Kis ház a város és a természet között.
Lackóék családja szép helyre költözött.
Jobbra házak sora, rohanó emberek.
A másik irányban az élet csendesebb.

Zaj és nyugalom közt két élet határa.
Jobb helyen nem lehetne Lackóék háza.
Az óvodáig egyenes út vezetett.
Nagy csoportos volt, egyedül is mehetett.

Ha hazaért, kijárt játszani a rétre.
Nem egyedül, általában volt vendége.
Mindig elkísérte egy-két csoport-társa.
A természet-játszótérnek volt vonzása.

Barátai mind lakótelepen laktak.
Járt már sokszor náluk, ott is jót játszottak.
Csak hát egy panelház kis gyerekszobája
Nem a fogócskázásra lett kitalálva.

Ha kedve volt, estig a réten lehetett.
Csak a távoli erdőbe nem mehetett.
Mikor kimerülten visszatért a házba,
Friss virágot vitt a nagy padlóvázába.

Szülei dolgozni a városba jártak.
Csak úgy gyalogosan a közeli gyárba.
Hétvégén anya is lement a mezőre.
Apa meg vadászott odébb az erdőbe.

Egy nap, Lackót apukája megkérdezte:
Elvinné vadászni, van-e hozzá kedve?
Fia igent mondott. Holnap úgyis szombat,
Megbeszélték, reggel jó korán indulnak.

Szombaton a hajnal alig hogy meghasadt,
Útra kész volt Lackó egy pillanat alatt.
Apa elővette sörétes puskáját,
Előfüttyentette hűséges kutyáját.

Elindulhattak a harmatos mezőn át,
Csak hogy megzavarják az erdő nyugalmát.
Szép volt a hajnali harmatos varázslat.
Lackó azt sem tudta mi az a vadászat.

Egész közel jártak az erdő széléhez,
Felmordult a kutya, mert valamit érez.
És ekkor megmozdult egy közeli bokor.
Apró tapsifüles riadt fel álmából.

Pillanatok alatt játszódott az egész.
Apuka célzott és dörrent a lövés.
Illetve még mielőtt eldörrenhetne,
Felordított Lackó: Apa ne apa neee!

Nagyot szólt a puska, ott maradt a nyuszi.
Folyik Lackó könnye. Mit tettél apuci?
Odarohant hozzá, az ölébe vette.
Apja csak nézte zavartan, szégyenkezve.

Magához ölelte az apró állatot.
Könnyével öntözte, a szíve dobogott.
De mintha nem csak az ő szíve dobogna.
Ekkor kinyitotta szemét a nyuszika.

Szerencsére Lackó erős, elszánt hangja,
Apát a célzásban kicsit megzavarta.
Súrolta a nyuszit a puska sörétje,
De kisebb volt sebe, mint az ijedtsége.

Alig kelt fel a nap, elindultak haza.
Fut Lackó, ölében a rémült nyuszika.
Hűséges kutyájuk tart csak lépést vele.
Hátul kullog apa, s a lelkiismerete.

Fáradtan hazaért, a nyuszit lerakta.
Első dolga volt, hogy vízzel megitatta,
Elé tett aztán pár káposztalevelet.
Hálásan pislogtak rá a piros szemek.

A nyuszi a háznál végleg otthonra lelt.
Összebarátkozott Lackó szüleivel.
A kerten kívülre nem is kívánkozott.
Még a kutyával is összehaverkodott.

Apa most is kimegy néha az erdőbe.
Élelmet visz az erdei etetőkbe.
Puskája a kamra mélyén rozsdásodik.
Hat éves fiától megtanult valamit.

Valentin nap

A mi Valentin napunk Szent Istvánkor volt.
Ezért néhány ember irigyelt és korholt.
Nyári szellő súgta, hogy téged kereslek.
Szívünkben maradt még a szó, hogy szeretlek.
Most vastag hó öleli fagyos földünket.
Talán ránk is vigyázz védelmezz bennünket.
A szerelmünk olyan mint hajnali tűz este felé.
Rajtunk tartja az Isten simogató kezét.
Mint későn érő két kamasz megyünk a bálba.
Mintha az első szerelem haza találna.
A mi Valentin napunk olyan napfelkelte.
Ami minket úgy talál egymást átölelve.
2012.02. 14. Ézsiás László

Adj egy csókot. No még egyet
Rózsafája életemnek.
Olyan rózsák, mint két orczád
Csak rózsafán teremhetnek.

Hajnali szél ide-oda
Bólogat egy rózsagalyat:
Lepereg a bimbójáról
S ajakamra hull a harmat.

Harmatából rózsafának
Ne maradjon egy se vissza;
Az én lelkem sugaras ég,
Egytől egyig mind felissza.

Tündér-Ilonám, most választott álmom,
Be sokféle vagy aranyalma-fámon
S be másképpen fáj minden ébredésem
És mégsem és mégsem,
Alvó királyfi nem leszek én mégsem;
Nem hagyom abban utánad-menésem.

Megyek elébed és megyek utánad,
Vágy köt lábamhoz óriás falábat
S mérföldekkel érlek el újra-újra
És tán összebujva
Egyszer leszünk csak éhesen fakulva
Álmok és aranyalma-fa mulva.

Tündér-Ilonám, már mennek a mentek
S az álmaink egyre szentetlenebbek,
Talán beérlek hajnali időre,
Hiszen olyan pőre
A Szerelem s a jelszava: előre.
S az aranyalma pókhálóval szőve.

És most csináljuk a csodált csodákat:
Utánad viszem aranyalma-fámat
S utánad viszem minden ébredésem
És mégsem és mégsem,
Alvó királyfi nem leszek én mégsem:
Nem hagyom abban utánad-menésem.

A csöndes hajnali égről szeliden száll szét a Holdsugára;
mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen
útja felé.

A rózsásujjú Hajnal istenasszony előbbre lépeget, amerre
csak feltünik csudálatos nagyszerüsége, daloló kedvvel a
madarak köszöntik.

Ám Holdsugára a szinek e fönséges fakadásában is némán,
halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott
éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe.

Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal
üdvözli Holdsugára szőke fürteit; éppen most lépett ki
hajnali fürdőjéből, mert aranyos alakját még fátyol födi.
- Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei
pázsiton meg Földanyánk életreébredt virágos kertjében.

Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük
boldogsága itt motoz nyugtalan szivem körül - mily furcsa,
hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!

De nézd csak - Holdsugára ajka még vértelenebb lett,
Napfény meg felölti kápráztató öltözékét, még egyszer
megcsókolják egymást és búcsút intenek, mert utaik elválnak:

Sorsuk akarta így.

Napfény az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a
diadalmas élet hozsannáját szűri, Holdsugára pedig sápadt
homlokkal keresi útját, mely néki rendeltetett.

Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert
ösvényük elágazik.

De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.