Ábrándozva messzi tájon,
Anyám házát látom alkonytájon.
Rozzant házán a nap megállt,
Jó anyám sírt, hazavárt.

Tombolón fújnak a böjti szelek,
Hozzád, jó anyám, már nem mehetek.
Arany könnyed hull a mennyből,
Ezüst tollam a fájdalomtól meg-megrezdül.

Szitáló eső hull reám.
Visszatérő emlékek éltetnek, anyám.
Úgy mennék hozzád, de már késő,
Bús szél söpör, szívem vérző.

Fagyos éjjel, karácsonykor,
Zeng az ének teliholdkor.
Bojtár hangja zeng a távol,
Jézust várja meleg jászol.

Mária nézi újszülött Fiát,
Fényes csillag nyomán a vének ajkán imák.
Templomunk termei teletömve,
Máriának hull a könnye.

Karácsonykor rád gondolunk,
A Megváltó születése ünnepén osztozkodunk.
Szeretetünk száll az égre,
Hullócsillag szállt a földre.

Tarnazsadány- Hidegvég, 2020. december 12.

Hókristályok a bádogtetőn,
Éhes varjak kinn, a havas mezőn.
Friss bodag sül az éjszakában,
Nincs jobb étel a hét határban.

Kihűlt kémények, éhező népek,
Testet öltő, boldog karácsonyi, szegény évek.
Bezárt álmok ketrecében,
Köhög a nép nagy betegségben.

Fákat cirógat a szél, elfáradt a játékában,
Ránk hagyta nyomorát a kunyhóink árnyékában.
Rostokra hullt a hegedűnk húrjai,
Tarna vize mossa tisztára kopott múltjaink.

Rossz álom

Egész éjjel havazott,
S a szél elkezdte játékát.
Az ősi hold a temetőre vetítette
Rémült árnyékát.

Fehér álmokat szőtt az éj
A fekete szívekbe.
Nem felel a csend
A tücsökzenére.

Az ősi mítoszok
Hullámzó dzsungelén
Surranó szárnyak repültek
Az őseim fekhelyén.

Szertefoszlott az éjjel,
A cigányszerető álmok.
Zúgó lombok a sötétben
Hordják rá az átkot.

Tarnazsadány, 2020. december 27.

ÁlomRemény

Könyörgés

Helló, itt én vagyok megint, ki érted lángol,
Kérlek, ne tedd le, úgy hiányzol.
Helló, a szívem most megremeg,
Hiába kiáltom szélben a nevedet.

Szeretlek, hát mondd, mit tegyek, hogy bízzál,
Ne mondd nékem azt, hogy csá!
Helló? Ha nem jössz, megyek én!
Mondd, hol talállak meg...

Hiába kiáltom a szélbe, szeretlek!
Gyere vissza, vagy én menjek?
A múló időn elveszünk, hidd el.
Úgy fáj a szívem tiszta érzésekkel.

Helló, láp, mocsár ingoványába veszek!
Nem érzed? Én érted vagyok oly beteg.
A tiszta, kék ég alatt elveszek nélküled,
Az őszi eső hull rám, hol lehetsz, ez őrület!

A múló idő szerelmeseinek.