Szófelhő » Hogyha » 7. oldal
Idő    Értékelés
Belezümmög a fülembe.
Szemtelen nagyon őkelme.
Ez a szúnyog engem fáraszt.
Nyomjon le pár fekvőtámaszt.

Most elég nyüzüge fajta.
Be van esve a hóna alja.
Hogyha izmosodna kicsit.
Talán kibírná a pacsit.

Ha most adok neki egyet,
akkor többet már nem repked.
Hát inkább elhessegetem.
Hogy ne zümmögjön itt nekem.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 213
Hajóm görög vitorlás –
Hét-világi utazás.

Kedvenc fám az olajfa –
Ezer-éves iskola.

Éjszakáim szeretője
Tüzem alatt gyengéd rőzse.

Fiatal az istenem,
Enyhén lángol szívemen.

És hogyha halok, ébredek,
Mert hívnak égi seregek.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 210
József Attila vagyok,
A szentségit, majd meg fagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek,

mert nem illik kocsikázni,
s csóró árán rongyot rázni.
Ezért verek írógépet,
s bámulom a Lenin képet.

Könnyű Ady módon írni,
jó gubáért jókat sírni,
Pulcsiba búj hogyha fázik,
bérkocsit hív hogyha ázik.

Csak az az igazságos bér,
ha megvan a napi kenyér,
de nagyon nagy akadály
az üres gyomor, éhes száj.

Fáj is nekem szívem tája
míg másnak jut libamájra.
Hát verem csak az írógépet,
s hizlalom a Szabad Népet.
Beküldő: Ivan Kovacs
Olvasták: 205
Rohan a kis csiga,
messze van otthona.
Hogyha nem rohanna,
nem érne oda soha.

Megcsúszott egy kövön.
Csigánk ekkor rájön,
hogyha lenne lába,
akkor nem csúszkálna.

Háza alá lenéz.
Lábak nélkül nehéz
rohanni a réten.
Hát, lassan megyek kérem szépen.
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 260
Szerelem könnyei

Szerelmünk lélektüzén élek,
Mézillatú lelkünk harcán félek, hogy elégek.
Álmatlan hajnalokon hallgatunk csendet,
Álmaim aranyszínű hintaján folyton kereslek téged.

Hány ölelés és hány vitán őszültünk meg,
Szóváltásunk olykor éjjeli harcra ment.
Remegőn, megtörve elvérzik bennem az érzés,
És feltámad bennem újra a szerelemféltés.

Nem tudok már mást szeretni,
Hazugsággal mért kell nékünk élni.
Néked adtam a szívemet,
Veled élem le az életem.

Sóhajom hangján kétségbeesik a remény,
Földi életem kíntól szenvedőn még mit remél.
Ámor kitépte szívem, s én néked adtam,
Tündöklő életem ifjúságát terád hagytam.

Sötét vándor, csillagok alatt sétálok céltalan,
Lelkünk oltárán zokogok némán egymagam.
Hogyha majd nem kellek végleg tenéked,
Látogasd meg az elárvult sírhelyem.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 305