Hull diólevél,
A tél tán’ ellensége…
Hajnali hűvös!

Levél hull, pereg,
Előző ősszel, hogy volt?
Hajnali hűvös!

Kemény valóság!
Levelet, szél sodorja!
Hajnali hűvös!

Napkorong még él,
De, leveleket szárít.
Hajnali hűvös!

Barátságtalan
Az őszi levélhullás…
Hajnali hűvös!

Levelek könnye
Télbe fagyva, igy kopog…
Hajnali hűvös!

Vecsés, 2015. november 21. - Kustra Ferenc József- írtam, eredeti Basó féle haiku csokorban.

(3 soros-zárttükrös duó)
Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem,
Reggeli ébredés, közben kávé kortyolás… velem van szerelem…
Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem!

Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő
Mai nap menője, a napom beindulását hevennyel segítő…
Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő…
*

(senrjon duó)
Ez az… ő nekem nem rassz!
Fekete ő… nem más földrészi…
De az ’emberem’.

Vigyázok a torkomra,
Nehogy leégesse a szőröm…
Nagy a barátság.
*

(Tíz szavas)
Két édesítővel iszom, cukorral nem lehet!
Cukorbeteg vagyok… ez cefet!
*

(Apeva)
A
Többit
Is iszom
Mind, napközben…
Négyet összesen.
*

(leoninus)
Iszok bizony még mellé vagy hét deci mentatát, napközben háromba osztva mellé.
Reggel már lefőzöm szálas fekete teát, azt a brazil rumba mesés ritmusát…
Hajnali kora reggel múlásával, már nem csoszogok, de nem is igen szambázok.
*

(Bokorrímes)
Napközben, ha megyek, iszok egy adagot, igy megmaradok...
Igy a napi erősítőmről, biz’ le, kicsit sem maradok.
Diabetológusom tudja és kis mértékben sem ellenzi,
Betartom ezt is mint mást, szerintem elismerőn jó igy neki…

2024. február 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a kávé-szerelemről, önéletrajzi írásként!

Hajnali harmat
Erdei várromokon.
Árva pókháló…
*
Harmatos reggel,
Fehérre festett mező.
Őzpata csúszkál.
*
Harmatos a fű
A még épp’ hogy dús mezőn!
Bárányfelhő had…
*
Harmatcseppektől
Nedves, ébredő füves.
Napkelte szárít.
*
Harmatfakasztó,
Kezdő hajnal hűvöse.
Sötétség, már megy.
*
Hajnali harmat,
Az elmúlásról dalol.
Ural; vizesség!
*
Nyújtózók a fák,
Élvezik reggeli fényt.
Harmatcsepp csillog…
*
Ködben, gyöngyharmat
Terül a fagyos tájra.
A reggel fehér.
*
Kósza napsugár
Csillan harmatcseppeken.
Ez a virradat.
*
Napfényes harmat
Hozta reggel vígságát.
Új nap felvirradt!
*
Reggel, harmatcsepp
Mint gyémánt tőri a fényt.
Napsugár szárít.
*
Homályos hajnal.
Fű hegyén harmatcseppel.
Őz, eszik-iszik.

Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban.

Addig szép minden, míg mámorban úszva
száguldasz, mint egy üstökös,
amíg nem borul rád az árnyék,
s nem ül fejedre szürke köd.

Amíg erő van karjaidban
s ölelni bír a két kezed,
addig kell mindent megragadni,
hiszen semmi sem végtelen.

Addig szabadna mást szeretni,
amíg érzed, hogy úgy szeret,
hogy minden hajnali ébredésben
te vagy, kit aggódva keres.

Ameddig minden pillantásban
érzed: te vagy a mindene,
s nem akar mást, csak veled lenni,
akkor érdemli, hogy szeresd.

Amikor nem vonz semmi sem már,
csak a fájdalmas tegnapok
gyűlnek köréd halomba hullva,
s érzed: nincsenek holnapok.

Olyankor kéne elsöpörni
mindent, mi élni sem hagyott,
zúgó szélvészként, mely hörögve
végig süvít a balkonon.

Hová tűntek a holdfényes esték,
a csillagos fényű éjszakák?
Olyan sötét van, alig látok,
sűrű sötétség száll reám.
Aludnék már, de annyira félek.
Rád gondolok. Most merre jársz?
Te vagy az álmom. Az ébredésem,
nélküled nem kell semmi már.
Mikor nap sütött, velem voltál.
Szemedben láttam sugarát,
úgy fénylett, s kékje olyan szép volt,
mint a hajnali óceán.
Olyan jó lenne minden este
várni, hogy késő éjszakán
szemed kékjében megfürödve
aludjam át az éjszakát.
Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,
de olyan vagy, mint a délibáb!
Felcsillansz nekem rám csókolva
ajkad méz ízű mámorát.
Aztán eltűnsz. Hisz annyi gond van,
amely átokként száll reánk,
S mégis: a legszebb ébredés az,
mikor kávéval vársz reám.