Idő 
Értékelés 
Értékelés Kutya rabláncon van.
A lánc erős és nem szakítható.
Szárnyaló szabadság!
*
Kint úgy szakad a hó.
Gyerekek szánkóznak, de jó!
Lapátolt hókupac.
*
Nyárestén bográcsoz
Család apraja és nagyja.
Füst marja szemeket.
*
Kirándulás arra…
Virágszedő munka, réten.
Vihar! Bőrig áznak.
*
A lúdtollam hegye
Úgy serceg a pergamenen.
Kopott hegy nem ír jól!
*
Bicaj pedálja csak
Letört, én tolhattam haza.
Bicajt tolni nem jó!
*
Kutyákat etettem,
Zuhogott eső! Eláztam.
Kutya bundán nem árt.
*
Melegből kinézek,
Mínusz karonfogva sétál.
Ne fázz! Meleg kabát.
*
Almafa virágja
Hogyha lefagy, nem lesz termés.
Nem lesz este kompót.
*
Madárcsivitelés
Nem hallatszik. Süvítő szél!
Csak tátogó csőrök.
Vecsés, 2015. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolko-dáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)
A lánc erős és nem szakítható.
Szárnyaló szabadság!
*
Kint úgy szakad a hó.
Gyerekek szánkóznak, de jó!
Lapátolt hókupac.
*
Nyárestén bográcsoz
Család apraja és nagyja.
Füst marja szemeket.
*
Kirándulás arra…
Virágszedő munka, réten.
Vihar! Bőrig áznak.
*
A lúdtollam hegye
Úgy serceg a pergamenen.
Kopott hegy nem ír jól!
*
Bicaj pedálja csak
Letört, én tolhattam haza.
Bicajt tolni nem jó!
*
Kutyákat etettem,
Zuhogott eső! Eláztam.
Kutya bundán nem árt.
*
Melegből kinézek,
Mínusz karonfogva sétál.
Ne fázz! Meleg kabát.
*
Almafa virágja
Hogyha lefagy, nem lesz termés.
Nem lesz este kompót.
*
Madárcsivitelés
Nem hallatszik. Süvítő szél!
Csak tátogó csőrök.
Vecsés, 2015. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolko-dáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)
Magamba mélyedve járok az úton
s közben tűnődöm: mit vegyek?
Valami kedves ajándékot,
amely csak engem jellemez.
Aranyló tárgyat? Csillogó díszt?
Az drága. Nem jut rá nekem.
S hiába jutna, csak egy dísztárgy,
de mégiscsak értéktelen.
Szeretnék valami olyasmit adni
melyben a szívem benne van,
amit nem lehet pénzért kapni,
és mégis: oly nagy ára van.
Meleget, mely a szívemből árad,
s felmelegíti mindened,
mint a sugárzó nyári napfény,
simogatva a testedet.
Nyugalmat, amely úgy vesz körbe,
áthatolva a lelkeden,
hogy beleremegj, ha arra gondolsz
hogy talán elveszítheted.
Valami féktelen szeretni vágyást,
amelyben végre megpihensz,
mint folyóvíz, mely a tengerhez érve
úgy érzi, hazaérkezett.
Valami fénylő, tiszta lángot,
amely átjárja mindened,
s szeress úgy, ahogy én tudlak csak,
minden ízemmel, teljesen.
Valami édes melegséget,
mely úgy járja át a bőrödet,
hogy beleborzongj, ha arra gondolsz,
milyen is lenne nélkülem.
Hiszen tudod, hogy úgy szeretlek!
S neked adnám most mindenem,
nem kérnék érte mást cserébe,
csak azt, hogy melletted legyek.
Ha kell, tűzként, hogy őrizzem lángod,
s felgyújtsam hogyha kell neked,
s úgy vigyáználak, őriznélek,
hogy nehogy megégesselek.
Vagy mint egy fénylő esti csillag,
mely lámpásként világít neked,
minden kis fényét reád ontva,
amíg sápadtan megpihen.
Őriznélek, mint legdrágább kincsem,
hiszen te vagy a mindenem!
S nem kérek érte mást cserébe
csak szeress, ahogyan én teszem.
s közben tűnődöm: mit vegyek?
Valami kedves ajándékot,
amely csak engem jellemez.
Aranyló tárgyat? Csillogó díszt?
Az drága. Nem jut rá nekem.
S hiába jutna, csak egy dísztárgy,
de mégiscsak értéktelen.
Szeretnék valami olyasmit adni
melyben a szívem benne van,
amit nem lehet pénzért kapni,
és mégis: oly nagy ára van.
Meleget, mely a szívemből árad,
s felmelegíti mindened,
mint a sugárzó nyári napfény,
simogatva a testedet.
Nyugalmat, amely úgy vesz körbe,
áthatolva a lelkeden,
hogy beleremegj, ha arra gondolsz
hogy talán elveszítheted.
Valami féktelen szeretni vágyást,
amelyben végre megpihensz,
mint folyóvíz, mely a tengerhez érve
úgy érzi, hazaérkezett.
Valami fénylő, tiszta lángot,
amely átjárja mindened,
s szeress úgy, ahogy én tudlak csak,
minden ízemmel, teljesen.
Valami édes melegséget,
mely úgy járja át a bőrödet,
hogy beleborzongj, ha arra gondolsz,
milyen is lenne nélkülem.
Hiszen tudod, hogy úgy szeretlek!
S neked adnám most mindenem,
nem kérnék érte mást cserébe,
csak azt, hogy melletted legyek.
Ha kell, tűzként, hogy őrizzem lángod,
s felgyújtsam hogyha kell neked,
s úgy vigyáználak, őriznélek,
hogy nehogy megégesselek.
