez bizonyítása, hogy az emberi lelkek régóta azonosak.
Másik csoport, ami tevékenységhez, foglalkozáshoz kapcsolódó,
Sőt, életmódhoz is, de ma már ezeket értékelni: múltba látó...
(3 soros-zárttükrös)
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá,
Mert az üzenetük a mai léten, már nem tehető kompatibilissá...
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá.
*
(Bokorrímes)
A pozitív pszichológiát követők, sok közmondást elutasítanak,
Mert ők nem értik: azzal, hogy az hátrányos voltú, így vitát nyitnak a múltnak.
Ők az új hullámosok, akik rossz értelmezői a réginek, a múltnak...
*
(Senrjú)
Micsoda nagy dőreség,
Összevetni évezredeket.
Kultúra őrző.
*
(Septolet)
Kritikai észrevételek,
Érkezettek,
Múltkor készletek...
Közösséghez tartozás,
Összetartozás.
Nyelvi-kulturális identitásunk
Teszi érthetővé, amit mondunk.
*
(Senrjon csokor)
Közösséghez tartozás
Élménye, nagy biztonságot ad.
Szorongást csökkent.
A biztonság szükséges,
Öntudatlanul ragaszkodunk.
Érzelmi kötés.
Közmondás üzenete...
Elvetés, elfogadás morál.
Ragaszkodásunk.
*
(3 soros-zárttükrös)
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk,
Ami fontos, mert kifejezi egész pontosan, hogy mely -saját- közösséghez tartozunk...
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk.
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József -íródott: 6 sorosban és alloiostrofikus versformában.
(6 sorosban)
A közmondás is jelentős az egyéni és közidentitás képzésében,
Ugyanis, erre is szükség van az útkeresés, haladás szükségében.
A közmondás közösséget formáló, sőt teljes nyelvi kifejezésében
Ugyan azt
A tudást, ismeretanyagot adja tovább, őrzi nyelvet egészében.
Emberi evolúció, a tudat, a psziché jelensége lényegében.
***
Több ezer éves, írott szövegekben is vannak közmondások,
Amiket szinte mi is jól ismerünk és nem ellentmondások.
Görög és a római kultúrákban is volt már olyan megfigyelés, mint manapság
És az akkor szerzők is tudták, hogy ezeket megörökíteni egy nagy mulatság.
Vannak ó-régi közmondások, amiket még mi is megértünk
És vannak olyanok, amiket alig, már más lett az életünk.
Van csoport, amiben emberi tulajdonság vagy jelenség, mit leírtak
És ez bizonyítása, hogy az emberi lelkek régóta azonosak.
Másik csoport, ami tevékenységhez, foglalkozáshoz kapcsolódó,
Sőt, életmódhoz is, de ma már ezeket értékelni: múltba látó...
(3 soros-zárttükrös)
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá,
Mert az üzenetük a mai léten, már nem tehető kompatibilissá...
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá.
*
(Bokorrímes)
A pozitív pszichológiát követők, sok közmondást elutasítanak,
Mert ők nem értik: azzal, hogy az hátrányos voltú, így vitát nyitnak a múltnak.
Ők az új hullámosok, akik rossz értelmezői a réginek, a múltnak...
*
(Senrjú)
Micsoda nagy dőreség,
Összevetni évezredeket.
Kultúra őrző.
*
(Septolet)
Kritikai észrevételek,
Érkezettek,
Múltkor készletek...
Közösséghez tartozás,
Összetartozás.
Nyelvi-kulturális identitásunk
Teszi érthetővé, amit mondunk.
*
(Senrjon csokor)
Közösséghez tartozás
Élménye, nagy biztonságot ad.
Szorongást csökkent.
A biztonság szükséges,
Öntudatlanul ragaszkodunk.
Érzelmi kötés.
Közmondás üzenete...
Elvetés, elfogadás morál.
Ragaszkodásunk.
*
(3 soros-zárttükrös)
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk,
Ami fontos, mert kifejezi egész pontosan, hogy mely -saját- közösséghez tartozunk...
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk.
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József -íródott: 6 sorosban és alloiostrofikus versformában.
A háborodott
Tegnap holnapja, ma van!
Múló pillanat!
*
Mindennap árnyat vet a múlt a mai napra,
Ez bizony lelkembe ivódott, meg az agyba…
Nem tudok ettől szabadulni... gondolatba.
*
Múlt történések…
Sírva fakadó mosoly!
Átélt pillanat.
*
Minden gondolatnak vannak árnyoldalai,
És ezek belőlünk folyvást csak tolulnak ki.
*
Az idő csendje,
Görnyedve elmenetel.
Múltba masíroz!
*
Múltnak a csendje,
Lélekemelő remény.
Bizalom! Mégis?
*
Fakó a világ,
Jönnek, mennek a napok.
Múltban végződik…
*
Messze utazok én az időtengereken át.
Benne átölelnek hullámok a habokon át.
Rohanvást kéne sietni, mert elfogy az életutam,
De, ha meggondolom, nem csökken a múltbéli fájdalmam…
Visszanézve múltba, hány élettel jöttél a világra?
Van-e valaki, aki figyelmeztet bajra, hibára?
*
Fáradtan ballag,
A jövő a múltunkba.
Napi lét, enyész!
*
Ha elszáll az élet, majd egy kicsinyke fénysugárka hív,
Múltad véglegesen beszippant, utolsót dobban a szív.
Akkor már csak a múltad leszel… milyen kék lesz az ég, hív…
Az utad végén, bármi van is, visszafordulni nem lehet,
Ha van még erős gondolatod, az már csak káprázat lehet…
Ha még alkotnál, késő itt már neked, semmi nem segíthet.
*
Emlék integet,
Volt árnyjáték rám feszül.
Emlékkutatás…
Vecsés, 2015. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Meditáció versben és európai stílusú haikuban…
Tegnap holnapja, ma van!
Múló pillanat!
*
Mindennap árnyat vet a múlt a mai napra,
Ez bizony lelkembe ivódott, meg az agyba…
Nem tudok ettől szabadulni... gondolatba.
*
Múlt történések…
Sírva fakadó mosoly!
Átélt pillanat.
*
Minden gondolatnak vannak árnyoldalai,
És ezek belőlünk folyvást csak tolulnak ki.
*
Az idő csendje,
Görnyedve elmenetel.
Múltba masíroz!
*
Múltnak a csendje,
Lélekemelő remény.
Bizalom! Mégis?
*
Fakó a világ,
Jönnek, mennek a napok.
Múltban végződik…
*
Messze utazok én az időtengereken át.
Benne átölelnek hullámok a habokon át.
Rohanvást kéne sietni, mert elfogy az életutam,
De, ha meggondolom, nem csökken a múltbéli fájdalmam…
Visszanézve múltba, hány élettel jöttél a világra?
Van-e valaki, aki figyelmeztet bajra, hibára?
*
Fáradtan ballag,
A jövő a múltunkba.
Napi lét, enyész!
*
Ha elszáll az élet, majd egy kicsinyke fénysugárka hív,
Múltad véglegesen beszippant, utolsót dobban a szív.
Akkor már csak a múltad leszel… milyen kék lesz az ég, hív…
Az utad végén, bármi van is, visszafordulni nem lehet,
Ha van még erős gondolatod, az már csak káprázat lehet…
Ha még alkotnál, késő itt már neked, semmi nem segíthet.
*
Emlék integet,
Volt árnyjáték rám feszül.
Emlékkutatás…
Vecsés, 2015. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Meditáció versben és európai stílusú haikuban…