Idő 
Értékelés 
Értékelés Fránya só!
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!
Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.
A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.
Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?
A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.
Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…
Ha, volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?
Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!
Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!
Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!
Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!
Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!
Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.
A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.
Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?
A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.
Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…
Ha, volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?
Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!
Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!
Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!
Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!
Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József
Pirkadatkor a hegyfokon
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.
Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.
Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.
Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.
Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.
Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.
Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.
Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.
Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.
Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.
Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
Versben és európai stílusú haikuban és tankában…
Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett,
Pedig szerintem ennél jobban is lehetett
Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett!
Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye,
Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye,
Még végül jó dolga lenne, talán örökre!
*
Mikor van késő?
Mikor végső az álom?
Múltba süllyedés…
*
Ember hallgasson
Jó szóra, veszejtse rosszt!
Múlt, álom vége...
*
Múltra hallgatni?
Még rájössz sok mindenre…
Tán’ kiokosodsz.
*
Ha rájössz, hogy az élet milyen szép, akkor csökken könnypazarlás…
Ha már nem a rosszat tekinted alapnak, nincs több fejvakarás…
Múltadban van elásva minden tapasztalat, meg a messiás.
Örök álmod még biztos messze van, még Te nem leszel keresztfás.
Hallgass magadra,
Hallgass a múltadra,
Bízd magad bizalmadra.
Fölöset ne végy válladra,
Építs a belső tudatodra,
Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
Ülj ki bátran az életkarzatodra,
Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.
Legbiztosabb, ha támaszkodsz, volt megoldási mozzanatra.
Ülj rá múltra, mint adatra, ott lapul a válasz, pillanatra...
Meg kell oldanod, kell a válasz javadra, a kérdésáradatra.
*
Megoldást, ember
Magadtól várj, magadnak!
Életszeretet.
Te, a múlt szeretetét
Ne feledd… ma jövőjét!
*
Egy gonosz ármány
Élet, szépnek is látszhat.
Nagy megtévesztés.
Figyeld mozzanatokat,
Kerüld, a nem-valókat
*
Ráhallgatni kell!
Csendes víz, békés préda.
Tanácsadó múlt!
Fa is magból származik…
Ember, múltból származik...
Vecsés, 2015. november 11. – Kustra Ferenc József
Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett,
Pedig szerintem ennél jobban is lehetett
Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett!
Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye,
Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye,
Még végül jó dolga lenne, talán örökre!
*
Mikor van késő?
Mikor végső az álom?
Múltba süllyedés…
*
Ember hallgasson
Jó szóra, veszejtse rosszt!
Múlt, álom vége...
*
Múltra hallgatni?
Még rájössz sok mindenre…
Tán’ kiokosodsz.
*
Ha rájössz, hogy az élet milyen szép, akkor csökken könnypazarlás…
Ha már nem a rosszat tekinted alapnak, nincs több fejvakarás…
Múltadban van elásva minden tapasztalat, meg a messiás.
Örök álmod még biztos messze van, még Te nem leszel keresztfás.
Hallgass magadra,
Hallgass a múltadra,
Bízd magad bizalmadra.
Fölöset ne végy válladra,
Építs a belső tudatodra,
Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
Ülj ki bátran az életkarzatodra,
Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.
Legbiztosabb, ha támaszkodsz, volt megoldási mozzanatra.
Ülj rá múltra, mint adatra, ott lapul a válasz, pillanatra...
Meg kell oldanod, kell a válasz javadra, a kérdésáradatra.
*
Megoldást, ember
Magadtól várj, magadnak!
Életszeretet.
Te, a múlt szeretetét
Ne feledd… ma jövőjét!
*
Egy gonosz ármány
Élet, szépnek is látszhat.
Nagy megtévesztés.
Figyeld mozzanatokat,
Kerüld, a nem-valókat
*
Ráhallgatni kell!
Csendes víz, békés préda.
Tanácsadó múlt!
Fa is magból származik…
Ember, múltból származik...
Vecsés, 2015. november 11. – Kustra Ferenc József
Tanulmányféleség…
("Shiliuziling" 1,7,3,5 Rímképlet = aaxa - x = végtelen)
A
Pletyka… betegség maga!
Ez egy bűn.
A járvány maga!
*
Hit?
Pletyka… bizony elvakít!
Mérgező.
Be is sötétít!
*
A
Szennyesítés… szempontja!
Tévesztő.
Vad piszkossága…!
*
Légy
Csend, ami elhalkítja!
Félelem.
Logika harca!
*
Tedd
Talonba fecsegésed,
Tévedés.
Bízni kell! Léted?
*
Ha,
Pletyka… mindent pusztíta,
Mérgező!
Békét kurtítja!
***
(„vu-csüe” 4x5 Rímképlet: xaxa )
Hagyd a pusmogást,
Ne hallgass csúf szót,
Igazra figyelj!
Az neked tesz jót.
*
Az aljas pletyka
Csak kár okozó,
Elhallgass! Ne légy
Haszon hajszoló.
*
Ha hagyod magad!
Szolgája leszel,
Gyilkos betegség
Messze kerüld el.
*
Igazságban élj,
Akkor nincs veszély.
Éljen szívedben
Az, „igaz’’ erély.
*
Szeretetben bízz,
Légyél jótevő.
Lét rögös útján
Segít... Teremtő.
*
A fohászodban,
Adj mindig hálát.
Vár majd rád az Úr...
Szereti nyáját.
Vecsés, 2018. február 22. –Szabadka, 2018. február 26. – Kustra Ferenc – az első részt én írtam, a második részt, Jurisin Szőke Margit.
Dan Ibolya Csillag: „A pletyka” c. versének átirata, kínai versformában, a szerző engedélyével.
("Shiliuziling" 1,7,3,5 Rímképlet = aaxa - x = végtelen)
A
Pletyka… betegség maga!
Ez egy bűn.
A járvány maga!
*
Hit?
Pletyka… bizony elvakít!
Mérgező.
Be is sötétít!
*
A
Szennyesítés… szempontja!
Tévesztő.
Vad piszkossága…!
*
Légy
Csend, ami elhalkítja!
Félelem.
Logika harca!
*
Tedd
Talonba fecsegésed,
Tévedés.
Bízni kell! Léted?
*
Ha,
Pletyka… mindent pusztíta,
Mérgező!
Békét kurtítja!
***
(„vu-csüe” 4x5 Rímképlet: xaxa )
Hagyd a pusmogást,
Ne hallgass csúf szót,
Igazra figyelj!
Az neked tesz jót.
*
Az aljas pletyka
Csak kár okozó,
Elhallgass! Ne légy
Haszon hajszoló.
*
Ha hagyod magad!
Szolgája leszel,
Gyilkos betegség
Messze kerüld el.
*
Igazságban élj,
Akkor nincs veszély.
Éljen szívedben
Az, „igaz’’ erély.
*
Szeretetben bízz,
Légyél jótevő.
Lét rögös útján
Segít... Teremtő.
*
A fohászodban,
Adj mindig hálát.
Vár majd rád az Úr...
Szereti nyáját.
Vecsés, 2018. február 22. –Szabadka, 2018. február 26. – Kustra Ferenc – az első részt én írtam, a második részt, Jurisin Szőke Margit.
Dan Ibolya Csillag: „A pletyka” c. versének átirata, kínai versformában, a szerző engedélyével.
Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
