Munka után édes az evés.
Bár a kajám otthon épp kevés,
A vacsorát lazán megoldom.
Van egy tucat tojás a polcon.

Készülhet a csodás rántotta.
Szükség lesz legalább háromra.
Több is férne korgó bendőmbe,
Holnapra is hagyok belőle.

Fogom az elsőt, odaverem.
Sajnos kicsit hevesen teszem.
Vesztemre a teljes tartalma
Szétfolyik a a konyhaasztalra.

Sebaj, jöhet a következő.
Még mindig nagy az ütőerö.
Azért sem megy egyik se kárba,
Ujjaimmal húzom a tálba.

Nem tiszta az asztalterítő.
Az eredmény nem túl áttetsző.
Bagatell dolog, csuda bánja.
Majd a sütés sterillizálja.

Kezembe újabb tojást fogok.
Most már taktikát változtatok.
Kiskésemmel hasítom félbe.
Ujjaimba hatol az éle.

Sárgájába és fehérjébe
Elegyül ujjam piros vére.
Most csak annyit a védelmemre:
Visszajut majd keringésembe.

Betörök még néhány tojásba,
S ráunván a fogadtatásra
Úgy döntök már jöhet az evés.
Bár a bruttó nettója kevés.

Belenézek a kotyvalékba,
Úszik benne bőven a héja.
Nem fogok most ezen aggódni.
Habverés előtt meg kell sózni.

Fogom a sót oda se nézek.
Majdnem üres. Rá az egészet.
A fenébe. Nem mellényúltam?
A fejedelmit megcukroztam.

Ez volt a perc mikor feladtam.
Volt ott egy székem, leroskadtam.
A tál gezemice előttem.
Csak az éhség szállt el belőlem.

Ülök szokott letargiámban.
Előttem még két épp tojás van.
Megszólal a kakukkmadaram:
Ennyi volt mára. Éjszaka van.

Egyik tojásom elhibázza.
A másik telibetalálja.
Szép sárgán csorog piros csőre.
Rögtön kiszállt a hang belőle.

Belenyugodva nyomoromba,
Hogy nem sok került gyomoromba,
Álomra hajtom a fejemet.
E dicső napnak véget vetek.

Van egy lány Amerikában, de nem amerikai
Magyar földön született és itt is fog élni
Ha nevét hallom szám mosolyra görbül
Ő volt aki 9 hónapja kihúzott a gödörből

Nem lehetek elég hálás, és ezt ő is tudja
A sok hülyeségem tudom, régen unja
Mégis hiszem, hogy szeret, és talán kellek neki
Én is szeretem addig, míg erőm megengedi

Mikor beszél hozzám, vagy csak néha rám ír
Boldog leszek hiszem tudom, hogy ő is értem sír
Büszkén mondom ki, igen ő az én barátnőm
Őt választottam, pedig lehetett volna 100 nőm

És neki is én kellek, egyenlőre úgy néz ki
Ha így marad én leszek a legboldogabb férfi
Freya fogja megáldani életünket végre
És csendes éjszakákon együtt nézünk az égre

Mert tudom hogy mi úgy passzolunk össze
Mint a puzzle darabkák, csak néha veszünk össze
De minden veszekedést könnyes békülés követ
Nem kiabálunk kígyót békát, nem dobálunk követ

Már holnap csókolnám a száját, de kell ez a 2 év
Hogy megtudjuk kibírjuk-e, és nem ragad el a hév
Mert nekem nem kell más, remélem ő is így gondolja
És azt a szót hogy örökre rendesen megfontolja.

...feketén írom már a napot,
Hópelyhek súlyával terhelem a holnapot,
Ennyi, amit magamból adhatok!
Mégis, a világ megremeg, mikor végül belehalok...

Most segíts! Holnap már késő!
Most add meg, ami jár nekem!
Ha most nem jössz holnap már késő!
Holnap már nem kell semmi sem!

Most akarj! Amíg szükségem van rád!
S úgy vágylak, mint a levegőt!
Mely kitágítva minden kis pólust
Sugároz éltető erőt.

Most szeress, amíg én szeretlek!
Holnap már hiába szeretsz!
Ma még forrongó tűzben égek,
De holnap már nem lesz szikra sem!

Úgy szeretek az esőben sétálni
olyankor nem látja senki ha sírok,
nem kell semmihez jó képet vágnom
ha hulló könnyeimmel oly nehezen bírok.

Szeretem érezni míg lehulló cseppje
végigszántja a sápadt arcomat,
lelkem mélyéről mélyen felfakadva
messzire mossa a bánatomat.

Olyan jó érezni üdítő cseppjét
míg csapongva száll bennem minden gondolat,
mely tisztára mossa az ég bársony kékjét
s messzire sodorja minden gondomat.

Olyan jó érezni végre hogy élek!
S míg szivárvány hídon bújik át a nap,
sugárzó fényével színeket varázsol
boldoggá téve holnapjaimat.