Hegyek mögött dideregve
Szél hordja szét
A meglapult nap
Szürkület hidegét .
Harmatot sóhajt a folyó
Suttogó világra
Ablakokból neonfény tapad
A közeli fákra.

Meghívás nélkül kopogat
Sok megfáradt gondolat.
Reszkető levelek tapsolnak
Ahogy ott ülök a fa alatt.
Törzse mozdulatlanságát
Megosztja velem
Hozzá dőlve
Társa lettem .

Hallgatjuk a tücsökzenét.

Nappali illatot
Lehel a szunnyadó föld nedve
Pipacsokkal keveredve
Még egyszer mára felfénylik
A hűvös naplemente.

Az árnyék elolvad
A nyirkos fű közt nesztelen
Holnap újra megkeresem
Emlékeim közt a napot
Amelyről álmodozhatok.

Zuhan az est palástja
A messzeségbe nyúló tájra
Rám kacsint huncutul
Egy csillag fénnyalábja
Álmot küld szemem sarkába.

Ennyi elég volt mára.

Sziklakövek s jéghegyek
És a köztes szakadékok
Torzítják a kedvemet.
Tarkómon ingerülten
Lüktetve dobol
S szemem mögül
Feszítve valahol
Kibújna a fájdalom.
Lohol
A konkrétan érzékelhető
Zord-sötét fogalom.
Aztán mégis bent marad.
Szövetek mélységében
Amíg az álom peremén
A holnapba gördülő időben
Egy kampón fennakad
S a máló múltba ragad.

Gondolatok keveredett halmazában
Akár az inas a vászon síkján
Elnyúlik a pillanat ásítva.
Nehezedő tömegvonzás küszöbén
Elrugaszkodva szállnék
De csak az álom szakadékába
Zuhanok

A szomszéd háború mellett, kialakult a Közel-Keleten egy nagyon is véresebb háború…

(Leoninus csokor)
Fekete kosok! Nekem téli csizmára sem telik, maguk steakot laposra verik?
Fekete kosok! Zsír nélkül eszem a kenyeret, maguk orosz kaviárból eleget?
Fekete kosok! Maguk este bank-bálon... én meg simogatom le, koszát a kutyámon.

Fekete kosok, méltán gondolom, üres a lelketek, ez tart életben bennetek…
Fekete kosok, minket, tömeget semminek tartotok, mutatja eszkalációtok.
Fekete kosok, belőletek árad a hidegség, nem ismeritek, mi a melegség.

Titeket csak az mozgat, folyjon a háború, dőljön a pénz, nem számít a bú…
Ha Gázában elkezdik felek a népírtást, mi majd föl nem fogjuk ezt a nem ámítást.
Már hallani, egy millió ember kifelé Negev sivatagba… ez lesz halál útja!

Az odaért flotta be szállt... lelő eszközöket. Nem veszik figyelembe embereket…
Most mondta a TV. még vezényeltek oda egységeket. Nem sajnáljátok legénységet.
Itt „a szegény szomszéd háborúval” mi lesz? Vagy ez még marad, hátha még ebből sok lesz?

Nektek jó, hogy telik orosz kaviárra? Kutyánknak meg nem telik téli csizmára…
Tudjátok mivel veritek csalánt? Óperenciáson túlról kapjátok irányítást…
Nektek, fegyverre, aknára is telik… Lelketek Isten előtt biztosan nem fénylik!
*

(3 soros-zárttükrös)
Szóval fekete kosok, hogy-hogy az orosz kaviár a bendőtöknek a nyerő?
Ezt háború alatt beszerezni, enni, szerintetek Istennek olyan tetsző?
Szóval fekete kosok, hogy-hogy az orosz kaviár a bendőtöknek a nyerő?

A szemtelenségetek úgy látszik, hogy nem ismer határt,
Kereskedelmi partnert legyilkolni sem ismer határt...
A szemtelenségetek úgy látszik, hogy nem ismer határt.

