Idő 
Értékelés 
Értékelés Lehetnél itt…
Hallod? Lelkem szólít!
Veled egy ágycsata,
Testem vágyálma.
Lelkemnek reménye,
Szüleménye,
Tüneménye.
*
Ölelj át,
Nyakam fond át!
Utunk nemes lenne,
Lehetne?
Vágyam üzenet!
Birtokolnám üreget,
Tüzedet!
*
Hiány-sebemet
Gyógyítsd… eleget.
Beszélj, mit tegyek,
Milyen legyek…
Hogy szeresselek?
Fürödhetnénk boldogságba,
Kiélt vágyba…
Vecsés, 2018. január 5. – Kustra Ferenc – Romantikus Septolet csokor
Hallod? Lelkem szólít!
Veled egy ágycsata,
Testem vágyálma.
Lelkemnek reménye,
Szüleménye,
Tüneménye.
*
Ölelj át,
Nyakam fond át!
Utunk nemes lenne,
Lehetne?
Vágyam üzenet!
Birtokolnám üreget,
Tüzedet!
*
Hiány-sebemet
Gyógyítsd… eleget.
Beszélj, mit tegyek,
Milyen legyek…
Hogy szeresselek?
Fürödhetnénk boldogságba,
Kiélt vágyba…
Vecsés, 2018. január 5. – Kustra Ferenc – Romantikus Septolet csokor
Csak ülök csukott szemmel és aggyal… írok a balkonon,
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…
A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…
Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?
Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.
Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.
Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!
Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.
Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…
Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!
Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…
A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…
Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?
Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.
Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.
Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!
Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.
Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…
Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!
Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc
Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.
(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása
Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*
(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.
(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.
(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása
Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*
(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.
(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.
Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…
Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…
Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
