Idő 
Értékelés 
Értékelés Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.
El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.
Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.
Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.
Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.
Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.
Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.
Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.
Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.
Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.
El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.
Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.
Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.
Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.
Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.
Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.
Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.
Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.
Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.
Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Az író
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Egyensúly
Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.
Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.
Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.
Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.
Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.
Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.
Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!
Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.
Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.
Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.
Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.
Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.
Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.
Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.
Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!
Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.
Kandallómban nálam nem látszik égő fa máma,
Mert nyugdíjból nem telik ? a drága- tűzifára.
Helyette meggyújtok egy kis mécsest, dil-dől a pici lángja,
És árnyakat játszik a falra, finomabban, mint hasábfa?
Nyugdíjasként fölvettem egy csomó régi rongyot,
Majd mécsesnek verset írtam, kezem majd lefagyott!
Nálam az asztalon régiség-réz tolltartó van,
Toll már kevésbé, így a mécses ? égni - benne van.
(3 soros-zárttükrös)
Ki tudja, életből mennyim van hátra, tíz perc vagy húsz év,
Bármin konkrétban gondolkozni, nincsen megfelelő érv!
Ki tudja, életből mennyim van hátra, tíz perc vagy húsz év.
*
(Septolet)
Micsoda fények,
Földöntúli lények!
Falon henyélnek?
Körforgásos,
Táncmozgásos,
Szenvedély kiélés!
Néző lelkében szépre festés?
*
(Senrjú, fél haiku láncban vagy másképp anaforásban)
Mit látok? nézem!
Én most beleképzelek?
Árnyék-szenvedély.
*
Mit látok? nézem!
Szép, de jaj! Fázik kezem?
Szép, hideg árnyak.
*
Mit látok? nézem!
Rongyok, melegtelenek!
Kandalló üres.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mécsesem lassan leég, elfogy a kanóc,
Kandallótűz meg nem is volt? lét, martalóc?
Mécsesem lassan leég, elfogy a kanóc.
*
(Tükör bapeva)
Milyen
Szegényen,
Magányosan
Élni, létezni??
Tudjátok emberek?
Egyedül, bezárkózva
Pislákoló mécses mellett,
Könnyes szemmel írja verseit.
Versbe önti örömét, bánatát?
A költő élete sosem volt könnyű.
A költő élete sosem volt könnyű.
Versbe önti örömét bánatát?
Könnyes szemmel írja verseit,
Pislákoló mécses mellett,
Egyedül, bezárkózva.
Tudjátok emberek,
Élni, létezni,
Magányosan,
Szegényen,
Milyen?
Vecsés, 2019. december 3. ? Szabadka, 2021. január 6. - Kustra Ferenc, az első részt én írtam, a tükör bapevát, szerző-, és poéta társam: Jurisin Szőke Margit! Címe: A költő élete.
Mert nyugdíjból nem telik ? a drága- tűzifára.
Helyette meggyújtok egy kis mécsest, dil-dől a pici lángja,
És árnyakat játszik a falra, finomabban, mint hasábfa?
Nyugdíjasként fölvettem egy csomó régi rongyot,
Majd mécsesnek verset írtam, kezem majd lefagyott!
Nálam az asztalon régiség-réz tolltartó van,
Toll már kevésbé, így a mécses ? égni - benne van.
(3 soros-zárttükrös)
Ki tudja, életből mennyim van hátra, tíz perc vagy húsz év,
Bármin konkrétban gondolkozni, nincsen megfelelő érv!
Ki tudja, életből mennyim van hátra, tíz perc vagy húsz év.
*
(Septolet)
Micsoda fények,
Földöntúli lények!
Falon henyélnek?
Körforgásos,
Táncmozgásos,
Szenvedély kiélés!
Néző lelkében szépre festés?
*
(Senrjú, fél haiku láncban vagy másképp anaforásban)
Mit látok? nézem!
Én most beleképzelek?
Árnyék-szenvedély.
*
Mit látok? nézem!
Szép, de jaj! Fázik kezem?
Szép, hideg árnyak.
*
Mit látok? nézem!
Rongyok, melegtelenek!
Kandalló üres.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mécsesem lassan leég, elfogy a kanóc,
Kandallótűz meg nem is volt? lét, martalóc?
Mécsesem lassan leég, elfogy a kanóc.
*
(Tükör bapeva)
Milyen
Szegényen,
Magányosan
Élni, létezni??
Tudjátok emberek?
Egyedül, bezárkózva
Pislákoló mécses mellett,
Könnyes szemmel írja verseit.
Versbe önti örömét, bánatát?
A költő élete sosem volt könnyű.
A költő élete sosem volt könnyű.
Versbe önti örömét bánatát?
Könnyes szemmel írja verseit,
Pislákoló mécses mellett,
Egyedül, bezárkózva.
Tudjátok emberek,
Élni, létezni,
Magányosan,
Szegényen,
Milyen?
Vecsés, 2019. december 3. ? Szabadka, 2021. január 6. - Kustra Ferenc, az első részt én írtam, a tükör bapevát, szerző-, és poéta társam: Jurisin Szőke Margit! Címe: A költő élete.
