Nem tudtam sohasem megköszönni neked
A rengeteg törődést, csodás életet
Nem volt soha erőm, ahhoz hogy kimondjam
S e percet hozzá korainak gondoltam
De megpróbálom, ha nem is lesz hibátlan
Elmondani mit kérek minden imámban
Annyit hogy élj túl, élj túl engem, ha lehet.
Önzés!... magamnak kérek boldog életet
Tudod. Ha te majd nem leszel én sem, miképp:
Ha te nem lennél? Itt most én sem lehetnék.
A világ most nyugodt és van benne varázs
Valamicske remény, pislákoló parázs
Egyszer sikerülni fog, mert ki kell mondjam
Amit e kis versemmel most még nem tudtam...

Van egy lány Amerikában, de nem amerikai
Magyar földön született és itt is fog élni
Ha nevét hallom szám mosolyra görbül
Ő volt aki 9 hónapja kihúzott a gödörből

Nem lehetek elég hálás, és ezt ő is tudja
A sok hülyeségem tudom, régen unja
Mégis hiszem, hogy szeret, és talán kellek neki
Én is szeretem addig, míg erőm megengedi

Mikor beszél hozzám, vagy csak néha rám ír
Boldog leszek hiszem tudom, hogy ő is értem sír
Büszkén mondom ki, igen ő az én barátnőm
Őt választottam, pedig lehetett volna 100 nőm

És neki is én kellek, egyenlőre úgy néz ki
Ha így marad én leszek a legboldogabb férfi
Freya fogja megáldani életünket végre
És csendes éjszakákon együtt nézünk az égre

Mert tudom hogy mi úgy passzolunk össze
Mint a puzzle darabkák, csak néha veszünk össze
De minden veszekedést könnyes békülés követ
Nem kiabálunk kígyót békát, nem dobálunk követ

Már holnap csókolnám a száját, de kell ez a 2 év
Hogy megtudjuk kibírjuk-e, és nem ragad el a hév
Mert nekem nem kell más, remélem ő is így gondolja
És azt a szót hogy örökre rendesen megfontolja.

Nézd, nem zokogok, csak térdre rogyok...
Aztán, ahogy a fájdalom belém hasít, a felhőkig ugrok!
Soha! Soha többet ezt meg ne próbáld!
Kiált egy angyali hang, s én megnézem az órát
A fekete számlapon, fehér betűk fénylenek,
Hol a másodpercek sírva, visszanézve lépkednek!

Vártam rád, míg alázott, bántott a magány,
Végül hozzám értél, s együtt éltünk elveszve árván...
Homokfény, homály ma a gyász színe,
Mikor a koporsómból felsejlik a lelkem fénye!

Örömöt hoztál nekem! Látom szépre csomagoltad...
Engedd, hogy felvágjam, késemmel vagdossam!
...már csak attól félek, hogy szép fehér lelked,
Ha magamhoz rántom e félbeteg világba, elszakad - megsérülhet!
S majd nélkülem... a legvégén, utána mitől változol...
Nem értem...

Suttogó hangok, csöndes sóhajtások
Miknek emléke börtönbe zár,
Olyan jó lenne szabadulni tőlük
De minden gondolat csak tehozzád száll.

Eltitkolt vágyak, szétfoszlott remények
Miért nem hagynak végre élni már?
Miért nem hagynak új utakra lépni?
Olyan jó lenne végre élni már.

Suttogó hangok, néma pillantások
Mik végigkísérnek egy életen át,
De csak azért is el fogom feledni,
Hisz a boldogság nekem is kijár.

Sötét köpenyét felvette már az ég
Úgy suhan át a város felett,
Csillag szemeivel letekint a földre
Hol békésen alszanak már az emberek.

Egyedül talán én vagyok még ébren
S némán forgolódom álmatlanul,
Látod? Én most is teutánad vágyom
Hiába tiporsz el durván, szótlanul.

Miért van, az hogy nem tudlak feledni?
Pedig jól tudom, meg sem érdemelsz!
Kaphatnék én is szebbet, jobbat nálad
De az én szívem csak utánad, eped.

Úgy szeretnék végre kitörölni mindent
Ami hozzád fűz, és tehozzád vezet,
Nem akarok többé miattad szenvedni
Hisz nélküled talán sokkal jobb lehet!