Idő 
Értékelés 
Értékelés Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés?
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?
Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés?
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?
Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc
?Isten a katonáink kezét teszi keménnyé
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.?
?Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak? boldogan sízni vágyó tömegek.?
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén?
A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.
Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!
A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.
Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.
Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...
Vecsés, 2013. július 2. ? Kustra Ferenc - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti újság 1943. január 16. ?i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak? és az oroszok több ezer kilométeren, már támadtak!)
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.?
?Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak? boldogan sízni vágyó tömegek.?
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén?
A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.
Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!
A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.
Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.
Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...
Vecsés, 2013. július 2. ? Kustra Ferenc - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti újság 1943. január 16. ?i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak? és az oroszok több ezer kilométeren, már támadtak!)
Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Felhőkből fakadó zuhatag,
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.
Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.
Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.
Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.
Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.
Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.
Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.
Csak ülsz itt mellettem lecsukódott szemhéjjal,
De, közben másra gondolsz? nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*
(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh?, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is?
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*
(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!
Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?
Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*
(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?
Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*
(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!
Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*
(Anaforás, fél senrjon ?láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség?
Szilveszter előtt?
(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.
A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!
Vecsés, 2020. január 4. ? Kustra Ferenc - íródott: Alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat? a bízás.
De, közben másra gondolsz? nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*
(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh?, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is?
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*
(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!
Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?
Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*
(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?
Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*
(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!
Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*
(Anaforás, fél senrjon ?láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség?
Szilveszter előtt?
(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.
A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!
Vecsés, 2020. január 4. ? Kustra Ferenc - íródott: Alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat? a bízás.
