1.

Nyárfa csikmák hull,
Satnya virág éktelen.
Ág csüngő terhe.

Sárga virágport
Lég szétszór, talajt fest.
Művészi hajlam.

Ezüst nyár fürgébb,
Virága gyorsabban nő.
Korai fajta.

Illata gyenge,
Tömegesen hatásos.
Tavaszhódító.

Rügyek pukkannak,
Átalakuló virág.
Fa megkönnyebbül.

2.

Száll, mint hópehely,
Nyárfák pelyhe szellőben.
Könnyed lebegés.

Változó irányt
Fuvallat szabja, libeg.
Imbolygó légtánc.

Száll, csak szálldogál,
Fehér szöszmösz nyárfákról.
Ivarérettség.

Szélárnyékban nagy,
Puha dunyha összegyűl.
Havat imitál.

Meleg, lágy hó hull.
Tavasznak huncutsága,
Április hava.

Dunatőkés, 2024. április 11.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Bús, könnyáztatta arcom az eső veri,
Búmnak, bánatomnak se száma, se szeri…
Lelkem zokogva sír, már csak úgy támolygok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Ember! Ne sajnáld, ha elmúlik az élet,
A végére lásd, hogy mindenki mivé lett…
Fán is elkorhad az ág és a mélybe hull,
Porhüvelyünk bármilyen is, a végére elmúl.

Napsugaras, oly’ csodaszép a sötét éj,
Látnám, de nem látom, eltakarja gömbhéj…
Ily’ szépet akarnék látni, de nem tudok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

A Hold fekete felhők fogságában él,
Úgy, hogy egy igazi magyar hazát remél…
Erőlködik, jól átnézne a felhőkön,
Én úgy látom, rosszul éltem és így csak bűnhődőm.

Van olyan, kinek napsugaras élete,
Lehet, hogy gyenge a méltóságérzete…
Lelkem zokogva sír, mert bármit akarok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Szeretem a szépet, én mindig csak jót akarok…
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Élnék boldogabb életet, de én... mit akarok?
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Vecsés, 2010. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Márciusi hó
Vizesedik már kertben.
Nedves szélroham.
*
Dér elpárolgott,
Melegecske közeleg.
Szellő, melegszik!
*
Fűszálakon is
Pezsgő élet indult be.
Kolóniákban…
*
Tó vize csak ring.
Körbeveszik a kövek…
Kis rókák isznak.
*
A füsti fecskék,
Tavasszal érkeznek meg.
Eresz alatt, lak.
*
Sarjadó zöld fű…
Medvebrummogás hallik.
Természet éled.
*
Kizöldült réten
Sok a virágkezdemény.
Illatorgia.
*
Zöld réten, piros
Pipacsok erdeje nyílt.
Mint… futószőnyeg.
*
Egy hulló levél
Kacagva hull lefelé.
Van sarjadó új…
*
Kertekbe oson
És bimbókat kinyitja.
Remény évszaka!
*
Rügyek duzzadnak
Barackfán, lesz sok lekvár.
Derűs virágzás.
*
Zöldre váltanak
Az eddig kopasz ágak.
Madárdal harsog.

Vecsés, 2022. június 11. – Kustra Ferenc József: íródott: senrjú csokorban.

Élénk zöld határ,
Agg nyárfák oltalma hű.
Vadat óv, ölel.

Dús növény zsenge,
Kalászt rejt a friss hajtás.
Bőséget osztó.

Üde szél csak leng,
Távol hullámzó hő száll.
Békés ringatás!

Bogár nem pihen,
Lazán libben fény felé.
Zümmögő ima.

Árnyékban illat
Hömpölyög, időfüggő.
Csendes szieszta.

Dunatőkés, 2024. március 17. -Ostrozásky Gellért- íródott: haiku csokorban.