A II. Világháborúban
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
Nézek ki az ablakon,
Szellő táncol falombon.
Mert utat építik, bejött, tömény kátrányszag.
Gépek zúgása hangos... erős bitumenszag.
Süt kint a nap, a hőség is tombol,
Ernyedve fekszek… lelket, mi rombol?
Útépítők néha kiabálnak egymásnak,
Láttam, az utat építik… nemcsak a mának.
Most van nyár, ugyan mikor legyen ily' nagy hőség,
Napfénysugár a jó időnél… mint testőrség.
Munkások és gépek, már két hete itt vannak, dolgoznak.
Holnapra végeznek, vajon, melyik utcába tartanak?
Vecsés, 2017. július 6. - Kustra Ferenc József
Szellő táncol falombon.
Mert utat építik, bejött, tömény kátrányszag.
Gépek zúgása hangos... erős bitumenszag.
Süt kint a nap, a hőség is tombol,
Ernyedve fekszek… lelket, mi rombol?
Útépítők néha kiabálnak egymásnak,
Láttam, az utat építik… nemcsak a mának.
Most van nyár, ugyan mikor legyen ily' nagy hőség,
Napfénysugár a jó időnél… mint testőrség.
Munkások és gépek, már két hete itt vannak, dolgoznak.
Holnapra végeznek, vajon, melyik utcába tartanak?
Vecsés, 2017. július 6. - Kustra Ferenc József
TANQ –ban írta meg a szerzőpáros…
Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.
*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...
Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”
Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.
*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...
Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”
Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Értékelés 

