Írtam egy pár sort, bár nem vagyok nő,
de belegondoltam mit érezhetett ő.

Sétálva este a parkban
egy fekvő férfit láttam a bokorban.
Jól van uram? Kérdeztem tőle,
de válasz helyett arcomban volt ökle.
Ugrott vágyával durván énrám,
magját belémlökte, s hörgött némán,
és jött a másik élveteg barom,
úgy éreztem jobb ha most hagyom,
mert szabad csak akkor leszek,
ha e szörnyűségbe beleegyezek.
Négyszer-ötször tették meg velem,
a fájdalomtól felejtettem nevem.
Mikor ott hagytak a fűben pihegve
felhúztam bugyimat lassan remegve,
szégyenérzettel telve indultam haza,
úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.

Azt kérik, hogy másképp lássak mindet.
Hírcsatornák játszák itt az Istent.
A világ ilyent még sosem látott,
bunda helyett medvére kabátot.

Látunk felfelé hulló csillagot,
éhezőt, ki a fénytől jóllakott.
Acélba ütöttél faszöget,
azután kimerte a kád a vizet.

Élvezetté avanzsált a szenvedés,
tépőzárrá vált a nyomókötés.
Kitépte helyéről a fa a szelet,
ma vevőnek az eladó fizet.

Ne higgy el mindent, amit mondanak
nem fentről épülnek fel a falak.
Napszemüveg nem kell éj idején,
aki nem gazdag maradhat szegény.

Egy udvar estjéről tanka csokrot írt a szerzőpáros

Az esti csend gyors
Lámpaoltásba fogott.
Horkolás zaja.
Zaj töri meg a csendet,
A szél valamit lenget.
*
Kutyaól zajos,
Ugatás helyett horkol.
Cica, arra néz.
Kutyák riadót zengnek,
Macskák vadászni mennek.
*
A lábasjószág
Sötétedéskor elült.
Be vannak zárva.
Ülőn kakas szundikál,
Tyúk a fészkén bóbiskál.
*
Lovak szántottak.
Hallik szénahersegés.
Majd lefekszenek…
Lovak ettek s pihennek,
Mély álomba süllyednek.
*
Halk surrogással
Repülnek denevérek.
Sötétben is lát.
Denevérek éhesek,
Áldozatot szemelnek.
*
Távoli, gyenge
Neszezés… Ég, dörgést kezd.
Szél már feltámadt!
Sötét égbolt, csillag tűnt.
Viharjelzés meg nem szűnt.

Vecsés, 2017. június 17. – Szabadka, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József – A haikukat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit, a versrész címe: „Ki aludni, ki vadászni megy...”!

Ismét eljött hát a virradat,
egy tegnapból született holnap.
Az idő mellettem elhalad.
A mából hogy lett egy másnap?

Az ó helyet ad új világnak,
én tétován tovább is megyek.
Próféták vajon mit is látnak?
Sivataggá vállnak a hegyek.

Voltam én régen kis legényke,
már fakulnak a régi álmok.
Itt elfárad az ember lelke,
kaktusszá vállnak a virágok.

Képeslapokon nézve az őszi táj
csodás színekben pompázó remekmű.
Jól körbenézve itt minden csupa sár,
virág helyett más nem nő, csak parlagfű.

Elvesztettem a pillanat varázsát,
hiába nézek körül nem találom.
Úgy tűnik fogta magát és tovább állt,
akkor is felkutatom, nem hibázom.