Hallom a fülemben azt kis dallamot,
mit ajándékba Tőled a szívem kapott.
Üteme adja a szívem dobbanását,
e dallam nem találja sehol a párját.

Melódiája máshol fel nem lelhető,
szíved az adója, s én vagyok a vevő.
Andalító muzsika, párját ritkító,
csakis a szerető szívedből hallható.

Fejemet csendesen a kebledre hajtom,
szíved muzsikáját a szívemmel hallom.

Sötét erdőbe burkolózó fák közt
az őszi erdőben néma csend honol,
s lábaim nyomán a zizzenő avar közt
tücskök cirpelését hallom valahol.

Ők is készülnek lassan már a télre
átaludva a hűvös napokat,
én bolyongok csak,búsan elmerengve,
csak a szél simítja könnyes arcomat.

Rád gondolok most is könnyező szemekkel,
mit tehetnék,hogy neked jobb legyen?
Talán ha eltűnnék,már észre sem vennéd,
hiszen számodra már alig létezem.

Ahogy a vén tücsök,úgy készülök én is
elmenni oda,hol néma csend honol,
s az őszi felhőkbe burkolózott ködben
talán engem is várnak valahol.

Kopár Hold, irigy csillagok,
Legyetek most boldogok,
Örvendjetek, hisz elértétek célotok,
Látni akarom a mosolyotok,
Mert az én mosolyom már nem igazi,
A könnyek rabja lettem,
Az élet hazudni megtanított,
De felejteni Őt nem!
Keresem a kiútat
Álmaimba menekülve,
Míg ő fekszik koporsóban
A lelkembe temetve...

Langyos este borult csendben a tóparti tájra,
a Nap is elköltözött már egy nyugodt világra.
Álomvilág elragadta, meleg ágyba bújik,
sötétségtől takarót kér, azzal takarózik.

A fénye már nem törik meg a tónak hűs vizén,
ketten maradtunk a parton, a Hold fénye, meg én.
Ébrednek a csillagok is, fényük erősödik,
csillagszóró ruhájukat most magukra öltik.

Varázslatos látvány mindez, a szemem káprázik,
a sötétbe borult tájra Holdfényeső hullik.
Az arcomat halkan, csendben, feléje fordítom,
Holdfényeső mossa könnyem, magamat kisírom.

Tisztára mosott könnyeim lassan leperegnek,
lelkem fehérbe öltözik, tiszta ruhát veszek.
Holdfényeső alá bújok, Vele megtisztulok,
s angyalszárnnyal repülnek a megtisztult mosolyok.

Ó mennyi helyen jártam én
szép magyar hazám,
hol láttam minden földi jót,
hol nyomort és bukást.

Ó!Mennyi kincset rejt e föld
szép magyar hazám!
És mégis fázik,éhezik
rengeteg család.

Van ki éhbérért dolgozik
sínylődik bután
és mégis tűri szótlanul
a ráterhelt igát.

Más felhalmoz minden földi jót
kincset ,palotát
s földbe tiporja nemzetünk
ősi szent jogát.

Mit érsz az elhabzsolt javakkal
ha átok száll reá?
Eltiprod,porba sújtod
szép magyar hazánk.

s ha eljön az utolsó óra
hiába vagy király,
te sem viszel majd magaddal
csak egyetlen ruhát!