Vagy mint egy fénylő esti csillag,
mely lámpásként világít neked,
minden kis fényét reád ontva,
amíg sápadtan megpihen.
Őriznélek, mint legdrágább kincsem,
hiszen te vagy a mindenem!
S nem kérek érte mást cserébe
csak szeress, ahogyan én teszem.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
mely elszakadt húrral nem zenél,
csak nyiszorog, minthogyha sírna,
s keserű könnyét rejtené.
Hiába húzzák a legszebbik nótát,
nem hallja már a dallamát,
csak a szívéből feltörő sóhaj
hallatja zúgó moraját.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
legszebben annak beszél,
kiért a szíve oly mélyen dobban,
hogy neki adná tán mindenét.
Minden szavában úgy cseng a dallam,
hogy feltörő hangja égbe kiált,
olyan szépen és oly tisztán csendül,
mint a legszebben szóló gitár.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
amely csak akkor zenél
szépen, ha törődnek véle,
s bársonyos tokban védenék.
Szívében ott él minden dallam,
de ha nem értik énekét,
mint a gitárhúr, elpattanhat,
s könnyekbe fojtja énekét.
mely elszakadt húrral nem zenél,
csak nyiszorog, minthogyha sírna,
s keserű könnyét rejtené.
Hiába húzzák a legszebbik nótát,
nem hallja már a dallamát,
csak a szívéből feltörő sóhaj
hallatja zúgó moraját.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
legszebben annak beszél,
kiért a szíve oly mélyen dobban,
hogy neki adná tán mindenét.
Minden szavában úgy cseng a dallam,
hogy feltörő hangja égbe kiált,
olyan szépen és oly tisztán csendül,
mint a legszebben szóló gitár.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
amely csak akkor zenél
szépen, ha törődnek véle,
s bársonyos tokban védenék.
Szívében ott él minden dallam,
de ha nem értik énekét,
mint a gitárhúr, elpattanhat,
s könnyekbe fojtja énekét.
Írni szerettem volna néked
valami nagyon kedveset,
de a papír, amelyre írtam
átitatta a könnyeket.
Mért is sírok? Nem bántott senki,
mégis: a könnyem úgy csorog,
áttetsző cseppel legördülve
gyöngyként csordul le arcomon.
Rád gondolok. Hiányod úgy fáj!
Sóvárgó szívem úgy dobog,
mintha millió tüske szúrná,
minden légzésnél úgy sajog.
Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,
és a szívedben ott vagyok,
mint a derengő őszi napfény,
mely végigsimít az arcodon.
Tudom, hogy vágysz rám, ahogyan én is,
bármilyen messze is vagyok,
minden feltörő lélegzetben,
elnyomott vágyban ott vagyok.
Ne maradj messze. Tudod, hogy várlak.
Nélküled oly magam vagyok,
mint az ég alján messze tűnő
zuhanó hulló csillagok.
valami nagyon kedveset,
de a papír, amelyre írtam
átitatta a könnyeket.
Mért is sírok? Nem bántott senki,
mégis: a könnyem úgy csorog,
áttetsző cseppel legördülve
gyöngyként csordul le arcomon.
Rád gondolok. Hiányod úgy fáj!
Sóvárgó szívem úgy dobog,
mintha millió tüske szúrná,
minden légzésnél úgy sajog.
Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,
és a szívedben ott vagyok,
mint a derengő őszi napfény,
mely végigsimít az arcodon.
Tudom, hogy vágysz rám, ahogyan én is,
bármilyen messze is vagyok,
minden feltörő lélegzetben,
elnyomott vágyban ott vagyok.
Ne maradj messze. Tudod, hogy várlak.
Nélküled oly magam vagyok,
mint az ég alján messze tűnő
zuhanó hulló csillagok.
Estefelé, ha alkonypír látszik
vöröslő nyelvvel az ég peremén,
valahol ott, a kihunyt sugárban,
az utolsó fényben ott leszek én.
Estefelé, ha szürkülő ködben
egyedül ballagsz hazafelé,
ne félj az árnytól, mely eléd vetődik,
tudod: mögötted ott leszek én.
Vigyázok rád. Onnan is. Fentről,
hogy ne törjön össze bús magány,
Éjszakánként majd társadul szegődve
álmodban mindig vigyázok rád.
Ne sirass majd. Csak nyugodni térek,
ahol nem bánthat senki sem,
hisz ott maradok a szívedbe zárva,
S megtalálsz engem, hogyha kell.
Gondolj majd rám csukott szemekkel,
s talán érzed, hogy ott vagyok,
gyönge szellőként arcod simítva,
míg el nem áraszt a nyugalom.
Ne sirass majd. Mindig jön új nap
Amely majd erőt ad neked,
s ott, a távoli messzeségből
nézve, őrzöm a léptedet.
vöröslő nyelvvel az ég peremén,
valahol ott, a kihunyt sugárban,
az utolsó fényben ott leszek én.
Estefelé, ha szürkülő ködben
egyedül ballagsz hazafelé,
ne félj az árnytól, mely eléd vetődik,
tudod: mögötted ott leszek én.
Vigyázok rád. Onnan is. Fentről,
hogy ne törjön össze bús magány,
Éjszakánként majd társadul szegődve
álmodban mindig vigyázok rád.
Ne sirass majd. Csak nyugodni térek,
ahol nem bánthat senki sem,
hisz ott maradok a szívedbe zárva,
S megtalálsz engem, hogyha kell.
Gondolj majd rám csukott szemekkel,
s talán érzed, hogy ott vagyok,
gyönge szellőként arcod simítva,
míg el nem áraszt a nyugalom.
Ne sirass majd. Mindig jön új nap
Amely majd erőt ad neked,
s ott, a távoli messzeségből
nézve, őrzöm a léptedet.
