Szófelhő » Hulló
« Első oldal
1
...
of
14
Idő    Értékelés
Májusban, egy parkban sétálva,
Nő alakja tűnik fel,
Csontszínű, korhű ruhában.
Kézében, hozzá illő csipkés napernyő,
Míg a fák, s a rét gyönyörűen zöldellő.
Lágy szellő fújja, hosszú barna haját,
Míg egy váratlan pillanatban,
Az egyik kérője, elé toppan,
Elegáns, sötét frakkban.
Sudár alakjával, előtte térdre borul,
Arca komoly, gondterhelt, sötét hajába túr.
Közli, hogy ellenfelét párbajra kihívta,
Így, a döntést ő helyette megvívta!
Szenvedélyes szerelemmel kéri meg kezét,
Ám a történtek miatt, elutasítja kérőjét.
Ha, várt volna bizalommal még,
Megkapta volna szerelmét s vele kezét.
Mély fájdalom, gyász gyötörte a nő lelkét,
Két kérője közül az egyik szellemként éli életét.
Hosszú szenvedés várt mind kettőjükre,
Lelküket a szenvedélyes szerelem fűzte össze.
Boldogságukat, a halál pecsétje száműzte.
A férfi többszöri kérésére, újra találkoztak.
Ősz volt, a levelek a fákon megsárgultak,
Hulló falevelek integettek búcsútalálkozásuknak.
Nem lehettek egymáséi,
Egymás nélkül sem tudtak élni!
Sóvárgó lelkük őket gyötörte,
Ám a bűn árnyéka, boldogságukat nem engedte.
Döntött a férfi, pisztolyát előrántva,
Szíve hölgyét hirtelen mellkason lőtte.
Majd, halántékához emelve pisztolyát,
Meghúzta annak ravaszát.
Holtan rogyott le szerelme mellé,
Fák lombjai koszorúként borultak fölé.
Sétány csendjében köd ereszkedett melléjük,
Az ősz elmúlásával, kihunyt földi életük.
Egy régi történet, mely előző élthez visszanyúlt.
Azóta, újra születtek e földi világban,
Hogy megtalálják egymást egy új világban.
Elkerülhetetlen volt találkozásuk,
Felismerésül szolgált a magnetikus száluk.
Ez köti össze a lelkeket bárhol a világban,
Megtalálják egymást, hogy egyesüljenek duálban.
Beküldő: Poór Edit
FÉNYLŐ CSILLAG
Írta: Poór Edit

Egy fénylő csillag az égen,
Felragyogott nékem!
Életem alkonyán,
Megjelent egy fénysugár.
Reményt keltett szívemben,
Tisztán ragyogott az ég felettem!
Szikrázó fénye beragyogta életem,
Ez a csillagfény Te voltál énnekem.
Bár hiba volt, hogy reménykedtem,
Csak hulló csillag jut életemben.
Te ragyogj tovább tisztán, fényesen,
Sokáig tündökölj, mint csillag az égen!
Szüksége van, rád e világnak, s az égnek,
Ily ragyogással csak a Te fényed élhet!
Másoknak célt mutatva, a csillag rengetegbe,
Életed büszkén, boldogan élheted le.
Távolról is, de csodálom fényedet,
Lelkemben örökre megőrzöm lényedet!
Néha fénysugarad hozzám is elér,
Örömmel tölt el, hogy engem is ér.
Számomra az ég tengerén,
Te vagy az egyetlen sugárzó fény!
Ha ragyogásod, itt már el nem érhet,
Egy más világban, még utolérhet.
Visszatükrözöm onnan, a szeretetem néked,
Utadon, a lelkem fénye elkísér téged!
Beküldő: Poór Edit
Olyannak fogadlak el
amilyen vagy
de nem törődhetek bele
ha nem akarsz

várok rád
amíg emberként várhatok
akkor is ha már
nem leszel

akkor is ha
én is
már a csillagok között
leszek

akkor is ha
már meghalunk
akár holnap
az őszbehajló hűvös
hajnalon

olyannak
fogadlak el amilyen vagy
ha ábrándos
szép szemed rámragyog
szitakötők
repülnek felém
tekinteteden

kékek, barnák, búsak,bíborak
mint Adynál
Szentmihály útján az ősz
s a hulló falevelek
Beküldő: Sz.István Bálint
Augusztusi éjszakák
messzi hulló csillagok
lobogjatok maradjatok még
amíg lehet hiába
hogy elmúlt a nyár
s nem vágyja már senki
a tüzeket
a mélységek is hiába
énekelnek
s hiába kérkednek
az illatok
a fákon fürtökben
leng a fény
alattuk feléd hiába
ballagok
mert hiába volt a pillanat
nem maradt velem csak
emléke verdes még
kitakart szívemen
nélküled forgok az idő
pörgettyűiben
míg fölöttünk
változnak az évszakok
egyszer majd a végtelenben
én is elveszek
se neked sem másnak
többé nem leszek
mint az idei nyár
mint a messzi hulló
csillagok
Beküldő: Sz.István Bálint
Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!
Beküldő: Poór Edit
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák