Idő 
Értékelés 
Értékelés Magányba zárt tangó kavarog a szélben,
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.
A szerelem párducnője
Rám néz, s vállamra hajtsa fejét.
Álmodozó indián lelkem zárt világán
Kergetnek vad kalandorok.
Sátán-lovamon vágtatok tovább,
Jönnek felém a rút, sötét idők.
Zenét hallok a végtelenben,
A messze távol mintha közeledne.
Folyik a bor,
Cigányok víg dala száll a tarnaparti sárkunyhók felől.
Szép leányok lejtik ott a táncot
Lelkemnek letűnt nemzedék délibábjain.
Félelmetes fekete felhők, nagy viharok jönnek!
Elnémul a hegedűn a húr.
Nagy dörejjel villámok cikáznak,
Kunyhóink felett kavarog a szél.
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.
A szerelem párducnője
Rám néz, s vállamra hajtsa fejét.
Álmodozó indián lelkem zárt világán
Kergetnek vad kalandorok.
Sátán-lovamon vágtatok tovább,
Jönnek felém a rút, sötét idők.
Zenét hallok a végtelenben,
A messze távol mintha közeledne.
Folyik a bor,
Cigányok víg dala száll a tarnaparti sárkunyhók felől.
Szép leányok lejtik ott a táncot
Lelkemnek letűnt nemzedék délibábjain.
Félelmetes fekete felhők, nagy viharok jönnek!
Elnémul a hegedűn a húr.
Nagy dörejjel villámok cikáznak,
Kunyhóink felett kavarog a szél.
Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.
Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.
Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.
Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.
Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.
Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.
Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.
Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.
Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.
Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.
Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra
Könyörgöm az Istennek,
Hogy a Devla engem mért ver.
Hogy az uram, az a bamba,
Fulladna meg a sok borba.
Amit keres, el is issza,
Danol neki Dankó Pista.
Széles pittye, moslék szája,
A nótáját bazseválja.
Én meg itten étlen, szomjan
Sok pulyával a putrimban.
A sok cigány meg csak bámul,
Kiszaladnék a világbul.
Hát engem az Isten megvert!
Miért hordok én ilyen terhet?
Itten hagyom a csúf majmot,
Ha hazajön, majd csak kapkod.
Szomszéd bőgős, az se rosszabb,
Még a vonója is hosszabb.
Ott egye meg a fene.
Egybekelek ővele.
Hogy a Devla engem mért ver.
Hogy az uram, az a bamba,
Fulladna meg a sok borba.
Amit keres, el is issza,
Danol neki Dankó Pista.
Széles pittye, moslék szája,
A nótáját bazseválja.
Én meg itten étlen, szomjan
Sok pulyával a putrimban.
A sok cigány meg csak bámul,
Kiszaladnék a világbul.
Hát engem az Isten megvert!
Miért hordok én ilyen terhet?
Itten hagyom a csúf majmot,
Ha hazajön, majd csak kapkod.
Szomszéd bőgős, az se rosszabb,
Még a vonója is hosszabb.
Ott egye meg a fene.
Egybekelek ővele.
A vihart, eredeti Baso féle stílusban, tankában írta meg a szerzőpáros…
Szél úrfi futkos,
Lebbenti leveleket.
Gyengét leveri.
Tegnap még boldog voltam.
Férjem lelem félholtan.
*
Zúgva közelít,
Morc hangulatú vihar.
Fekete felhők.
Szélvészként jön a mentő,
Szirénája üvöltő.
*
Viharos szélben,
Vörös-bronzban állnak fák.
Szürke ég alja.
Vijjogást hallom, lárma...
Küzd lelke, fénye-árnya.
*
Szél már kivonta
Kardját és rohamozgat.
Mezőn nyargalász.
Hosszú harc, elfogy erő,
Ma a kaszás a nyerő.
*
Nagy fa taron áll.
Szélsüvítő zokogás.
Levelet, lefújt.
A semmibe bámultam,
ELMENT... állok fásultan.
*
Vihar, csak lecsap,
Ágreccsenések körbe.
Erdő, elképedt…
Gyászba borult életem,
Fájdalom tépi lelkem.
*
Fekete függöny,
Bíbort is éjbe zárja.
Szélvihar, tarol.
Fejem felett gyászmadár,
Varjú károg kár-kár-kár.
*
Tetőn, forgószél
Szippantja, meleg pernyét.
Kémény, csak ámul.
Sorsom, mint a forgószél,
Sodor, tépáz, nem kímél.
*
Üvöltve vadul
A szél, kéménybe befúj.
