Idő 
Értékelés 
Értékelés Sajnáltassa magát, ahelyett, hogy helyre hozná amit tönkretett
Inkább könyebb neki más háta mögé bújni, főleg aki közvetett
Nem tud sirni, röstelni, vagy hibákat megbánni
Nehezebb lenne neki erre magát őszíntén elszánni.
Voltak borus percek, mikor leszált a csendes éj,
A múlt árnyai felszinre kerültek, mint a váratlan, de makacs szeszély.
Öccsétől búcsúzva, térdelve könyörgött,
Megtorlásra szomjazva, minden ép és szilárd falat ledöntött.
Senki sem figyelmeztette, mivé fog ezután válni,
Ha talán másképp döntött volna, nem kellett volna még több mély gödröt ásni.
Nem tehetett róla, hisz gyenge volt a józan ész,
Vérbe fagyva karjai, kettéhasítva az örökrész.
Holtak földjéhez, egy szál rózsával érkezett,
Testvérétől búcsúzva, egy dolgot tőle kérdezett.
Miért nem ő hagyta el, ezt a borzalmas életet,
Majd véresre szoritva a rózsát, úgy kapott vérszemet.
Kettémetszett alkony, árnyékba borulva
Ígéretett fogadott, megtorlatlanul okulva.
Játszótér ehhez képes, a bukott angyalok otthona.
Eljön az idő, kezdődik a gonoszok ostroma.
Inkább könyebb neki más háta mögé bújni, főleg aki közvetett
Nem tud sirni, röstelni, vagy hibákat megbánni
Nehezebb lenne neki erre magát őszíntén elszánni.
Voltak borus percek, mikor leszált a csendes éj,
A múlt árnyai felszinre kerültek, mint a váratlan, de makacs szeszély.
Öccsétől búcsúzva, térdelve könyörgött,
Megtorlásra szomjazva, minden ép és szilárd falat ledöntött.
Senki sem figyelmeztette, mivé fog ezután válni,
Ha talán másképp döntött volna, nem kellett volna még több mély gödröt ásni.
Nem tehetett róla, hisz gyenge volt a józan ész,
Vérbe fagyva karjai, kettéhasítva az örökrész.
Holtak földjéhez, egy szál rózsával érkezett,
Testvérétől búcsúzva, egy dolgot tőle kérdezett.
Miért nem ő hagyta el, ezt a borzalmas életet,
Majd véresre szoritva a rózsát, úgy kapott vérszemet.
Kettémetszett alkony, árnyékba borulva
Ígéretett fogadott, megtorlatlanul okulva.
Játszótér ehhez képes, a bukott angyalok otthona.
Eljön az idő, kezdődik a gonoszok ostroma.
Hétköznapi pszichológia…
Álmod álarca folyvást fedi arcodat,
Te meg gyűrőd aztat, állandó harcodat…
Álmod álarca folyvást fedi arcodat.
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Ismertelek én kicsiként, az az életed vajh’ mivé lett?
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek,
Tükörbe soha talán (minek?) bizony nem néznek…
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek.
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat,
Ahelyett, hogy fölvállalnád… te csak vivod harcodat…
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat.
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted,
Lényed aljas, sorsvalódat meg zárt ködbe temetgeted…
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted.
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas,
Álszentségben cipeled sorsodat, de így nem hamvas…
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas.
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít,
Látom elvetemült vagy jól megváltoztál… a mindenit...
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít.
Vecsés, 2024. február 4. -Kustra Ferenc József
Álmod álarca folyvást fedi arcodat,
Te meg gyűrőd aztat, állandó harcodat…
Álmod álarca folyvást fedi arcodat.
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Ismertelek én kicsiként, az az életed vajh’ mivé lett?
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek,
Tükörbe soha talán (minek?) bizony nem néznek…
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek.
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat,
Ahelyett, hogy fölvállalnád… te csak vivod harcodat…
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat.
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted,
Lényed aljas, sorsvalódat meg zárt ködbe temetgeted…
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted.
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas,
Álszentségben cipeled sorsodat, de így nem hamvas…
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas.
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít,
Látom elvetemült vagy jól megváltoztál… a mindenit...
