Ez a versem kicsit más, mint a többi,
erről az emberről is lehet mit írni.
Már hajnal ötkor felkel,
kicsit még álmos,de kit érdekel.

El is indul a munkába elég kábán,
néznek is rá az emberek furán.
Beér a munkahelyre,köszön halkan.
Éjszakás társa épp hogy meghallja.

Átveszi az osztályt,és a betegeket,
Látott ő már ilyet,nem egyet,de rengeteget.
Eteti,itatja,ápolja az elesetteket,
dolgozik is nem is keveset.

Az emberek őt nagyon szeretik,
A fáradtságot ő nem is ismeri.
Lassan letelik a műszakja,
de a munkát otthon se hagyja abba.

Lassan lépeget az utcán,
Kérdezik is a szomszédok:Ki is ez a lány?
Ő is csak egy ember,mint más.
Ha ő ápol,nem érhet csalódás.

Otthon is keményen tevékenykedik,
hogy hogy bírja,mások nem is érték.
És hogy miért lettem én is ápolónő?
Talán mert kemény lelkemnek ez ad erőt.

Egy nyári reggelen bekopogtál,
bár zord,és goromba voltál,mégsem morogtál.
Olyan hirtelen jöttél,
és sok jóval nem is kecsegtettél.
Nem beszéltél,kegyetlen voltál,és néma,
és én úgy terültem ki,mint egy rémült béna.
Sírva könyörögtem,hogy ne bántsál,
de te az eszközökbe nem válogattál.
De erős voltam,és dühös harcos,
te meg brutálisan morcos.
Nem adtam fel a reményt,
és te láttad rajtam,hogy ez a nő nagyon kemény.
Kértelek,hogy hagyjál békén,
és te némán engedelmeskedtél.
Már nem vagyok beteg,vidám vagyok,
a mogorva látogató így végleg elhagyott.

Veled vagyok boldog,
Neked nincs más dolgod,
hagyd, hogy szeresselek,
lelked része legyek.

Szíved átkarolom,
szeretettel tartom,
stólával megkötöm,
Benned gyönyörködöm.

Hagyj szívedben lakni,
leszek egy falatnyi
kenyér a lelkedben
úszó szeretetben.

Sok verset olvasok, egyben hasonlóak,
segítséget többnyire kívülről várnak.
Úgy tűnik nem hiszik a TEREMTŐ ERŐT,
mivel
Őket megáldotta a TEREMTŐ ERŐ!!

Félreértés ne essék, imádkozni kell,
tiszta szívvel, őszintén és szeretettel.
Higgyük el, bennünk olyan erő lakozik,
mellyel
hogyha akarjuk, életünk megváltozik.

Istenünk megadja, mire szükségünk van,
de
sült galambot várni nagyon bizonytalan.
Fizikai létünk nekünk megadatott,
ez az mit az ember, s mindenki megkapott.

Teremteni először gondolattal kell,
majd
kérni Istenünket szívvel, szeretettel.
Segítséget, a "hogyan?"-t, Ő megmutatja,
megszülni a gondolatot reánk hagyja.

Van benned erő, azt Istenedtől kaptad,
vedd már szépen elő, Őt magára hagytad.
Hozd felszínre lelked legmélyebb zugából
TEREMTŐ ERŐD, ISTEN akaratából!

Sokfélék vagyunk, olyan különbözők,
éljük a múltunkat, s a már szebb jövőt.
A Ma-ra már régen elfogyott az erőnk,
elveszett a Most, ezért nincs rá időnk.

A pillanat öröme már nem létezik!
Mi volt, s mi lesz majd? Az ész ábrándozik.
Küszködünk, harcolunk, nem a Ma-t éljük,
a Most-ot a múltra, s jövőre cseréljük.

Nem vesszük észre az \\'apró\\' csodákat,
szivárványt az égen, s az égig érő fákat.
Elszalad mellettünk ez a rövid élet,
Köd borítja már lelkünkben a szépet.

Testünk és lelkünk egy új napra vár,
lelkünkben még ott él a reménysugár.
Felejtsük a múltat, hagyjuk a jövőt,
adjuk a Ma-nak a testi, lelki erőt.

Éljünk a jelenben, igaz szeretetben,
fürdessük egymást a tiszta Égi Fényben.