„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.

? Tiszteld atyádat és anyádat! ?
A Legfontosabb parancsolat,
Mit Isten törvényben elrendelt,
Emberek közötti viszonyban.

Földi létben az első kihez,
Mint ember hozzákapcsolódik,
Életét adó párhoz születik,
Szülőkhöz lélekben kötődik.

Tisztelni kell az életet,
A forrást, amelyből ő is lett,
Istennek a rendelkezését,
Hogy épp ott kezdje el életét.

Ki vétkezik a szülei ellen,
Az vétkezik az élet ellen,
Ki vétkezik az élet ellen,
Nem lehet hosszú életű sem.

Nagy értékű a földi élet,
Felemel, javulásra késztet,
Mit Isten ajándékul adott,
A lélek fejlődésre kapott.

Az Úr országában nincs helye,
Tisztátalanságnak vagy bűnnek,
Eme földi létben a lelkek,
Emelkedésre kényszerülnek.

Így elérik a harmóniát,
A békesség, szeretet vágyát,
Betartva Úr parancsolatát,
Elnyerik majd Isten országát.

Földi, avagy égi bálványok,
Faragott kép, kitalálmányok?.
Istennek helye van lelkedben,
Az egyedüli Úr szívedben.

Ki e helyet mással betölti,
Isteni vezetést elveszti.
Hamis érzés, tudat vezeti,
A tévelygése eltéríti.

Igaz útját meg nem találja,
Hamisság lesz lelke szolgája.
Kik idegen Istent faragnak,
Már tévelygő úton haladnak.

Lelkek így szerzik meg maguknak,
A nehéz szenvedéseiket,
Gyötrő nyomorúságaikat,
Könnyel áztatják fájdalmukat.

Jó és a rossz mindig ütközik,
Ám jó megtartja értékeit,
A rossz szétbomlik, feloldódik,
És szenvedésekben szét hullik.

Ki Isteni jót elfogadja,
A maga lelkéből, mint drága
Igazgyöngyöt, majd előhozza,
Élete áldásként hordozza!

A Te szívednek érzéseit,
Mely teremtődet megilleti,
Ne hagyd elhomályosítani,
Lelkedet csak Ő fényesíti!

Szent karácsony éjjelén,
Megjelent az égi fény,
Megszületett Jézusunk,
Ő lett megváltó Urunk.

Példakép az élete,
Megható szeretete,
Arcán ülő mosolya,
Gyémánt fény beragyogja.

Tisztaság és szelídség,
A tudása bölcsesség,
Példákon át tanítja,
Ki szívébe fogadja.

Alázat és szerénység,
Becsület és tisztesség,
Mindig mértékletesség,
Ilyen a jó keresztség.

Imáink hozzád szólnak,
Bűnök megbocsájtatnak,
Áldásod sugárzik ránk,
Életünk minden napján.

Hálával telt szívünkkel,
Szent Karácsony Ünnepén,
Kérünk téged lelkünkkel,
Fogadj asztalod köré.

Hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk
a fákra a földre
a lehullott
rozsdás levelekre
s ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s nem marad más a fák tetején
csak a bánat
Verlain mondta hogy az ősz húrja zsong
búsong, jajong a tájon
és
én is érzem
hogy az ölelésed már hiába várom
hogy fogy az időnk
fogynak a menedékek
lassan kihűlnek
szívünkből a vágyak
és hiába égnek még a régi fények
és hiába hiszek
a feltámadásban
hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
azok is
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
de tudom
hogy majd egyszer
az októberi szél
az utcákon át
az erjedő must szagát
hozza
elindulok
s akik
még mindig szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
a
sirató dombra
ahol messzi tárogatókon
játssza végtelen szólóját a magány
ahol nem számít már
többé semmi
de ahol
nem fogok soha senkit sem
elfeledni