Komoran támad az ősz, metszőek a színek.
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…

Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.

A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.

A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.

Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.

Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.

A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…

Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.

Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József

Álnok fondorlattal, lassan elmúlik a nyár,
És az ősz átcsal ő küszöbén… kapcabetyár
És hirdeti, hogy nagyon jó rejtek az ő hona,
Tél ellen, becsüljük… ő is csak papírkatona.

Önző az ősz, de nyár liliomvére elfolyik,
Itt már semmilyen hites prófécia nem segít.
A nyár ifjonti bája, már nem gyógyír jajra, búra,
Torkot elszorít, hajnali hűvös… a hozománya.

Kínlódásunk már gyötrőn kínkacajba fullad,
Vágyjuk a napfényt, ezen éji holdfény mulat.
Rozsdásodó levelek nyüszítve köszönnek el,
Az elmúlást hirdetik, elmennek a meleggel.

Támad az éj, máris hosszabb, mint a nappal,
Már nem fürdünk Balcsiban éjjel és nappal.
Változás van újakat, változást hoz az ősz,
Tudd ezt, mindig van változás, hiába gyötrődsz.

A fák és a bokrok ezer színben látszanak,
Ezeken madarak, bogarak még játszanak.
Gyönyörködöm bennük, tetsző a látvány,
Megint megértem egy őszt… ez nem hátrány.

Vecsés, 2011. szeptember 24. -Kustra Ferenc József

Az alkotás lázában érzem, hogy lüktet a halánték,
Mint ahogy a jó izgalmában izzad az ágyék-tájék…
Kezembe fogom, régi, jó lúdtollamat,
Magamban meg makogom az új sorokat.

Izzad a kezem is és a lúd volt tollát leejtem,
Tenta is repül a végéből, sokfelé szétfreccsen…
Kutyabőrre írok, az feketésen foltos lesz,
Nyár van, hajnali harmat nincs, de majd új ősszel lesz.

Előkapom az itatósom, teregetem mindenfelé,
De ami nagyon gyorsan beivódott, ő azt már nem lelé…
Előveszek egy tépett pergamen darabot, tán’ jó az is,
De előbb iszok egy feketét, attól megnyugszom magam is.
*
Tenta, csak fröccsen,
Papír meg nagy-foltos lesz.
Miért ügyetlen?
*
A tintapacát,
Radírozni, nem lehet…
Emlékeztető!
*
Sebaj, új papír van, jönnek az új gondolatok…
Nem baj, leírom, és nem vesznek el a mondatok!
*
Régi gondolat
Is megvan, nem feledem…
Mindent leírni!

Vecsés, 2016. június 12. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

Drága föld éjjel
Takaródzik kéjjel,
Csillagos éggel,
Ezüstös holdfénnyel.
Elszunnyad mára,
Békesség a párna,
Szellős a sátra,
Illatos az álma.

Könnyed a lelke,
Csend honol ma este,
Pár cseppet ejtve,
Párát szitál szerte.
Elolvadt árnya
Erdőt mezőt szánja,
Reggelig várva
Nedves lesz bokája.

Narancs hajnal fényben felsóhajt jó nagyot,
Örömmel köszönti az éltető Napot.
Emlékében él még milyen volt az éden,
Palástja fent ragyog azúrt fénylő kékben.

Dőzsöl a hangulat,
Italnak lelke száll.
Éjjeli kábulat,
Csendtiprón rezonál.

Basszusnak ritmusa
Remeg a szélben,
Viharos éjszaka
Úsznak a lében.

Megszűnik a gátlás,
Eltompul az elme.
Bulizik sok lármás,
Hajnalig nincs tente.