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít.
Vecsés, 2024. február 4. -Kustra Ferenc József
Bölcsőtől, a sírig
Amint megérkezel ,erre a világra,
akaratod hajtják, rögtön rabigába.
Képernyő a bölcső, billentyű a béklyó,
nyakad köré feszül, azonnal a háló!
Magadról sem tudsz még, pörögnek a képek,
üvöltve adózol a mindenható kéknek!
Andersenék helyett ,tablet altat, ébreszt,
óh, gyermeki léted, Istenem, mivé lesz?
Nyíltan sírok értetek!
„Taní’-tani” kéne, nem hat rád a szép szó,
bitek fogságában rád szorul a béklyó.
Arctalan tömegként köpködsz, „szeretsz” vádolsz,
minden feladatot az AI-ról másolsz.
Kihűlnek az ágyak, nincsenek barátok,
Insta-sztoriban lájkolod a párod.
Kockás hasú fiúk, tökéletes lányok,
minden-ki eladó, a filterektől hányok.
Elkészül az ebéd, de nincs még meg a fotó,
minden tökéletes, minden illúzió.
Nyíltan sírok értetek!
Lehet itt mindent, védtelen a lélek,
láthatatlan bitek ontják rád a mérget.
Fotelből harcolsz, csukott szemmel gépelsz,
s ha szó kerül elébed, csak bamba képpel nézed!
Nyíltan sírok értetek!
Nagyanyák kábán bámulják a múltat,
megfakult emlékek, elsárgult fényképek.
Erdőszagú rétek, s, vágynak rátok szóval,
meleg öleléssel, nem netes szívecskék
acélpengéjével.
Nyíltan sírnak értetek!
Nyakig merülünk mi ebbe a világba,
szívünk mélyén vágyunk újra napvilágra.
De bezárul a kör, csukódik az ajtó,
billentyű a kézben, bele döglünk részben,
soha nem maradunk már emberek egészen.
Nyíltan sírok értetek – magamért meg titkon!
Amint megérkezel ,erre a világra,
akaratod hajtják, rögtön rabigába.
Képernyő a bölcső, billentyű a béklyó,
nyakad köré feszül, azonnal a háló!
Magadról sem tudsz még, pörögnek a képek,
üvöltve adózol a mindenható kéknek!
Andersenék helyett ,tablet altat, ébreszt,
óh, gyermeki léted, Istenem, mivé lesz?
Nyíltan sírok értetek!
„Taní’-tani” kéne, nem hat rád a szép szó,
bitek fogságában rád szorul a béklyó.
Arctalan tömegként köpködsz, „szeretsz” vádolsz,
minden feladatot az AI-ról másolsz.
Kihűlnek az ágyak, nincsenek barátok,
Insta-sztoriban lájkolod a párod.
Kockás hasú fiúk, tökéletes lányok,
minden-ki eladó, a filterektől hányok.
Elkészül az ebéd, de nincs még meg a fotó,
minden tökéletes, minden illúzió.
Nyíltan sírok értetek!
Lehet itt mindent, védtelen a lélek,
láthatatlan bitek ontják rád a mérget.
Fotelből harcolsz, csukott szemmel gépelsz,
s ha szó kerül elébed, csak bamba képpel nézed!
Nyíltan sírok értetek!
Nagyanyák kábán bámulják a múltat,
megfakult emlékek, elsárgult fényképek.
Erdőszagú rétek, s, vágynak rátok szóval,
meleg öleléssel, nem netes szívecskék
acélpengéjével.
Nyíltan sírnak értetek!
Nyakig merülünk mi ebbe a világba,
szívünk mélyén vágyunk újra napvilágra.
De bezárul a kör, csukódik az ajtó,
billentyű a kézben, bele döglünk részben,
soha nem maradunk már emberek egészen.
Nyíltan sírok értetek – magamért meg titkon!
Elkorcsosult éjszakák lépten-nyomon követik lelkemet.
De a sorstalanság messzire elkerült engemet.
Míg céltudattal élem az én apró életem,
A halál árnyéka sem fog utolérni soha, amíg a reményt éltetem.
