Jéggé fagyott a lelkünk tánca,
Mert nem tellett tűzifára.
Rőzsét szedek, jaj, de félek!
Érnek érte majd ütések.

Lucifer szaván roston égek,
Lángoló házamból kilépek.
Könnyező szemekkel lebegek,
Holttestemen lőtt sebek.

Erőm csökken, a fehér fény elnyel,
Ölel karom féltő, remegő szívvel.
Kisfiamon lőtt sörétek,
A hold fényében elveszett remények.

Rendőreink rohangálnak,
Hasznos nyomokat szétdobálnak!
Minek ide orvos, mentő.
Tűz esetén semmi nem kő.

Bús lelkemnek rőzselángja ég,
Holt mezőkön elsodor a szél.
Putrik ajtaján testvérek várnak,
Lelkem árnyékán visszajárnak.

Magányos csendjén hallgat a szív.
Rozoga szekéren az élet felsír.
Nincs napfény az árnyékos úton,
Nyomasztó terhünket cipelem a múlton.

Sírokat hantolunk a gyűlölet útján.
Pokoli törvényeket hoznak ránk durván.
Kis kunyhóinkban megtorpant az élet,
Hegedűnk húrjain száll a fekete, gyászos ének.

Tarnazsadány, Hidegvég, Északkeleti régió

Zord fellegek, fehér hópelyhek.
Megszületett a Messiásgyermek.
Új élet a zöld fenyőfákban,
Legszebb ünnep a téli tájban.

Látod? Én is megszülettem,
Csillag útján rád ismertem.
Kezem imára kulcsolja,
Felnézek a fényes holdra.

Jézus szenvedésén járok,
Szeretetem fel-fellángol.
Karácsony van a tél hidegén,
Boldogan fázok az ünnepek idején.

Jöjj el hozzánk, kis Jézusunk,
Tedd fényessé szegény napunk.
Nincsen fenyőnk, se ajándékunk,
A te szereteted a táplálékunk.

Fagyos éjjel, karácsonykor,
Zeng az ének teliholdkor.
Bojtár hangja zeng a távol,
Jézust várja meleg jászol.

Mária nézi újszülött Fiát,
Fényes csillag nyomán a vének ajkán imák.
Templomunk termei teletömve,
Máriának hull a könnye.

Karácsonykor rád gondolunk,
A Megváltó születése ünnepén osztozkodunk.
Szeretetünk száll az égre,
Hullócsillag szállt a földre.

Tarnazsadány- Hidegvég, 2020. december 12.

Régmúlt idők, 1820

Lopott lovak száguldoznak,
Cigányok lovagolnak.
Zúg a szél, vihar tombol
A nagy pusztákon teliholdkor.

Szellemként suhannak az éjszakában,
Sötét árnyak a félelmetes láthatárban.
Elém tárulnak a képek álmaim során,
A fehér tájban sóhajtozik a nyár.

A félelmet legyőzve tábortüzek égnek,
A nagy tűznél táncot lejtenek a szüzek.
Majd a cigány Nap perzsel végig a tájon,
Karaván hosszú sora a délibábon.

Gyökeret vert koporsóink az évek múltján,
Világ szívén vándoroltunk gyémánt útján.
Szél söpri végig álmaim határait,
Izzó lávák mélyén rejti el misztikus románcait.

Tarnazsadány-Hidegvég