Hogy is tudnálak elfeledni téged
Hisz te hoztad hozzám a színpompás tavaszt,
Szürke téli fagyból napfényt varázsoltál
S illatos virággal díszítetted azt.

Még ajkamon érzem csókjaidnak ízét
S orromban érzem a bőröd illatát,
Még most is melegít forró ölelésed
Mely feltépi bennem emlékek hadát.

Még most is látom a tarka délibábot
Mit illó reménnyel hintettél felém,
Még látom a mosolyt ajkad szögletében
De a szemeidben kihunyt már a fény.

Még most is bennem él minden édes emlék
Mely feljajdul bennem most is hirtelen,
S bár tudom: neked csak játékod voltam
Mégis te voltál mindig mindenem!

Izzó parázzsal jöjj felém
ha akarsz engemet,
ezernyi szikrát szórj felém
ha hozzám érkezel.

Lángolj és perzselj mint a tűz!
Felgyújtva lángomat,
de vigyázz! Mert lehet hogy végül
minden lángra kap!

Lehet hogy lángoló tüzeddel
mindent elsepersz,
de a felcsapó tűz varázsa
Téged is sebez!

S ha vöröslő izzó lángunk
sziszegve összeér,
ezernyi szikrát szórva
mindent felemészt!

Gondoljunk egy percig együtt most azokra
akik e napon már nincsenek velünk,
kiket elragadott tőlünk már a végzet
s szerető szívük már réges-rég kihűlt.


Hisz ők is szerettek ugyanúgy mint mások
átadva szívük minden melegét,
annyi jót kaptunk tőlük is régen
mely emlékeinkben mindig újra él.

Hisz értünk volt szívük minden dobbanása
bennünk érezték a nap melegét,
hozzánk szállt lelkük minden sóhajtása
míg csak szemeikben ki nem hunyt a fény.

Nem hal meg soha kit igazán szeretnek,
hiszen szívünkben mindig újra él,
gyújtsunk ma egy gyertyát együtt most azoknak
kiknek szeretete emlékünkben ég.

Mama vegyél fel! Elfáradt a lábam!
nem is tudok már szinte lépni sem,
hadd fonjam kis kezem nyakad köré lágyan
hogy érezzem ahogy magadhoz ölelsz.

Olyan jól esik karjaidba bújni!
Olyankor nem bánthat engem senki sem,
karjaid között biztonságra lelve
nem is fáj nekem többé semmi sem.

Mama vegyél fel! Ne törődj most mással!
Tehozzád nyújtom csöppnyi kis kezem,
ne dolgozz annyit ha itt vagyok nálad
csak engem kényeztess ha itt vagyok veled.

Mama látod? Most olyan jó végre!
Hisz te is fáradt vagy, hallom hogy pihegsz!
Karodba bújva érzem ahogy dobban
míg magadhoz ölelsz, szerető szíved.

Mennyire szeretsz? Mondd el újra
hallani szeretném hangodat,
ahogy kimondod újra és újra
nevemet suttogva, boldogan.

Szeretsz e úgy mint a legszebbik rózsát
mely tenéked ontja minden illatát?
Mely ablakod alatt lágyan és szelíden
bűvös illattal lengi be szobád?

Hiányzom e? Vagy eloltja bárki
hirtelen feltámadt égő szomjadat?
Hiányzom e ha messze vagyok tőled
s nem érzed ajkadon forró csókomat?

Látod? Én szeretlek! S kínzó szomjamat
nem olthatja el senki sem!
Csak tőled akarok minden apró bókot
melytől melegség járja át szívem!

Tőled akarom a bársonyszirmú rózsát,
a gyöngéd ölelést, a forró csókokat,
nem kell senki más ezen a világon!
Csak te olthatod el égő szomjamat!

Csak te vagy nekem egyedül a földön
ki elhozza nékem a virágzó tavaszt,
és ha te nem jössz , nem is kell senki!
Magamba temetem minden álmomat!