Nem szolgáltam rá az elkeseredett bosszúra,
Eltűnt az az árnyék, ami szívemet szétzúzta.
Oly önző és tékozló dolgokat teremtettem,
Míg itt vagyok ezen a földön, bánni fogom, mert a harag itt van bennem.
Bárhogy is alakuljon az én kilátástalan jövőm,
Hagyok hátra jót és rosszat, amíg marad elég erőm.
És ha farkasszemet nézek ezzel az aljas világgal,
Akkor majd remélem, hogy a végítélet órájánál az örökkévaló elfogad minden egyes hibámmal.
Nem tudják megtörni meggyötört elmémet,
Nem fizetem meg könnyel, csakis vérrel az emléket.
Bárhol is keresnek, nem tudják, ki vagyok,
Hisz jószándékkal élek és rossz erkölccsel halok.
Felperzselt földeken, ragyogó hajnalon
Elkorcsosult éjszakák a múltamon és vállamon.
Nem múlik el a halhatatlan háború nyomtalanul felettünk,
De kitartunk a szeretteinkért, hogy ne harcoljanak és szenvedjenek helyettünk.
De a sorstalanság messzire elkerült engemet.
Míg céltudattal élem az én apró életem,
A halál árnyéka sem fog utolérni soha, amíg a reményt éltetem.
Nem szolgáltam rá az elkeseredett bosszúra,
Eltűnt az az árnyék, ami szívemet szétzúzta.
Oly önző és tékozló dolgokat teremtettem,
Míg itt vagyok ezen a földön, bánni fogom, mert a harag itt van bennem.
Bárhogy is alakuljon az én kilátástalan jövőm,
Hagyok hátra jót és rosszat, amíg marad elég erőm.
És ha farkasszemet nézek ezzel az aljas világgal,
Akkor majd remélem, hogy a végítélet órájánál az örökkévaló elfogad minden egyes hibámmal.
Nem tudják megtörni meggyötört elmémet,
Nem fizetem meg könnyel, csakis vérrel az emléket.
Bárhol is keresnek, nem tudják, ki vagyok,
Hisz jószándékkal élek és rossz erkölccsel halok.
Felperzselt földeken, ragyogó hajnalon
Elkorcsosult éjszakák a múltamon és vállamon.
Nem múlik el a halhatatlan háború nyomtalanul felettünk,
De kitartunk a szeretteinkért, hogy ne harcoljanak és szenvedjenek helyettünk.
/Ima/
Aki dalolsz a némaságban,
Tanítasz bennünket hangtalan,
Fény - értelemre vezess csendben,
Hogy léptem mindig jót reméljen.
Útjaimon hadd tanuljam meg,
Más céljában mi rejtezik meg.
A kezem legyen szelíd, nemes,
Érintése gyengéd és kegyes.
Nyelvem hadd szóljon tiszta hangon,
Lélekből, ne haragból, bántón.
Ne ítéljek senkit könnyelműen,
Engedd, hogy én csak figyeljek csöndben.
Ne hagyd, hogy fájdalmakat hagyjak,
Legyek forrása, napnak, dalnak.
És ha majd egyszer hazatérek csendben,
Helyettem tovább csak az Ének éljen.
Siófok, 2025. május 23. - Gránicz Éva - Írtam: Ausztrál őslakosok ima-éneke alapján.
Aki dalolsz a némaságban,
Tanítasz bennünket hangtalan,
Fény - értelemre vezess csendben,
Hogy léptem mindig jót reméljen.
Útjaimon hadd tanuljam meg,
Más céljában mi rejtezik meg.
A kezem legyen szelíd, nemes,
Érintése gyengéd és kegyes.
Nyelvem hadd szóljon tiszta hangon,
Lélekből, ne haragból, bántón.
Ne ítéljek senkit könnyelműen,
Engedd, hogy én csak figyeljek csöndben.
Ne hagyd, hogy fájdalmakat hagyjak,
Legyek forrása, napnak, dalnak.
És ha majd egyszer hazatérek csendben,
Helyettem tovább csak az Ének éljen.
Siófok, 2025. május 23. - Gránicz Éva - Írtam: Ausztrál őslakosok ima-éneke alapján.
