Idő 
Értékelés 
Értékelés Versben, európai stílusú tankában és apevában…
Hajnali fényben úgy látom, még sötét árnyék úszik,
És e szerint, akkor a sötétségem el, nem múlik?
Gubbasszak én csak tovább, amíg a Nap fel nem kúszik?
A csend, –hallom még- hörgőn-sóhajtva távozik,
Felkelő nappal ő így már nem találkozik.
Estig valahol egy árnyékban várakozik.
*
Éjszaka, nyugszik
A világ, csend lesz az úr!
Hallható sötét.
A sötétség szárnyat bont,
Hál minden, csend álmot font.
*
Napfény generál
Hangoskodást, zajokat.
Csendben aludni.
Süt a Nap, ébredj, kelj fel!
Halld a zsongást, ez jó jel.
*
Hatvan voltam... öregszem, már majdnem hetven vagyok,
Vándorút végét nem látom, de arra haladok.
Fáradó kezemmel, én már nagyon nem markolok.
*
Előre menni,
Életút leküzdése.
Vége, mit hozhat?
Lépni alig van erő,
De, légy még elég merő.
*
Öregség rágja a testem
Próbálja nyűni a lelkem…
Én ezt nem várom… ellenzem!
Az
Idő
Múlása
Marja énem.
Fékezni?! Nem megy...
*
Az éjszakai bársonyos és csendes sötétség, napfénybe fúl,
Ilyen öregen ember csak vár, de nem tudhatja, hogy alakul…
Idő az utat, majd mutatja, kendőzetlenül, táblátlanul...
Persze életedben a sorsod, a nyűgöd, a bajod, mint ellened vétett!
De, persze életből egy van, így élvezd, mert halálig gyönyörű az élet.
Vecsés, 2016. május 21. – Szabadka, 2017. október 24. – Kustra Ferenc József – a verset és a haikukat én írtam, alájuk a verset és az apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Légy még elég merő”
Hajnali fényben úgy látom, még sötét árnyék úszik,
És e szerint, akkor a sötétségem el, nem múlik?
Gubbasszak én csak tovább, amíg a Nap fel nem kúszik?
A csend, –hallom még- hörgőn-sóhajtva távozik,
Felkelő nappal ő így már nem találkozik.
Estig valahol egy árnyékban várakozik.
*
Éjszaka, nyugszik
A világ, csend lesz az úr!
Hallható sötét.
A sötétség szárnyat bont,
Hál minden, csend álmot font.
*
Napfény generál
Hangoskodást, zajokat.
Csendben aludni.
Süt a Nap, ébredj, kelj fel!
Halld a zsongást, ez jó jel.
*
Hatvan voltam... öregszem, már majdnem hetven vagyok,
Vándorút végét nem látom, de arra haladok.
Fáradó kezemmel, én már nagyon nem markolok.
*
Előre menni,
Életút leküzdése.
Vége, mit hozhat?
Lépni alig van erő,
De, légy még elég merő.
*
Öregség rágja a testem
Próbálja nyűni a lelkem…
Én ezt nem várom… ellenzem!
Az
Idő
Múlása
Marja énem.
Fékezni?! Nem megy...
*
Az éjszakai bársonyos és csendes sötétség, napfénybe fúl,
Ilyen öregen ember csak vár, de nem tudhatja, hogy alakul…
Idő az utat, majd mutatja, kendőzetlenül, táblátlanul...
Persze életedben a sorsod, a nyűgöd, a bajod, mint ellened vétett!
De, persze életből egy van, így élvezd, mert halálig gyönyörű az élet.
Vecsés, 2016. május 21. – Szabadka, 2017. október 24. – Kustra Ferenc József – a verset és a haikukat én írtam, alájuk a verset és az apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Légy még elég merő”
Ősszel… versben és Baso féle eredeti stílusú tankában.
Esőfelhők csak
Vonulnak… jönnek újak.
Ködfolt, baljós jel.
Kiskertben rózsák nyílnak,
Naptól levelek híznak.
Záporozva hull az eső a ligetes erdőn,
Minden barátságtalan, nagyon vizes a mezőn…
*
Eső meg a köd,
Meg... múlt kísértetei.
Mindenhol avar.
Verőfényes nyári nap,
Elkel a szalmakalap.
Micsoda bohém egy öreglegény ez az ősz,
Csak kifeküdne a napra, mint fáradt dizőz…
*
Erdő felett ül
A vastag esőfelhő.
Sűrű, mint a köd.
Napsugara szikrázik,
Szellő levéllel játszik.
Régi kérgűek a szép százéves faóriások, és még állnak!
Viszont biztos, hogy az ő levelei is színes-rozsdássá válnak…
Sűrű ágai között még a nap-fénynyalábok mélyen turkálnak…
*
Utolsó villám
Lecsap, már itt van a köd.
