Csak ülsz itt mellettem lecsukódott szemhéjjal,
De, közben másra gondolsz? nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*

(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh?, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.

Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is?
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*

(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!

Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?

Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*

(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?

Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*

(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!

Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*

(Anaforás, fél senrjon ?láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség?
Szilveszter előtt?

(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.

A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!

Vecsés, 2020. január 4. ? Kustra Ferenc - íródott: Alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat? a bízás.

Csendes őszi erdőt járjuk, én és a párom,
kéz a kézben, avar közt boldogan sétálok,
szeretetét érzem, kezének szorításán,
szempilláim lehunyom, szívemben boldogság.

Bárányfelhő vándorol, kopasz ágak körül,
nagy utat megtéve, a magasban elterül,
felvillan fényesség a bárányfelhős égen,
nap, bágyadt sugarait, szórja szerte széjjel.

Láng színű, száraz levelek, hullnak elibénk,
keringőzve hozzák nekünk, ősz üzenetét,
rozsdás, sav nem járta szív alakú levelét,
mint áradat, a fa alatt lágyan terül szét.

Csodás fényesség ragyog páromnak szemében,
mint a villám, láng lobban szerető szívemben,
felnézünk a sötét égre, sok csillag ragyog,
mintha búcsúznának, a zsongásukat hallom.

Kéz a kézben indulunk avar lepte úton,
elkísér a halk nesz, lábunk alatt morgón,
mintha macskaalom terítené csodás utunk,
ezen jót derülve, otthonunkba jutunk.

(3 soros-zárttükrös)
A csípős októberi reggel, jó nedves ködre virradt,
Látni nem lehetett, a fény-erősödött, Nap is haladt?
A csípős októberi reggel, jó nedves ködre virradt.

(haiku)
A deres tájra,
Ködlepel ereszkedett.
Csípős virradat.
*

A köd remekül eltakarta a kiskert levéltelen bokrait,
Nem látszott, de az ágakról vízcseppek érték a bokrok gallyait?
A köd remekül eltakarta a kiskert levéltelen bokrait.

(septolet)
Ködfoltok,
Szürke pontok,
Idő konok.

Pőre bokrok
Ágai vizesek,
Ám láthatatlanok.
Hallom, huppannak vízcseppek.
*

A kutya sem ugatott, házában nem látta van-e inzultáció,
Az orrát is hátrébb húzta, onnan nézte, hogy ködben nincs látnivaló?
A kutya sem ugatott, házában nem látta van-e inzultáció.

(sedoka)
Álmosan ásít
Házában a vén kutya.
Ő sem lát semmit, - neszez.

Ködös hajnalban
Még a vén kutya se lát.
Ásítva nyújtózkodik.

Vecsés, 2019. szeptember 11. ? Szabadka, 2020. március 20. ? Kustra Ferenc ? a versszakokat én írtam, alájuk a haikut, septoletet, sedoka ?t, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Csípős virradat.

Dér csipkéje szürke ágon,
dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...

...hogy jöttem, félelem másnak,
nyugtalanság e világnak.
Őz bámul rám, már megszokott,
a távolság egyre fogyott,
bár túl közel ma sem enged.
Figyel, rám szán néhány percet,
fáradtan néz, elgyötörten.

Fejem fölött szárnycsapások,
szajkó jelez, hogy itt járok.
Ricsaj támad fent a fákon,
hárman vannak, egy kész kánon.
Misztikus tér, leszáll a köd,
hallom még a vadászkürtöt...
s valahol egy puska dörren.

Valahol itt a rengetegben
a Naszály tölgy fái között.
Lépted hallom az őszi csendbe
ősi sebből friss könnypatak fakad.
A bíbor színű alkonyatban
a szél dér virágját szórja.
Valahogy régi tűznek fénye lobban
mintha bennem égne már a lángja.
Valahogy az élő vágyak útján
ma még találkozom veled.
Pedig az őszi erdő sárga lombján
ezüstös dér nevet.
De mit mondhat egy gyáva ember
ha a félelem ösvényén halad.
Ki szólni hozzád régen nem mer
hisz gazul magadra hagytalak.
Itt az omladozó lombok alatt
újra bocsánatod kérem.
Lelkem szárnyán sóhaj fakad
kérlek bocsáss meg nékem.