Most már tisztán látszik, hogy a kaviár és fegyvergyártás nálatok egy kategória,
És közben már két háború van és már a másodikba is beszálltatok gyorsan harcba…
Most már tisztán látszik, hogy a kaviár és fegyvergyártás nálatok egy kategória.

Látszik, mint a mesében az Óperencián túl, a fegyvergyártók az irányítók,
Ebből a következtetésem, hogy az üveghegyeknél nem is nyílnak rózsabimbók…
Látszik, mint a mesében az Óperencián túl, a fegyvergyártók az irányítók.

Vecsés, 2023. október 22. –Kustra Ferenc József- íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi, már eszkalálódott háborús és nagy világkatasztrófára mutató helyzetéről. A TV. híradókban egész nap mutatják a valóságot…

Könnyben fuldoklik
A szél és nagyon süvít.
Emlék ül, kövön…
*
Sírkő csendesen
Csak fekszik padom mellett.
Elhunyt őseim…
*
Álmaim, vágyaim, ma már mind, távol kóborol,
De szép emlékképem van, képzeletben valahol,
Ez a novemberi reggel, nagy titkokat takar,
Kutya fekszik egy sír mellett, hasán egyet vakar.
A novemberi hajnal érzelem hegyeket mozgat.
Nagy a felhőség felettünk, de könnyeket nem hullat.
*
Sírkertben is köd…
Csendes levélmorajlás.
Ringató halál…
*
Képzeletben visszamegyek én a mától nagyon riadtan,
Emlékszem még, hogy milyen voltál, mit szerettél, megfáradtan.
Te nem vagy már meghaltál, minthogy élj miattam föltáratlan.
*
Folyódba lépni
Újból már, biz’ nem lehet.
Csónak elúszott.
*
Víznél sem az már
A fodor mi régen volt.
Hullám is elhal.
*
Itt most gondolatban pár kortyot iszogatok veled,
És enélkül túlvilágon, a helyed, hogyan leled?

Lelkem itt most, ki is buggyan,
Sírodon nagyon is koppan.
Hallod-e, hogy az ész roppan?
*
Sírok, fénylenek
Sok mécsesnek lángjától.
Felemelően.
*
Szívem kalimpálva ver, oly' nagyon emlékszem rád,
Hogy beszélgessünk, gyakran én is elmentem hozzád.
Billiárd lett a vége, nejed, „sört vágott” hozzád.
*
Az emlékkapuk
Nyílnak, szépség kitódul.
Jó a társaság…
*
Te már a megnyugodott lelkek templomában vagy,
Én már fázok, megyek is, ha feltolult emlék hagy.
Sírod lesz még hidegebb is, most még nincs itt a fagy.
*
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek.

Vecsés, 2016. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

Phöpö, fufú, sihuhu
Mit látott egy kis uhu?
Ásított az alagút,
S az orrából füstöt fújt.

Ahogy felszállott a felhő
Egy gőzmozdony bújt elő.
Hosszú füttyel köszönt egyet,
Hogy megremegtek a zöld hegyek.

Fújtatva jött dübörgéssel
Kattogtak a kerekek,
S a vagonban nevetgélve
Ugráltak a gyerekek.

Acél sínek párosával
Kanyarogtak előtte
Mindenféle sok rakomány
Hosszan elnyúlt mögötte.

Pöfékelt és szuszogott
Ebben a nagy iramban,
Csak tüzelője legyen elég
A mindig éhes kazánban.

Erős ez a derék mozdony
Nem fárad el sohasem,
Ha beér egy állomásra
Egy kicsit csak ott pihen.

Gyorsan szaladt a völgy alján
Vajon miért siet ennyire?
Gondolkodik nagy szemekkel
A kis bagoly csemete.

Időben kell megérkezni
A vasút állomásra
Mert ,ha késik elterelik
Egy mellék vágányra.