Idő 
Értékelés 
Értékelés Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Hétköznapi pszichológia…
Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?
Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?
Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Meditálás a lélekről… versben és HIAQ -ban.
Akinek a lelke vára bevehetetlen,
Annak a magánya kiküszöbölhetetlen…
Ki nem engedi, hogy
Szeressék, lelke elhervad.
Magányra ítélt lesz.
*
Ki a létét nem érti,
Az, életét, hogy éli?
Először mindig értsd meg tenmagadat,
Aztán propagáld eszed, önmagadat.
Ismerd meg önmagad,
Akkor élheted életed.
Máris bizonyíthatsz.
*
Lélek súlyos terhe, nyomasztólag hat rád?
Ez bizony, oly’ minthogy leveszed a ruhád…
Lélek terhét levenni, nem is olyan egyszerű,
Evidens, hogy ezt hinni, nagyon is meseszerű.
Lélekfánk is ágas-bogas, de fűrészelni nem lehet,
Meg kell érte küzdeni, hogy leakaszthassuk terheket.
Lelked terhe nehéz.
Szabaddá tenni nem könnyű.
Küzdj! Vedd hát le terhét.
*
Meg kell dolgozni,
Fel kell dolgozni
A problémákat, az élethelyzeteket,
Akkor talán bejárhatjátok mennyeket.
csak így segíthetsz magadon.
Ismerd fel az okát,
Akkor könnyíthetsz lelkeden.
Had szálljon az égig...
*
Ha a lelket eluralja egy érzése, azzal nem lehet mit kezdeni,
De, dolgozni a témán, akkor küzdeni kell, lehetőséget keresni.
Ha érzelemdús lesz,
Ne fogd vissza, engedd útra.
Adj lehetőséget.
*
Akinek a lelke bezárkózott a palotába,
Annak lehet, hogy bele is tört már, a kulcs a zárba!
A lelkünk, az a mienké, azt nekünk kell kezelni,
Ez nem elhagyott ló pata, hogy tovább lehet menni…
Ne zárd kalitkába,
Ápold lelked! Ne hagyd cserben.
Így lelsz lelki békét.
*
Az élet tele van kisebb-nagyobb tragédiákkal,
Örökre visszavonhatatlan anomáliákkal.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 5. – Kustra Ferenc - A verset én írtam, bele a HIAQ- kat szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit! A HIAQ csokor címe: ,,Ápold lelked’’
Akinek a lelke vára bevehetetlen,
Annak a magánya kiküszöbölhetetlen…
Ki nem engedi, hogy
Szeressék, lelke elhervad.
Magányra ítélt lesz.
*
Ki a létét nem érti,
Az, életét, hogy éli?
Először mindig értsd meg tenmagadat,
Aztán propagáld eszed, önmagadat.
Ismerd meg önmagad,
Akkor élheted életed.
Máris bizonyíthatsz.
*
Lélek súlyos terhe, nyomasztólag hat rád?
Ez bizony, oly’ minthogy leveszed a ruhád…
Lélek terhét levenni, nem is olyan egyszerű,
Evidens, hogy ezt hinni, nagyon is meseszerű.
Lélekfánk is ágas-bogas, de fűrészelni nem lehet,
Meg kell érte küzdeni, hogy leakaszthassuk terheket.
Lelked terhe nehéz.
Szabaddá tenni nem könnyű.
Küzdj! Vedd hát le terhét.
*
Meg kell dolgozni,
Fel kell dolgozni
A problémákat, az élethelyzeteket,
Akkor talán bejárhatjátok mennyeket.
csak így segíthetsz magadon.
Ismerd fel az okát,
Akkor könnyíthetsz lelkeden.
Had szálljon az égig...
*
Ha a lelket eluralja egy érzése, azzal nem lehet mit kezdeni,
De, dolgozni a témán, akkor küzdeni kell, lehetőséget keresni.
Ha érzelemdús lesz,
Ne fogd vissza, engedd útra.
Adj lehetőséget.
*
Akinek a lelke bezárkózott a palotába,
Annak lehet, hogy bele is tört már, a kulcs a zárba!
A lelkünk, az a mienké, azt nekünk kell kezelni,
Ez nem elhagyott ló pata, hogy tovább lehet menni…
Ne zárd kalitkába,
Ápold lelked! Ne hagyd cserben.
Így lelsz lelki békét.
*
Az élet tele van kisebb-nagyobb tragédiákkal,
Örökre visszavonhatatlan anomáliákkal.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 5. – Kustra Ferenc - A verset én írtam, bele a HIAQ- kat szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit! A HIAQ csokor címe: ,,Ápold lelked’’
Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik…
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll… néz…
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.
Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a „rózsádra”!
Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik…
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll… néz…
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.
Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a „rózsádra”!
Fent sötét van és csend, együtt ölik meg az elemnő fény lelkét,
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*
(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*
Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*
Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*
Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*
Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.
Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*
(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*
Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*
Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*
Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*
Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.
Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.
