A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.

Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.

Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.

Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.

Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.

A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.

A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.

A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.

Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.

Az utolsó könnycsepp mit érte hullatsz
most végigcsorog az arcodon,
lemosva mindent, mi fáj és éget
s végig gördül az ajkadon.

Egy utolsó könnycsepp s már nem érzel semmit,
már csak egy seb marad lelkeden,
néha még fáj, és néha tán vérzik
de már nem éget szüntelen.

Hisz annyi szép, és jó vár még rád is!
Ne add fel könnyen,ostobán!
Minden mi volt, okkal történik
s jön majd helyette annyi más!

Egy gyermek a legnagyobb áldás a földön,
mely boldoggá teszi egész életünk,
az egyetlen ,amit gyermekünknek kérünk
az, hogy őnekik meglegyen mindenük.

A gyermekünkért mindent odaadnánk
hogy megmentsük őket, bármi is legyen,
s a legnagyobb fájdalom talán a földön,
mikor egy szülő semmit sem tehet.

Istenem ! Merre vagy ? Miért nézted végig
keserves kínját ,szenvedéseit?
Mit vétett az az ártatlan gyermek?
Mért nem voltál képes megsegíteni?

Mért vetted el őt? Hisz olyan ártatlan volt!
Sugárzó szépség,tiszta és nemes!
Mért nem szólítottál helyette magadhoz
olyat ,akit tán senki sem keres !

Hány ember él itt a földön ,
kinek sorsa keserű magány?
Hány ember van,kit régen kifosztottak,
s sűrű könnyeitől nem tud látni már?

Hány ember van,ki más pénzéből dőzsöl
büszkén,dölyfösen,mint egy kiskirály?
Szívtelen lelke még csak meg se rezzen,
azért kit kifosztott,s tönkretett talán?

Hány ember van ki szótlanul tűri?
Miért nem fogtok végre össze már?
Miért akartok más helyett bűnhődni?
Vegyétek vissza mi nektek kijár!

Ma minden sötét és homályos,
nem tudod lesz e még remény,
szívedbe orvul belegázolt
tébolyult,csalóka remény.

Ma még mindenki földbe gázol
arcodba port is hint a szél,
süvítő hideggel hozva
csikorgó téli hóesést.

De holnapra enyhül a tél is,
Erős vagy,bátor,talpra állsz!
Bármi lesz,nem törnek össze!
Csak te számítasz,semmi más!

Ne hagyd hogy csalfa vak reménnyel
ámítva földre rántsanak,
ne hagyd hogy kóbor délibábbal
elvakítsák az arcodat!

Ne kímélj,ne szánj meg senkit!
Téged sem sajnál senki sem!
Légy erős!Ne hagyd hogy győzzön!
Nem érdemli meg senki sem!

Te sem vagy rossz,csak porba zúztak!
Ne hagyd hogy ott is hagyjanak!
Mit kifőztek,rájuk öntsd vissza!
Ne légy helyettük áldozat!