Szófelhő » Halvány
« Első oldal
1
...
of
11
Idő    Értékelés
Írta: Poór Edit

Megérintet versed,
Korábban már gyógyult sebet,
Viharként tépte fel szívemben!
Ahogy olvasom versed,
Betűk, halványodnak előttem,
Arcomon könnyek peregnek!
Fájdalom tüze ég lelkemben,
Gyötrelemtől maró érzés szívemben!
Téren ? időn át, nagy küzdelmet vívtam ám!
Szívem és lelkem, még gyógyulásra vár.
Érzem, mily óriás az űr szívemben,
Versed megérintette lelkemet.
Reménytelen a gyógyír e világban,
Talán boldogabb leszek a másvilágban.
Más érzi tüzét két ragyogó szemednek,
Nélküled, küzdelmek között szenvedek!
Beküldő: POÓR EDIT
Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.
Beküldő: Virginás András
Csupán átmenet vagy erre,
hiszen egyszer szétesel,
atomjaid hullnak szerte,
s új formákat öltenek.
Ahogy az élet sejtre kélt,
az, az atmoszféra múlt,
ugyanúgy vissza sose tér,
a szél más irányba fúj.
S hiába hiszel teremtőt,
minden bomlik kvantumán,
ha lett is volna, veszendő,
rég holt vagy halvány mutáns.
S önmagadnak determinálsz
kezdetet és végzetet,
mert csak változik a Világ,
a folyamat végtelen.

2016.
Egy téli este virágot ültetett télanyó,
ablakomon burjánzik, hajtásaiból születik,
mesés káprázatos hold fénye, meg meg csillanó,
terjed az ablakon, mint mosolyom fülemig.

bámulok a sötétbe, sárgán ásít kandeláber,
körülötte halvány fénybe, fehér apró csillagok.
lágy kecses táncuk s az utca ujj báli ruhát elnyer,
s mindent belepnek ezek apró kis hullócsillagok.

mint milliónyi tűzijáték, csak úgy szikrázik,
rajtuk a szebbnél szebben díszített házak fénye,
megérint kis Jézus születése nemes lénye.
ma van Szenteste, a kémény csendben pipázik.

hát eljött az ideje, csomagot fa alá teszem,
nyugovóra térek most, többet nem mesélek,
reggel gyerekeim szemébe, mindent ujjra megélek,
karácsony ünnepén imígy lett könnyes két szemem.
Beküldő: Makadám László
Bámultam ki az ablakon,
Szemem vakította a fény,
Mi lesz ha megfordulok, vajon?
Dermesztő, sötét, ocsmány lény.

A tükörből tekint vissza rám,
Elbitorolta arcomat magának,
Önnön undok, mocsok fajtám,
Vége van életem javának.

Az úton pedig csak mennek
Mintha mit sem érne semmi.
Kocsik, biciklik, emberek
Már ennyi embernek lenni.

Hiánytermék lett az élet,
Végül ez is elhalványult,
Néhány belátja, hogy téved,
S a végtelenbe tova száguld.

Leromboltad, amit tudtál,
Romokon lépkedve tapsolsz,
Régen karjaim közt voltál.
Saját véred ellen volnál?

Te, ki magad ellen vagy,
Te, ki mindent tönkretettél,
Te, ki fajtád ellen fogad,
Te, ki mindent rosszul szemlél.

Én, ki magam ellen vagyok,
Én, ki mindent tönkre tesz,
Én, ki fajtám ellen adok,
Én, ki minden jót elvesz.

Végül nem vagyok én se más
Épp az vagyok, ami te
Valamelyest ez megnyugvás
Önnön elmém őrülete.

Ha van miért még élnem,
Letakarlak egy lepellel.
A tükör mögött figyelsz ébren,
S küzdök a belső sebekkel.
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák