Idő 
Értékelés 
Értékelés A hazáról…
Miért hullik a sok könny?
Miért terjed a közöny?
Rongálják a mi lelkünket!
Hogy vessük le félelmünket?
Két évig dúlta mongol az országot,
A török itt élt, sok évig itt lakott.
A labanc jött és ment, így uralkodott,
Jött Trianon és hagyott egy fikarcot.
A Don-kanyarba veszett, sok-sok katona…
Úgy tűnik, ez lett hazánk nem múló sorsa.
Idegen hatalom parancsolt és mi mentünk a háborúba.
Ott vesztek mind legjobbjaink és beájult szívünk a borúba.
Ötvenhatban próbáltunk lábra állni,
Bíztunk, a hatalom ki fog vonulni,
De nem vonult ki, bebetonozta magát.
Ember nem érti… de nem hallatja szavát.
Mi a nagy szívünkkel, mindig nekiállunk a hegyeknek...
Oda, igazi hazafi szívek minket elvezetnek,
Hogyha azt mi megmászni nem tudjuk,
Nekiállunk, messzire elhordjuk.
A harci lovak toporzékolva várják a riadót,
De e helyett a trombitás fújja az il silenziot.
Miért? Miért folyik az a sok könny?
Lesz még valaha, hogy nem lesz közöny?
Hogy vessük le félelmünket?
Ha rongálják a lelkünket!
Miért terjed így a közöny?
Miért hullik… a bánat könny?
Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József
Miért hullik a sok könny?
Miért terjed a közöny?
Rongálják a mi lelkünket!
Hogy vessük le félelmünket?
Két évig dúlta mongol az országot,
A török itt élt, sok évig itt lakott.
A labanc jött és ment, így uralkodott,
Jött Trianon és hagyott egy fikarcot.
A Don-kanyarba veszett, sok-sok katona…
Úgy tűnik, ez lett hazánk nem múló sorsa.
Idegen hatalom parancsolt és mi mentünk a háborúba.
Ott vesztek mind legjobbjaink és beájult szívünk a borúba.
Ötvenhatban próbáltunk lábra állni,
Bíztunk, a hatalom ki fog vonulni,
De nem vonult ki, bebetonozta magát.
Ember nem érti… de nem hallatja szavát.
Mi a nagy szívünkkel, mindig nekiállunk a hegyeknek...
Oda, igazi hazafi szívek minket elvezetnek,
Hogyha azt mi megmászni nem tudjuk,
Nekiállunk, messzire elhordjuk.
A harci lovak toporzékolva várják a riadót,
De e helyett a trombitás fújja az il silenziot.
Miért? Miért folyik az a sok könny?
Lesz még valaha, hogy nem lesz közöny?
Hogy vessük le félelmünket?
Ha rongálják a lelkünket!
Miért terjed így a közöny?
Miért hullik… a bánat könny?
Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József
Könnyű megbántani a másikat – hétköznapi pszichológia
Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…
(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.
(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*
Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…
Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.
Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*
Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…
De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.
Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*
Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…
És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.
Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*
Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…
Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.
Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*
Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…
Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.
Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.
Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.
Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…
(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.
(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*
Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…
Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.
Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*
Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…
De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.
Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*
Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…
És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.
Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*
Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…
Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.
Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*
Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…
Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.
Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.
Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.
Egykoron szakmájában profi volt,
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.
Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.
Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.
A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.
Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.
Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.
Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.
Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.
Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.
Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.
A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.
Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.
Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.
Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.
Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.
Rég volt már régen
Én még akkor
Nem is éltem
Apám az Ural tövében
Csalán levesét főzte
Életben-maradásáért
A Káma vizében.
Anyám a krumpli földeken
Kertjük művelése helyett
Életben-maradásáért
Robotolt a Szlavkovi hegyeken.
Fogságban voltak
Mindketten
Éveken át
Életben-maradásért
Idegenben.
Apámat a mocskos háború
Behívó levele
Anyámat a kollektív bűnösség
Szelleme
Kényszerítette
Életben-maradásért
Arra a helyre.
És még
Sokan voltak az időben
Akik jártak Egy-cipőben
Éveken át
Életben-maradásért
Idegenben.
Mert
Bűnös akadt éppen bőven
Az-időben
És az
Összefonódott sorsok
Terhe
Az utódok zavaros lelkébe
Hiába indul
I-gazság keresésére
Mert
Még ma is folyik a Játszma
A nagy osztozkodók
Erszényében
A vaskos haszon reményében
Háttér mögül álarcba
Pár figura
Nevet a markába.
Profit-éhes király-dáma
Nemzeteket űz játékba
A Valódi sakktáblára
A népek alázatára
Számítva
És e taktika
Még mindig
Bevált aranyalmafa.
Én még akkor
Nem is éltem
Apám az Ural tövében
Csalán levesét főzte
Életben-maradásáért
A Káma vizében.
Anyám a krumpli földeken
Kertjük művelése helyett
Életben-maradásáért
Robotolt a Szlavkovi hegyeken.
Fogságban voltak
Mindketten
Éveken át
Életben-maradásért
Idegenben.
Apámat a mocskos háború
Behívó levele
Anyámat a kollektív bűnösség
Szelleme
Kényszerítette
Életben-maradásért
Arra a helyre.
És még
Sokan voltak az időben
Akik jártak Egy-cipőben
Éveken át
Életben-maradásért
Idegenben.
Mert
Bűnös akadt éppen bőven
Az-időben
És az
Összefonódott sorsok
Terhe
Az utódok zavaros lelkébe
Hiába indul
I-gazság keresésére
Mert
Még ma is folyik a Játszma
A nagy osztozkodók
Erszényében
A vaskos haszon reményében
Háttér mögül álarcba
Pár figura
Nevet a markába.
Profit-éhes király-dáma
Nemzeteket űz játékba
A Valódi sakktáblára
A népek alázatára
Számítva
És e taktika
Még mindig
Bevált aranyalmafa.
A lassan eltűnő napfény, mint a fonnyadó vörös rózsa,
Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a hasadt tartófa…
Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét,
Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét.
A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő,
A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő!
A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog,
Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog.
Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este
De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple.
De nem leszek ám én egyedül, csak magammal,
Majd velem leszek, tudattalan önmagammal.
Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb,
Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel mielőbb.
Eljő’ a reggel is, Te elköszönsz nappalra, búcsúzol…
Találkoztunk majd veled, de még előtte... napfényt hozol.
Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után,
De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán…
Mára már nincsen tovább… ilyen a sors,
Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors.
Vecsés, 2013. március 14. - Kustra Ferenc József
Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a hasadt tartófa…
Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét,
Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét.
A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő,
A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő!
A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog,
Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog.
Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este
De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple.
De nem leszek ám én egyedül, csak magammal,
Majd velem leszek, tudattalan önmagammal.
Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb,
Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel mielőbb.
Eljő’ a reggel is, Te elköszönsz nappalra, búcsúzol…
Találkoztunk majd veled, de még előtte... napfényt hozol.
Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után,
De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán…
Mára már nincsen tovább… ilyen a sors,
Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors.
Vecsés, 2013. március 14. - Kustra Ferenc József
