Hiába szombat este a zsebem üres
Nem lehet kifogás az éjszaka már vár
A táncéren együtt ropjuk majd édes
Ma este te leszel a legnagyobb Star

Vedd fel a legjobb ruhád
Egy kis smink hajlakk se árt
Tojd le had kiabáljon jó apád
A ház előtt a Cadiben várok rád

Miénk lesz az egész város
Az utca legyen a rock n roll-tol hangos
Felejtsük el a nyomasztó gondokat
Váltsuk valóra legtitkosabb álmainkat

A Cadillac csak surran az éj peremén
Bújjunk össze a kocsi hátsóülésén
Jenny a csókodtól a felhők között szárnyalok
Ahol pimaszul mosolyognak rám a Jampi angyalok.

Más ölelget, már téged
A szerelmed rég elégett
Nem lephetsz már meg semmivel
Max egy üveg whiskyvel


A pedálokat őrülten taposom,
Az emlékeket magam mögött hagyom,
Száguldok,tovább végtelen utakon
Túl vagyok pár halálkanyaron


Új a város újak az emberek
Az idő itt gyorsabban pereg,
Egyszer úgyis visszamegyek,
Mert semmit nem felejtek.

A kocsmákban magányosan ücsörgök
Ha elfogy a piám a poharammal csörgö
kPattan a pincér csaj újra tölti nekem
Később egy vad éjszakát tölt velem


Az összes estém máshol telik
De mindegyik egyformán végződik
Részegen elterülve az ágyamban
Egy lotyó lábaival a nyakamban


Új a város újak az emberek
Az idő itt gyorsabban pereg,
De már vissza se nézek
Könnyebb így elfelejtenetek


Kezdem megszokni ezt az életet
Egyre csak, halmozom az élvezeteket
Rockin? Fuckin? every night
Én meg lelépek tőle éjféltájt


Az öreg Jack Daniel?s jó barátom
A kocsin a gumikat nem sajnálom,
Ilyenkor már üresek az utcák
A magányos utazót nem zavarják?

Öblös partjainál szerelem szigetének,
Tiszta forrásba rejted arcodat.
Valahol a szívedben felhangzik egy ének.
Elhalkul a szél s hallom hangodat.
Nem könnyű habok közt már túl az élet felén.
Ötvenöt éve úszol az élet tengerén.
Téged találtalak meg magányos sziklán.
És úgy látszott te már tudod az élet titkát.
Vagy még csak kutatod a fénylő csillagokban?

Ötvenöt év nem elég lelni a titokra?
Tiszta pirosra festetted az átlátszót.
Vérzett a lelked mégis adtál pár jó szót.
Elillan életünk, elillan ötvenöt év.
Nekem legszebb az volt, amikor megszerettél.
Ölelnek a lángok, amiket gyújtottál.
Tán, tested izzó parazsán olvadok.
És hála Istennek tegnap felém futottál.
Végre tudom, hogy életben vagyok!

A világ már túl sok nekem,
Túl sok arcát képes megmutatni.
... De mégis túl kevés ahhoz,
Hogy minden rejtek zugát felfedezzem.
De miért jó úgy, ha a semmiért vagyunk teremtetve?
... Vagy mégsem?
Talán majd odafentről jön egy jel,
S az életünk is új célt fog kapni.
A világból kifutni,
Elmenekülni sorsunk elől a legkönnyebb,
Valószínűleg a legjobb döntés is lenne!
De akárhová menekülj is,
A végzet hosszú keze bárhol utolér.
Az mégis más lesz, máshol, bárhol,
Egy szebb világban!

Pirkad a hajnal, álmos a reggel,
ülünk a parton, bóbiskoló fejjel.
Csendes a tenger, a hullámok még alszanak,
a fénye fel-felcsillan a felkelő napnak.

Sima a víztükör, erőtlen a szél,
elbújt valahol, tán valamitől fél?
Ameddig a szem ellát, csak víz szökik a szemünkbe,
Istenem ezt hogy csináltad, hogy jutott ez eszedbe?

Hét nap alatt teremtettél egy csodálatos világot,
mindent, szemmel láthatót, s amit a szem még nem látott.
Adtál csodás természetet, Tengert, Földet, Gyönyört,
mely, ha csendes simogat, de háborogva gyötör.

A horizonton előbújik álmosan a napsugár,
simogatja már az arcunk, egyre magasabban jár.
A tenger is felébred éjszakai álmából,
hunyorog az aranyló Nap tündöklő sugarától.

Langyos szellő kóstolgatja a Tenger sós vizét,
lassan-lassan érezzük a felkelő Nap melegét.
A Tenger már füröszti a mosolygó Nap sugarát,
s az arcunkat melegíti a tengerszagú napsugár.