Simogatja szívemet egyetlen érzés,
Érzelmeim hevén indulatom elvész,
Keresem tekinteted, mely kellemes és tiszta,
Ez legyen boldogságom legnagyobb titka.

Korábban kerestem, hogy hol lelem a boldogságot,
Soha nem sejtettem, hogy megbújva lesen várhat.
Csendesen titokba, érzéseim tápláltad,
Elfeledtem mind rosszat, ami engem csak bánthat.

Mikor átölellek lágyan, csókollak szelíden,
Füledbe suttogom szeretlek én, kedvesem,
Nyomasztó keserűség foszlik szerteszéjjel,
Békés nyugalmat csak a karjaidba érzem.

Ne hagyd, hogy elvesszen e varázs,
Engedd a szívem közelebb tehozzád.
Én leszek te, és te meg én,
Így leszünk mi egyek, mint nap és az éj.

Napsütéses égbolt, örökzöld fenyvesek
Erdély földjén járunk, hol végtelen a szeretet
Mély forrás, ami oltja lelkünk gyötrő szomját
Lágyan hangolja szíved minden egyes húrját
Hargitai fecskemadár dalol sok szép szólamot
Az élet rögös múltjáról ezeréves dallamot
Rókák, medvék, őzek sűrű mélybe vágynak
A folyó csendes partján horgászok tanyáznak
Hegyek, völgyek, dombok, természeti kincsek
Megfáradt turul sebzett szárnya vérben
Népek harcán zajló viharos tengeren
Vasszékely áll és mutatja a jellemet.

Ránk mosolyog a hajnal,
Szél susog a hegygerincen,
Ódát zeng az OROMI DAL.

Lenn is indulóban a nap kereke,
A völgyből bölcsen felelget
A mindent aláfestő ZEN ÉNEKE.

Érzelmekben dús HAT CINKE,
Szárnyukat kibontotta a zene,
Vidáman trilláznak egyre csak egyre.

Sárga család összedolgozik,
Döngicsélők rajzanak a hárserdőben,
POR, ISTEN MÉHESÉN születik.

Korgó gyomorral ébredem,
Zümmögés simogatja érző sejtjeim,
Az erdőben köztudott: ITT MÉZES SER TEREM.

A múlt megterített jelennek s jövőnek,
Ikonokban gazdag TOR FIAIMNAK,
Csordulásig rakott asztalon az étek.

Heverészik, nyújtózik, tekeredik,
Napozik a jámbor IGLÓI BOA,
De kivetkőzik magából s vedlik.

Vonalakból és színekből építkezzetek!
Példát mutat a VITÁLIS KARÚ ZULU,
S kirajzolódnak a részletek.

A páston pattog a pettyes lasztid,
Dribli után lövés, majd gólöröm,
ÉLTET, NEVESS élethosszig!

Tegnapi az örökifjú logika,
A MAI MAKETT épp erről híres,
Holnap is friss leszel újra meg újra...

Históriafüzér: ÉNEMRE TÖLT,
Te vagy az emlékezés írmagja,
Ez a tudat a lelkemben verset költ.

Trák gyanta :Tantárgyak anagrammája

Valahol itt a rengetegben
a Naszály tölgy fái között.
Lépted hallom az őszi csendbe
ősi sebből friss könnypatak fakad.
A bíbor színű alkonyatban
a szél dér virágját szórja.
Valahogy régi tűznek fénye lobban
mintha bennem égne már a lángja.
Valahogy az élő vágyak útján
ma még találkozom veled.
Pedig az őszi erdő sárga lombján
ezüstös dér nevet.
De mit mondhat egy gyáva ember
ha a félelem ösvényén halad.
Ki szólni hozzád régen nem mer
hisz gazul magadra hagytalak.
Itt az omladozó lombok alatt
újra bocsánatod kérem.
Lelkem szárnyán sóhaj fakad
kérlek bocsáss meg nékem.

Te karjaidba zárnál,
S én karjaidba vágyom.
Veled lesz világom
Teljes, mint verssorok
Ha költő folytatni képes
Mit lélegzete eresztett útnak.

Álltál ott és vártál,
S később engem várni
Többé nem hagytál.
Szerettelek.
Akkor Igazán,
S most talán mégjobban,
És holnapután ugyanígy,
De kezdete volt gyönyörnek legszebbike,
Amikor még nem beszéltünk,
nem ismertünk,
És akkor
És ott
Megfogadtuk szótlan...
És szakasztani nem lehet.
Nem lehet.

Ha próbáltam, vájta bőrünk.
'még kínok bolondjai lettünk
S én nem tudom, te hogy éreztél
Amikor már nem kérdeztél...
Én óceánt sírtam
És reméltem, hogy te nem.
De most szeretem azt hinni,
Hogy te is szeretsz engem...
Merem tudni, de csak kicsit...
Csak kicsit.

Nem próbálom többé,
De most megszakad a törté(...).