Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem védtelen, mint a vadállat,
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,
Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,
Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.
De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,
Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,
Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.
De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.
Mikor a szív újra érez... tankában!
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.
Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.
Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!
Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zárttükrös)
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
Hátha ott lehet, az időnkről sok mindent megtudni…
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
*
Most- időszemcse-
Tócsába folyik lassan.
Belelépek, megállok.
Pillanat félszeg.
Fény-másodperc lepereg,
Mint eső bőrömhöz ér.
*
(bokorrímes)
Hétrét görnyedve talán beleléphetnénk?
Hah! Hová, az időbe? És ott mit tennénk?
Mi lenne, ha tudnánk, jövőben mik lennénk?
*
Jövőm látom itt.
Megtörve csepp egészén.
Lassan darabokra hull.
Létcsepp ujjamon.
Jövőbe nézek éppen.
Megtört egész - darabos.
*
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
Hetven év alatt is, csak egyenletesen és nem körözött…
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
*
Gyorsan múlik már...
Idő időtlen vággyal.
Visszanézek rá: emlék.
Emlékem múló.
Nem lassít az idő sem.
Sok mindenre vágyik még.
*
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
Ez akkor sem olyan, mint a vonat pullman…
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
*
Kicsit hangos csend.
Szinte robog a holnap,
Tegnappal összefolyva.
Tegnap folydogál.
Hangokká törik a csend,
Holnappal tapad össze.
*
Sokszor –esténként, de még fényben is- sompolygott már felém a sötét…
Fényben szuggeráló szemmel, bíráid lesik fényidőd üstökét!
Irreális időpillanatban vádemelések kísérik életedet
És tapossák el a saját időtényeződet, a saját időfényedet!
*
Fény
Itt-ott
Csillan csak.
Óhaj marad...
Tőlem elfedik.
Tőlem elfedik.
Óhaj marad...
Csillan csak
Itt-ott
Fény.
Már
Nincsen
Időfény.
Fényt nyel sötét.
Vádak... rossz bírák.
Vádak...rossz bírák.
Fényt nyel sötét.
Időfény
Nincsen
Már.
*
Karommal visszahúznám a jó tempósan rohanó időt
Lét árnyékába telepítenék… állandó-idő erdőt
És ezzel fedném az üres, szikes, múltbéli időmezőt.
*
Egyszer csak elfogy.
Az én Időm is véges,
De addig lépek párat.
Elfogy. - Pár lépés.
Időm nem végtelen már.
De addig még szeretek.
*
Az időtényezőbe belefordult a világ,
És akik ezt tagadják, azok a haramiák.
A csend folyvást lefagyik,
Az idő meg csak múlik.
Sodródnék én az idővel, de azzal csak a régmúltba lehet,
Keresnék én hosszabb jelen időt, de valami vehemenset…
*
Pang
A csend.
Haladnék
Az idővel...
Most kell még élnem!
Most kell még élnem!
Az idővel
Haladnék...
A csend
Pang.
*
Eltévelygésben megfogant gondolat, maga a rettenet valósága?
A nemes és nemtelen gondolat a mindennapi lét fennhatósága?
Az időtényező befolyásolja a gondolkozást,
Múlt, jelen, jövő várja, kéri egységbe összerakást.
*
Múlt...
Emlék...
Jövőt...várd!
Jelent, most éld!
Gondold át... tégy így!
Gondold át... tégy így!
Jelent, most éld!
Jövőt...várd!
Emlék...
Múlt...
*
Az idő, nagy hegyeket is mind magába olvasztotta,
Nem lenne nélküle, csak nagy semmi... csak síkosult puszta.
Az idő, nagy mindent tudó! Mindent lát, mindent hall!
Az életzenét is ő játssza, minket így ural!
Tudom, a jövő évi idő is úton van és rendben, majd megérkezik,
Azt meg remélem, hogy akkor még a lábam, nem a föld alatt gyökerezik…
*
Csak
Halad
Az idő...
Még remélek...
Sok boldog évet.
Sok boldog évet
Még remélek...
Az idő
Halad
Csak...
*
Ahogy az est, elfoglalja a tájat, tudom, elmúlt a mai nap,
Esti misére, meg hallom, olyan pontosan harangozik a pap.
Idilli jövőképünk addig van, míg az időt be nem folyásoljuk,
Amíg az időnknek a pillanatát érdekből, meg nem változtatjuk!
Vecsés, 2018. aug. 9. – Mórahalom, 2018. aug. 23. - Szabadka, 2018. aug. 28.- Kustra Ferenc József - a verset én írtam. A sedoka –kat írta Farkas Tekla, míg a tükör apevák, Jurisin (Szőke) Margit munkája.
(3 soros-zárttükrös)
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
Hátha ott lehet, az időnkről sok mindent megtudni…
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
*
Most- időszemcse-
Tócsába folyik lassan.
Belelépek, megállok.
Pillanat félszeg.
Fény-másodperc lepereg,
Mint eső bőrömhöz ér.
*
(bokorrímes)
Hétrét görnyedve talán beleléphetnénk?