Hideg az eső.
Lemenőnap integet,
Ám áraszt még meleget.
Az éjszakai patakot a Hold, ezüstvérré átfest,
De, a táj is ezüstös… most az esőt is, mint a látenst.
*
Csücskös felhőkkel
Szemez, a kora hajnal.
Ködtől, alig lát!
Hajnali napfény villan,
Fűről harmat elillan.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 26. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A verse címe: ”Nyári nap”
Esőfelhők csak
Vonulnak… jönnek újak.
Ködfolt, baljós jel.
Kiskertben rózsák nyílnak,
Naptól levelek híznak.
Záporozva hull az eső a ligetes erdőn,
Minden barátságtalan, nagyon vizes a mezőn…
*
Eső meg a köd,
Meg... múlt kísértetei.
Mindenhol avar.
Verőfényes nyári nap,
Elkel a szalmakalap.
Micsoda bohém egy öreglegény ez az ősz,
Csak kifeküdne a napra, mint fáradt dizőz…
*
Erdő felett ül
A vastag esőfelhő.
Sűrű, mint a köd.
Napsugara szikrázik,
Szellő levéllel játszik.
Régi kérgűek a szép százéves faóriások, és még állnak!
Viszont biztos, hogy az ő levelei is színes-rozsdássá válnak…
Sűrű ágai között még a nap-fénynyalábok mélyen turkálnak…
*
Utolsó villám
Lecsap, már itt van a köd.
Hideg az eső.
Lemenőnap integet,
Ám áraszt még meleget.
Az éjszakai patakot a Hold, ezüstvérré átfest,
De, a táj is ezüstös… most az esőt is, mint a látenst.
*
Csücskös felhőkkel
Szemez, a kora hajnal.
Ködtől, alig lát!
Hajnali napfény villan,
Fűről harmat elillan.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 26. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A verse címe: ”Nyári nap”
Talpra magyar, hí a haza.
A sublótnak a zára laza.
De a kocsma bezzeg hangos,
mert jól beszívott a cimbalmos.
A Szamosba dobta a cimbalmát,
és emígy szégyeníti a hazát.
Hát lefektették, betakarták.
Még a sliccét is bevarrták.
Aztán csak álltak, töprenkedtek,
és majdnem összeverekedtek.
De nem mentek haza a legények,
mert a mennyek haragjától féltek.
Hát leültek és spekuláltak,
és kora hajnalig piáltak.
S mikor már a tyúkok ébredeztek,
A legények tántorogva haza mentek.
A sublótnak a zára laza.
De a kocsma bezzeg hangos,
mert jól beszívott a cimbalmos.
A Szamosba dobta a cimbalmát,
és emígy szégyeníti a hazát.
Hát lefektették, betakarták.
Még a sliccét is bevarrták.
Aztán csak álltak, töprenkedtek,
és majdnem összeverekedtek.
De nem mentek haza a legények,
mert a mennyek haragjától féltek.
Hát leültek és spekuláltak,
és kora hajnalig piáltak.
S mikor már a tyúkok ébredeztek,
A legények tántorogva haza mentek.
Nem tudom, miért kel fel a Nap
minden reggel és ragyog aznap?
Tudom, fényben virágok nyílnak,
s hogy őrködik a Hold hajnalig.
Bár, biztosan van rá felelet
miért ilyenek az emberek?
Gondolom a válasz az lehet,
szeretet szó róluk lepereg.
Talán kellene egy varázsszó,
amely minden szívhez elvezet.
Tűnő csendben, végtelen vágyak
felett álomvilág lengedez,
szívekben ott lesz a szeretet
és halkan majd hálát rebegnek.
Felkelt nappal a lélek izzik,
hisz a szeretet naggyá válik!
minden reggel és ragyog aznap?
Tudom, fényben virágok nyílnak,
s hogy őrködik a Hold hajnalig.
Bár, biztosan van rá felelet
miért ilyenek az emberek?
Gondolom a válasz az lehet,
szeretet szó róluk lepereg.
Talán kellene egy varázsszó,
amely minden szívhez elvezet.
Tűnő csendben, végtelen vágyak
felett álomvilág lengedez,
szívekben ott lesz a szeretet
és halkan majd hálát rebegnek.
Felkelt nappal a lélek izzik,
hisz a szeretet naggyá válik!
Víziós eszmefuttatás
Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...
Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.
Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.
Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*
Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.
Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.
Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.
Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*
Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.
Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.
Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.
Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*
A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.
Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.
Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.
Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*
Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.
Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.
Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.
Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*
Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.
Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.
Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.
Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.
Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!
Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...
Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.
Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.
Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*
Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.
Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.
Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.
Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*
Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.
Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.
Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.
Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*
A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.
Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.
Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.
Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*
Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.
Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.
Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.
Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*
Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.
Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.
Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.
Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.
Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!
