Joie De Vivre Chopin

Egy ló
fehér csikkal a homlokán
száguld feléd
a hangokon

és én is
aki teérted ágaskodom
vágtatok
szügyig a vízbe
lehet pocsolya
lehet tenger
csak a tekinteted
keresem

felemelt fejjel
büszkén
sugárzó tekintetemmel
szemeid tüzét
keresem

a kék szitakötőket
hogy repüljenek
hozzám
szerelmesen
vagy csak vágyakozva

kezemben
lázrózsáimmal
várlak
felöltözve
talpig vágyban
s álmodozva

kitakart
forró lüktető
vágyamat
viszem neked

csodáid előtt
örökkön örökké
térdrehullva
mint a ló Chopen
hangjain
fehér csikkal a homlokon

teérted vágtatok
mindhalálig
szelíd s vad lóként
teérted ágaskodom
mindhalálig

térdrehullva
karjaid s tested gyönyörű
ölelő igájába vonva
a forróságtól dideregve
a forróságodtól vágyakozva

Rég láttalak kedvesem,
Hiányodtól sokat szenvedek!
Olykor magam elé révedek,
Lám, rád talál a képzelet.
Majd két szemed tüzében elégek.
Csak mosolyogsz és nézel,
Ahogy utolsó emlékemben megőrizlek!
Látom minden rezdülésed,
Hallom bársonyos hangodat.
Mintha most is szólnál hozzám,
S én örömmel válaszolok.
Érzések kavarognak,
Képek peregnek,
Mint a néma filmekben.
A szavak néha eltűnnek,
Az energia rengetegben!
Búcsúzóul átölelsz,
Én boldogan simulok hozzád,
Biztonságot nyújtó karjaidba.
Pár pillanatra, együtt ver szívünk,
Ám mostoha az élet,
S szétfoszlanak a képek.
A távolból még kedvesen,
Visszaintesz nekem.
Ne félj Kedves,
Míg élek megőrzöm e képet,
S amit irántad érzek!
Csak ez maradt meg nekem,
Majd, ha szólít a végzetem,
Utolsó képként, boldogan átviszem!
Majd egyszer, ott újra találkozom veled,
Addig, híven őrzöm lelkemben,
Az őszinte, mély szeretet.
Egy örök életre drága szerelmem!

Nem koldulni mentem
hozzád
virágokat hoztam

és
nem alamizsnádra vártam
amikor díszeid előtt
meghajoltam

amikor
képzeletemben
leborultam eléd a földre
hogy lássam
mit érek neked
hogy akarod ?e
fogni s vezetni a kezem

s akarsz-e
s karjaid közé befogadni
engem

nem akartál

nem írtál,bár nem tagadtál,
nem is vártál
szende szőkeséged
egy szűzi asszony bája

kék szemed mélyén
azonban párduc
lapul
aki a ragadozó ugrást
várja

kár hogy nem engem vársz

virágaimból
nem küldök neked többet
nem várlak többé
nem kereslek
nem ábrándozok rólad
s többé nem vágyom
a te érintésed

Már nem várok, nem kérek tőled
semmit
felejtsd el, hogy én voltam az aki
téged akart
szeretni

Árnyékban ülök
felfogja előlem a napot
egy nyárfa
csobban a tóban a víz
felszínén nesztelen
fürdik a fény
az alkonyatra várva

Nyár van
forróság közeleg
valószintűtlenül
kék az ég
s kis fellhő- pamacsok
úsznak felettünk
messszi égtájakfelé


Ma vihar
mnennydörgés nem lesz
bújj hozzám mégis
kedvesem
ha félsz
bújj hozzám
karjaimmal majd
átölellek
érintésed vad
vágyakat ver majd
bennem
ha támad a szél

Nem vár senki
1.
Akit az ég is megáldott
mi dolgom nékem azzal
eleget küszködök
önmagammal

2.
Te kitakart-szívű
te fedetlen
táncoló fekete kocsisok
úgyis
eljönnek érted egyszer
a fákon merengő fény fog játszani
elhallgat a csend is
nálad
s nem fog többé senki sem bántani

3.
Nem vár senki
csak a tárgyak
az asztalon halkan porszemek
járnak
és a sarkokban pókhálót sző a sötét
magam vagyok
magam vagyok egyetlen árva
készülök a leszámolásra
de nem figyel senki
sem lent sem odafönt

4.
Arra gondolok
majd megvigasztalnak a nappalok
nappal arra: majd az éjszakák
a vázáimban mind elhervadt a virág
levelük, szirmuk hullik
de kinek hozzak frisset ?
gyors idő hurcol szekerén
te nem vagy itt
s szívem a tenyeremben tehetetlen
lüktet

5.
A lámpa ha eloltom,s ha felgyújtom újra
egyforma fényt vet
falaimra
s már csak azt figyelem
milyen szabályosan fut a festékcsík
a mennyezet alatt