Gólyafészek, bús.
Szívemből bánat ordít.
Árny, családot mért csonkít?
*
Viharos a szél,
Hajnali fény már, dereng.
Ágakat is tép.
Pirkadatig virrasztok,
Hozzá árván indulok.
*
Sok, kopasz akác,
Dísztelen ágaikkal.
Gallyon, szél zenél.
Zokogástól nincs hangom,
Keservesen szól dalom.
*
Erős szelekben,
Csend mélységesen hallgat.
Sodródó levél.
Romba zúzott életem,
Lábaim alatt hever.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. augusztus 13. –Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész önéletrajzi írás, címe:”Tegnap még boldog voltam...!”
Szél úrfi futkos,
Lebbenti leveleket.
Gyengét leveri.
Tegnap még boldog voltam.
Férjem lelem félholtan.
*
Zúgva közelít,
Morc hangulatú vihar.
Fekete felhők.
Szélvészként jön a mentő,
Szirénája üvöltő.
*
Viharos szélben,
Vörös-bronzban állnak fák.
Szürke ég alja.
Vijjogást hallom, lárma...
Küzd lelke, fénye-árnya.
*
Szél már kivonta
Kardját és rohamozgat.
Mezőn nyargalász.
Hosszú harc, elfogy erő,
Ma a kaszás a nyerő.
*
Nagy fa taron áll.
Szélsüvítő zokogás.
Levelet, lefújt.
A semmibe bámultam,
ELMENT... állok fásultan.
*
Vihar, csak lecsap,
Ágreccsenések körbe.
Erdő, elképedt…
Gyászba borult életem,
Fájdalom tépi lelkem.
*
Fekete függöny,
Bíbort is éjbe zárja.
Szélvihar, tarol.
Fejem felett gyászmadár,
Varjú károg kár-kár-kár.
*
Tetőn, forgószél
Szippantja, meleg pernyét.
Kémény, csak ámul.
Sorsom, mint a forgószél,
Sodor, tépáz, nem kímél.
*
Üvöltve vadul
A szél, kéménybe befúj.
Gólyafészek, bús.
Szívemből bánat ordít.
Árny, családot mért csonkít?
*
Viharos a szél,
Hajnali fény már, dereng.
Ágakat is tép.
Pirkadatig virrasztok,
Hozzá árván indulok.
*
Sok, kopasz akác,
Dísztelen ágaikkal.
Gallyon, szél zenél.
Zokogástól nincs hangom,
Keservesen szól dalom.
*
Erős szelekben,
Csend mélységesen hallgat.
Sodródó levél.
Romba zúzott életem,
Lábaim alatt hever.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. augusztus 13. –Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész önéletrajzi írás, címe:”Tegnap még boldog voltam...!”
Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
Megtartani sem lehet, de jól is fölhasználhatod,
Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
*
Megy, mit elvesztegettél.
Azt vissza soha nem kaphatod.
Vissza, soha nem!
*
És megfizethetetlen,
Tartalmasan és jól használni!
Időd ingyen van!
*
Arc is, jó test is plötty lesz.
Haladó idő könyörtelen.
Öregszik a szép…
*
Hosszan tud mesélgetni.
Már kevés és rövid ideje.
Öregember csak…
*
Hogy önokolás a jó?
Mindenben lehetsz önzőn hibás?
Nem igaz tétel…
*
Felismerheted mi, tény…
Öregember már talán bölcsebb.
Időmúlással…
*
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak,
Lenn a földön a reccsenésük messzire elhallatszik a most meghalt ágaknak,
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak.
Vecsés, 2017. november 15. - Kustra Ferenc József
Megtartani sem lehet, de jól is fölhasználhatod,
Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
*
Megy, mit elvesztegettél.
Azt vissza soha nem kaphatod.
Vissza, soha nem!
*
És megfizethetetlen,
Tartalmasan és jól használni!
Időd ingyen van!
*
Arc is, jó test is plötty lesz.
Haladó idő könyörtelen.
Öregszik a szép…
*
Hosszan tud mesélgetni.
Már kevés és rövid ideje.
Öregember csak…
*
Hogy önokolás a jó?
Mindenben lehetsz önzőn hibás?
Nem igaz tétel…
*
Felismerheted mi, tény…
Öregember már talán bölcsebb.
Időmúlással…
*
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak,
Lenn a földön a reccsenésük messzire elhallatszik a most meghalt ágaknak,
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak.
Vecsés, 2017. november 15. - Kustra Ferenc József
