Télikertben
mellettem kiterített vadkan bőre
karma matt tompa már nem éles
levedlett szőrcsomók szanaszéjjel
testéből elillant a kilőtt lélek
így múlik el a világ dicsősége
itt fekszik szánalmasan
kiterítve száraz bőrrel szelíden
tovább már dúvadként sem vadul
kiszolgáltatott prédává lapult
fekszik haszontalan porfogóként
nyiroktalanul

de kint a hajnali nyirok az úr
pókhálókon gyöngysort mintáz
faágakra aggat árnyakat színeket
szemfényvesztő nyár végi intarziát

rejtve van a lopakodó
ősz a haragos zöldben
tölgyfák vigyázzák a határt félkörben
ásító szájként nyílik a búzavirágszirom
s mindent ural a nyirok a nyirok a nyirok

levélálca mögé bújt madarak hangszála
kettémetszve torkukban megalvadt az ének
kerítésoszlopon kereszt
és csurgatott vér festéke
előtte kőtojás benne kőmagzat szorong
csőrével héjat nem repeszt
abortált bezápult élete

a fának támasztott fakó székben
nedves nyitott Ikerkönyv rajta bagoly
helyett mintha maga az ördög volna
fekete kóbor macska ül
alig mozog benne
a teremtőtől kölcsönzött lélek
fázik vedlik csapzott éhes
szőrén az erdő nyála csillog
hidegen a nyirok a nyirok a nyirok

és mint fúvócsőből
kilőtt mérgezett nyílvessző
átfut rajtam egy végzetes gondolat
mi lesz ha nem jön el értem a holnap
ha a halál az életből kilakoltat
s a kuvik torkában megalvadt ének
felenged és kioldódik bennem a méreg
nyálkás hűvös nyirok vesz majd körbe
s mint kőmagzatot kőtojása őriz
feltámadásig feltörhetetlen börtönében
a küszöbön az ördög
kóbor macskája lesz a porkoláb
csörgeti majd kulcscsomóját
börtönfolyosómon cellámtól cellámig
dorombolva botorkál púposan sántán
mímelve kenyéradógazdáját a sátánt
a keresztre vér festéke fröccsen majd
a zaj elmenekül csöndben is csönd lesz
csak a porlepedő ropog majd alattam
finom por lesz rajtam majdan a paplan
s miután kiürül belőlem a nyirok
olyan leszek mint ez a vadkan
fekszem haszontalan porfogóként
pókhálóktól körülvéve nyiroktalanul
kiterített száraz bőrrel
mint akit nem a halál
mint akit az élet ölt meg

baljóslat

Partra vetett halak vergődtek egymásra,
ezüstről ezüst pergett le, és beszáradt
opállá az alkonyattól vert homokon;
a pikkelyeken üveges szemek mása:
tekintetük öntött ólom a dokkokon.
A belőlük kiolvasható baljóslat
láttat bennünket kígyót faló kígyónak.

**
vadászat

Előtted, mögötted eldurvult a látkép,
véres darabokra szakadt szét a háttér.
Az elvörösödött hold a túlpartra folyt.
A fasorokra rávetődött az árnyék.
Halászó aggokra vadásznak kamaszok.
Haldoklástól hangos a halszagú tájék.
Jobb ha félre álltok vén marhák, vén szarok!

***
halászat

Földalatti járatokban, mint a vakond
fehér bot nélkül is kutatod otthonod.
Ellehetsz apró férges gondolatokon;
vakon, avagy félvakon is, az vagy aki:
meg nem fejthető rébuszokban bujkáló
ködszurkáló; soha senkinek valaki.
És ha bármikor is felhúzod a hálód,
benne aranyhal helyett magad találod.

Imádom azt a napot
Amikor Veled vagyok
Szeretem a percet
Ha érintem tested
Tehetem mindent Neked adni
Semmiből nem kimaradni

Mézét a csókomnak
Nagy kanállal adni
Vágyamat vele kimondani
Szavak helyett szemünk
És ölelésünk beszél
Szerelmet a jövőnek mesél

Ha Tőled csak egy percre is
Elszólít a kötelesség,munka
Hiányod törtet a nyomomban
Csengjen a füledben
Dobogjon a szívedben
A ki nem mondott szó
Az szerelem csókkal írható

Időmet máshol nem pazarlom
Minden percemet Neked adom
Figyelmemet Rád szentelem
A gondolat is Veled legyen
Szerelmet ha keresed
Nálam mindig megleled

A természet ismert,tisztelt, hódolt Nekünk
Helyette lett, csoda faház,virág,kertünk
Szerelmünknek szigete,
Olyan volt,mint ha haza mennénk.
Tavasszal a bejáratnál virágok nyíltak,
Illatukkal köszöntöttek,mosolyogva hívtak.
Kidugta szép kis fejét pénzike a fűből
Rózsa illata,fáknak gyönyörű lombja
Bokorból ránk néz sündisznó két kicsi ?gombja?
Hogy, hogy itt vagytok - szinte mondja -
Gyönyörű a tavasz,szerelmünk a régi
Érzelmünk egymáshoz töretlen és égi.

Eltávolodunk a faháztól néha egy kicsit,
Hogy kirándulásokkal tegyük szebbé a napot.
Ha együtt vagyunk szeretjük,öleljük egymást,
Ott a faházban csodás , és minden más
Még el sem jöttünk,visszamennénk újra,
Kéz a kézben, sétálunk a tónál,
Kicsi, kis hídon átmegyünk
Mi átvezet, csöppke kis folyónál
Feledhetetlenek a percek, napok
Mit Tőled kapok,és viszont adok

Hány év, mennyi idő telt el?Mint a sziámi ikrek,
Talán össze vagyunk nőve?Megfejteni?
Ez az érzelem,nem tudom mi lehet
Valami táplálja szívemet, annak gyökerét
Amikor ölellek,selymes bőrödre nyakadon,
Tapadok, lehelve csókomat, adom
Tudom,Tőled ,mind visszakapom

Imádom azt a napot
Amikor Veled vagyok
Szeretem a percet
Ha érintem tested
Tehetem mindent Neked adni
Semmiből nem kimaradni

Mézét a csókomnak
Nagy kanállal adni
Vágyamat vele kimondani
Szavak helyett szemünk
És ölelésünk beszél
Szerelmet a jövőnek mesél

Ha Tőled csak egy percre is
Elszólít a kötelesség,munka
Hiányod törtet a nyomomban
Csengjen a füledben
Dobogjon a szívedben
A ki nem mondott szó
Az szerelem csókkal írható

Időmet máshol nem pazarlom
Minden percemet Neked adom
Figyelmemet Rád szentelem
A gondolat is Veled legyen
Szerelmet ha keresed
Nálam mindig megleled