Idő 
Értékelés 
Értékelés Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni,
Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.
Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.
Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.
Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.
Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…
A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…
Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…
Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.
Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.
Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.
Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.
Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…
A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…
Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…
Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes anaforásban)
Van kinek annyi fénye és meleg van, mit a gyertyája ad…
Van, hogy a csatába, papír talpú bakancsba vonul a had….
Van, ki csak úgy meghal és még koporsóra sem telik…
Van, kinek sok van, a kutyája is szalámit eszik...
*
(Senrjú duó)
Erdő fái közt
Is jó lehet kilátás…
Magasles… magas.
*
Siker útja a
Sok-sok tevés, lejárás.
De mi a siker?
Vecsés, 2013. október 10.- Kustra Ferenc József
Van kinek annyi fénye és meleg van, mit a gyertyája ad…
Van, hogy a csatába, papír talpú bakancsba vonul a had….
Van, ki csak úgy meghal és még koporsóra sem telik…
Van, kinek sok van, a kutyája is szalámit eszik...
*
(Senrjú duó)
Erdő fái közt
Is jó lehet kilátás…
Magasles… magas.
*
Siker útja a
Sok-sok tevés, lejárás.
De mi a siker?
Vecsés, 2013. október 10.- Kustra Ferenc József
Komoran támad az ősz, metszőek a színek.
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…
Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.
A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.
A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.
Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.
Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.
A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…
Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.
Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…
Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.
A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.
A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.
Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.
Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.
A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…
Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.
Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József
De jó, hogy még ezt nem tehetik… Ha mindannyiunkat sorra vehetnék,
’Földön legokosabb’ titulusát megint-mindig ostobák szereznék…
Jobb is… ne imádkozz jobb sorsodért, hogy éltednek értelmet adjon,
Kiáltsd ki: Asszonyok, belőlem mindenki nagy ostobát csináljon…
Miért kínlódsz, mint igavonó állat, annyit tanulni oly' értelmetlen,
Elég neked, ha régi jó ostoba vagy életpályádon… személyedben.
Ezen a világon mindenéből pótdíjért sokat tanulhatnak,
De egyetem tisztségesei ostobának diplomát nem adnak…
Fejjel lefele van világban minden, tudósaink tán' sorban halnak éhen…
Igaztalanok a legegyenesebbek, mert ők az ostobák a műveltek…
Vecsés, 2020. november 11. -Kustra Ferenc József - írtam: „iytop” szerzőtársam azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével.
’Földön legokosabb’ titulusát megint-mindig ostobák szereznék…
Jobb is… ne imádkozz jobb sorsodért, hogy éltednek értelmet adjon,
Kiáltsd ki: Asszonyok, belőlem mindenki nagy ostobát csináljon…
Miért kínlódsz, mint igavonó állat, annyit tanulni oly' értelmetlen,
Elég neked, ha régi jó ostoba vagy életpályádon… személyedben.
Ezen a világon mindenéből pótdíjért sokat tanulhatnak,
De egyetem tisztségesei ostobának diplomát nem adnak…
Fejjel lefele van világban minden, tudósaink tán' sorban halnak éhen…
Igaztalanok a legegyenesebbek, mert ők az ostobák a műveltek…
Vecsés, 2020. november 11. -Kustra Ferenc József - írtam: „iytop” szerzőtársam azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével.
(Bokorrímes csokor)
A világon, nincsen édesebb ennél a nyelvnél,
Nincs szeretetteljesebb nincs... a magyar nyelvünknél…
Mintha méz csurranna az ajkaidra,
Miben benne van egész ég-föld bája…
Összeolvadva ebben a sajátos jelenségben,
Még az angyalok kórusban sem dalolhatnak szebben.
Már évezrede folyik a szenvedésünk
Mások irigylik szabadságunk, de élünk!
Vannak dolgok, amiket eltemettünk,
De lám-lám… mégis középnemzet lettünk.
Ami álmokat láttunk, az a múlt, a jövendő kínja, kéje,
Dicső harcok szent emléke, a tovább élés egy nagy meséje…
A magyarság tovább élhet még és talán keseregve harsog,
A szokás szerint meg a kicsikéinknél kiesik a tejfog.
A magyarok kulcsolt kezű fohászát más náció imigyen meghallja,
Mint buzgó szív is sugallja, imádságos nyelvünket az Isten is hallja.
*
(leoninus)
Földi lét, örök élet kötő szála, magyar az Istenéhez, utat megtalálja.
Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Rudnyászky Gyula [1858-1913] azonos c. verse átirataként.
A világon, nincsen édesebb ennél a nyelvnél,
Nincs szeretetteljesebb nincs... a magyar nyelvünknél…
Mintha méz csurranna az ajkaidra,
Miben benne van egész ég-föld bája…
Összeolvadva ebben a sajátos jelenségben,
Még az angyalok kórusban sem dalolhatnak szebben.
Már évezrede folyik a szenvedésünk
Mások irigylik szabadságunk, de élünk!
Vannak dolgok, amiket eltemettünk,
De lám-lám… mégis középnemzet lettünk.
Ami álmokat láttunk, az a múlt, a jövendő kínja, kéje,
Dicső harcok szent emléke, a tovább élés egy nagy meséje…
A magyarság tovább élhet még és talán keseregve harsog,
A szokás szerint meg a kicsikéinknél kiesik a tejfog.
A magyarok kulcsolt kezű fohászát más náció imigyen meghallja,
Mint buzgó szív is sugallja, imádságos nyelvünket az Isten is hallja.
*
(leoninus)
Földi lét, örök élet kötő szála, magyar az Istenéhez, utat megtalálja.
Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Rudnyászky Gyula [1858-1913] azonos c. verse átirataként.
