Mint mindig köd, mint mindig jég...
M'ért kínoz a mindenség?

M'ért éget itt bent a kályha,
miért ez a szívem vágya?
Miért éljek, hogyha fáj?
Hisz egyszerűbb egy gyors halál...

Megtehetném... - Miért is ne?!
Hűs poklok mélye átölelne,
s hogy démon kése belém vág,
gondolnám, 'ez mennyország!'

Újra és Újra álmodom,
hogy kés csúszik a torkomon,
hogy kötél szorul, méreg ömlik,
egy pisztoly csókja ajkamon!

Megtehetném... erre vágyom...
mond meg nekem, miért állom?

2017.10.28.

Nem telik el nap, hogy ne gondoljak reád, bizakodva
várlak minden éjszakán.
Mikor eljön az este, s elhalkul az élet, a lelkem
fájdalmasan ordít érted.
Összetört szívem semmi sem gyógyítja, ha feltörnek az
emlékek, nincs mi megnyugvásra bírja.
Megannyi mesés emlék, csak ez maradt belőled, sajog
a lelkem mert távol vagy már tőlem.

Atlantiszon régi szokás,
Főpap előtti szertartás.
Létezik egy élő könyv,
Melyet, ha egy akarattal olvasod,
Betűi fénylőn lángoló sorok.
Két lélek szabad akaratú döntése,
A lelkük egyesítése!
Így, frigyük nem csak egy életre szól,
Hanem, elkíséri őket a halálon túl.
Legyenek itt e földi világban,
Avagy, legyenek a szellemvilágban.
Lelkükkel egyesültek, s így egymástól,
Ők soha, el nem kerülnek!
Együtt róják élet sorozataikat,
Míg fejlődésükben haladnak.
S, ha valamilyen oknál fogva,
Valamelyik lélek, úgy gondolja,
A lélekegyesítő rítust feloldja,
Főpap előtt, újra egy akarattal,
Az élőkönyvet olvasva,
Lelkük szabadságukat visszakapja.

Hangod mi buján érinti lelkem, s kezed mi szeretőn érinti testem. Csókod mi édesen érinti bőröm, s tekinteted mi megbabonázza minden ösztönöm. Te vagy nekem a szerelem, minek megtalálásáról rég letettem. Te vagy, mit szóban nem lehet leírni, csak szívem azt súgja,örökké veled lenni! Bársonyos kezeiddel a lelkemig nyúlsz, s csodás mosolyodtól a külvilág elhalkul. Te vagy számomra az élet, s csak annyit kérek, örökké szerethesselek téged!

Olyannak fogadlak el
amilyen vagy
de nem törődhetek bele
ha nem akarsz

várok rád
amíg emberként várhatok
akkor is ha már
nem leszel

akkor is ha
én is
már a csillagok között
leszek

akkor is ha
már meghalunk
akár holnap
az őszbehajló hűvös
hajnalon

olyannak
fogadlak el amilyen vagy
ha ábrándos
szép szemed rámragyog
szitakötők
repülnek felém
tekinteteden

kékek, barnák, búsak,bíborak
mint Adynál
Szentmihály útján az ősz
s a hulló falevelek