Hah! Hová, az időbe? És ott mit tennénk?
Mi lenne, ha tudnánk, jövőben mik lennénk?
*
Jövőm látom itt.
Megtörve csepp egészén.
Lassan darabokra hull.
Létcsepp ujjamon.
Jövőbe nézek éppen.
Megtört egész - darabos.
*
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
Hetven év alatt is, csak egyenletesen és nem körözött…
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
*
Gyorsan múlik már...
Idő időtlen vággyal.
Visszanézek rá: emlék.
Emlékem múló.
Nem lassít az idő sem.
Sok mindenre vágyik még.
*
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
Ez akkor sem olyan, mint a vonat pullman…
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
*
Kicsit hangos csend.
Szinte robog a holnap,
Tegnappal összefolyva.
Tegnap folydogál.
Hangokká törik a csend,
Holnappal tapad össze.
*
Sokszor –esténként, de még fényben is- sompolygott már felém a sötét…
Fényben szuggeráló szemmel, bíráid lesik fényidőd üstökét!
Irreális időpillanatban vádemelések kísérik életedet
És tapossák el a saját időtényeződet, a saját időfényedet!
*
Fény
Itt-ott
Csillan csak.
Óhaj marad...
Tőlem elfedik.
Tőlem elfedik.
Óhaj marad...
Csillan csak
Itt-ott
Fény.
Már
Nincsen
Időfény.
Fényt nyel sötét.
Vádak... rossz bírák.
Vádak...rossz bírák.
Fényt nyel sötét.
Időfény
Nincsen
Már.
*
Karommal visszahúznám a jó tempósan rohanó időt
Lét árnyékába telepítenék… állandó-idő erdőt
És ezzel fedném az üres, szikes, múltbéli időmezőt.
*
Egyszer csak elfogy.
Az én Időm is véges,
De addig lépek párat.
Elfogy. - Pár lépés.
Időm nem végtelen már.
De addig még szeretek.
*
Az időtényezőbe belefordult a világ,
És akik ezt tagadják, azok a haramiák.
A csend folyvást lefagyik,
Az idő meg csak múlik.
Sodródnék én az idővel, de azzal csak a régmúltba lehet,
Keresnék én hosszabb jelen időt, de valami vehemenset…
*
Pang
A csend.
Haladnék
Az idővel...
Most kell még élnem!
Most kell még élnem!
Az idővel
Haladnék...
A csend
Pang.
*
Eltévelygésben megfogant gondolat, maga a rettenet valósága?
A nemes és nemtelen gondolat a mindennapi lét fennhatósága?
Az időtényező befolyásolja a gondolkozást,
Múlt, jelen, jövő várja, kéri egységbe összerakást.
*
Múlt...
Emlék...
Jövőt...várd!
Jelent, most éld!
Gondold át... tégy így!
Gondold át... tégy így!
Jelent, most éld!
Jövőt...várd!
Emlék...
Múlt...
*
Az idő, nagy hegyeket is mind magába olvasztotta,
Nem lenne nélküle, csak nagy semmi... csak síkosult puszta.
Az idő, nagy mindent tudó! Mindent lát, mindent hall!
Az életzenét is ő játssza, minket így ural!
Tudom, a jövő évi idő is úton van és rendben, majd megérkezik,
Azt meg remélem, hogy akkor még a lábam, nem a föld alatt gyökerezik…
*
Csak
Halad
Az idő...
Még remélek...
Sok boldog évet.
Sok boldog évet
Még remélek...
Az idő
Halad
Csak...
*
Ahogy az est, elfoglalja a tájat, tudom, elmúlt a mai nap,
Esti misére, meg hallom, olyan pontosan harangozik a pap.
Idilli jövőképünk addig van, míg az időt be nem folyásoljuk,
Amíg az időnknek a pillanatát érdekből, meg nem változtatjuk!
Vecsés, 2018. aug. 9. – Mórahalom, 2018. aug. 23. - Szabadka, 2018. aug. 28.- Kustra Ferenc József - a verset én írtam. A sedoka –kat írta Farkas Tekla, míg a tükör apevák, Jurisin (Szőke) Margit munkája.
A félelemtől reszketve hallgatózom,
Kopog-e lépte felém, jön-e jó sorsom.
A megkönnyebbülés ismert érzésével
Fogadnám, mi azonos a szerencsével.
Én őt eddig a pech álarcában láttam,
Azt meg, hogy majd leveszi, hiába vártam.
Fájdalmam nagy, szinte narkózisban vagyok,
Így azt sem tudom, már élek-e vagy halok.
Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József
Kopog-e lépte felém, jön-e jó sorsom.
A megkönnyebbülés ismert érzésével
Fogadnám, mi azonos a szerencsével.
Én őt eddig a pech álarcában láttam,
Azt meg, hogy majd leveszi, hiába vártam.
Fájdalmam nagy, szinte narkózisban vagyok,
Így azt sem tudom, már élek-e vagy halok.
Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József
Majd egy nap, ha összegyűlne bánatod,
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.
Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.
Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.
Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.
Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.
