Idő 
Értékelés 
Értékelés Kutató-meditáció filozófiai távlatokban…
(10 szavas trió)
Nem várt esemény, csak megjelenik,
Körülmények, a gyors megoldást követelik.
Ha nyomás alá kerültem,
Akkor baj, ha megoldást nem lelem.
Elmém sokszor fényben barangol,
Mire észreveszem, a vaksötétben egyedül csatangol.
*
(HIAQ duó)
A gondolataim
Sokszor kuszák, ez művészet?
Nem, ez pokol-hatás.
Túlvilágon minek
Bármilyen okos gondolat!
Ez, biztos művészet!
*
(bokorrímes)
Engemet a mennyországban nem is tartanak nyilván!
Lent… ilyenekre, rám lent sincs szükség, fölöttébb nyilván...
Énem mondja, ott majd jó lesz, főnökök leszünk
Aztán ha majd éhezünk, csillagnál melegszünk.
*
(HIAQ)
Új amnéziám van.
Mindennap erősíti ént!
Mindennap ad újat…
*
(3 soros-zárttükrös)
Úgy tűnik, hiába, hogy bennem lüktet a vad őserő!
Az énem, bent lakik a lelkemben, nem igen jő elő…
Úgy tűnik, hiába, hogy bennem lüktet a vad őserő!
*
(Kínai: csi-csüe- 7.-7.-7.-7. Rímképlet: aaxa)
Mért oly’ furcsák az álmok?
Ketten, énemmel járok.
Mindenfelé csavargunk…
Énemmel humni vágyok.
*
(bokorrímes)
Magamat keresem, de valószínűleg nem valószínű,
Hogy az én énem nem én vagyok, ő meg bizony nagy kétszínű.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az én énem, érzem, hogy a rám terített végtelen,
Lehet, hogy azért dolgozik az örökké küzdelem…
Az én énem, érzem, hogy a rám terített végtelen.
Vecsés, 2015. december 4. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írtásként.
(10 szavas trió)
Nem várt esemény, csak megjelenik,
Körülmények, a gyors megoldást követelik.
Ha nyomás alá kerültem,
Akkor baj, ha megoldást nem lelem.
Elmém sokszor fényben barangol,
Mire észreveszem, a vaksötétben egyedül csatangol.
*
(HIAQ duó)
A gondolataim
Sokszor kuszák, ez művészet?
Nem, ez pokol-hatás.
Túlvilágon minek
Bármilyen okos gondolat!
Ez, biztos művészet!
*
(bokorrímes)
Engemet a mennyországban nem is tartanak nyilván!
Lent… ilyenekre, rám lent sincs szükség, fölöttébb nyilván...
Énem mondja, ott majd jó lesz, főnökök leszünk
Aztán ha majd éhezünk, csillagnál melegszünk.
*
(HIAQ)
Új amnéziám van.
Mindennap erősíti ént!
Mindennap ad újat…
*
(3 soros-zárttükrös)
Úgy tűnik, hiába, hogy bennem lüktet a vad őserő!
Az énem, bent lakik a lelkemben, nem igen jő elő…
Úgy tűnik, hiába, hogy bennem lüktet a vad őserő!
*
(Kínai: csi-csüe- 7.-7.-7.-7. Rímképlet: aaxa)
Mért oly’ furcsák az álmok?
Ketten, énemmel járok.
Mindenfelé csavargunk…
Énemmel humni vágyok.
*
(bokorrímes)
Magamat keresem, de valószínűleg nem valószínű,
Hogy az én énem nem én vagyok, ő meg bizony nagy kétszínű.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az én énem, érzem, hogy a rám terített végtelen,
Lehet, hogy azért dolgozik az örökké küzdelem…
Az én énem, érzem, hogy a rám terített végtelen.
Vecsés, 2015. december 4. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írtásként.
Hah! Nálunk esett,
Rögvest lett minden havas…
Csendes hóhullás.
*
Szellő hideg volt,
Jól be kellett öltözni.
Csendes hóhullás.
*
A reggel csúszott,
Jegesek voltak utak…
Csendes hóhullás.
*
Élt hamar-gyorsan
A hótakaró! Jó volt!
Csendes hóhullás.
*
Élt, ahogy tudott,
El is olvadt egy éjjel.
Langyuló idő!
*
Gumicsizma volt
Reggelre kikészítve…
Nagykabát le jött!
Vecsés, 2017. november 24. -Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Rögvest lett minden havas…
Csendes hóhullás.
*
Szellő hideg volt,
Jól be kellett öltözni.
Csendes hóhullás.
*
A reggel csúszott,
Jegesek voltak utak…
Csendes hóhullás.
*
Élt hamar-gyorsan
A hótakaró! Jó volt!
Csendes hóhullás.
*
Élt, ahogy tudott,
El is olvadt egy éjjel.
Langyuló idő!
*
Gumicsizma volt
Reggelre kikészítve…
Nagykabát le jött!
Vecsés, 2017. november 24. -Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Kopottas okker
November divat színe...
Gyorsan változó.
Szürke ködköpeny
Libeg a folyó felett...
Kettős állapot.
Padnak magánya
Ködbe rejti bánatát...
Álma párolog.
Árny és fény játék
Tócsának vizében ring;
Nyirkos szél pancsol.
Ősznek derekán
Szomorodott hangulat...
Elrozsdásodott.
November divat színe...
Gyorsan változó.
Szürke ködköpeny
Libeg a folyó felett...
Kettős állapot.
Padnak magánya
Ködbe rejti bánatát...
Álma párolog.
Árny és fény játék
Tócsának vizében ring;
Nyirkos szél pancsol.
Ősznek derekán
Szomorodott hangulat...
Elrozsdásodott.
A poéta vére az maga… olyan, mint a tenta
És azt az ócskapiaci kalamárisban tartja…
Ezt nem szív pumpálja, toll, hegyével veti papírra.
Gyertyafényben gyorsan elfárad öreg szemem,
Meg néha megyek én, pár falatot csak eszem…
Aztán újult erővel használom az eszem.
Megjátszom minden nap az íróember jó öreg srácot,
Közben folytonosan viselem, az életunt álarcot…
Összetört álmaim, már nem kérnek új életnek pácot…
A sötét tinta boldogságot szerez, ami a kalamárisban van,
Poéta leírhat mindent, álmodhat egy saját poéta világban.
Mosolyog is folyton a toll, mert ő írja papírra gondolatokat,
A poétának segít ezzel, hogy megvívja a gondolat harcokat!
Miközben leírom a gondolatomat, a lidércem ott setteng’ folyton,
Meg a kezem és tollam árnyékai itt vannak, figyelnek is állandón…
Mindig, egyszer csak megtestesül maga a nagy pillanat,
Verset öklend, ha nem írom… mint fuvallat, volt illanat…
A holdnak fénye, szinte jönne be, de lecsorog az ablakon,
Már hideg van kint, kabátban sem ülhettek már öreg balkonon…
(Leoninus)
A gyertyám fénye persze világit, a lángja lobogva ámít?
A boldogság bennem van, az nem ámít, így gyertyafény sem kábít!
Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
És azt az ócskapiaci kalamárisban tartja…
Ezt nem szív pumpálja, toll, hegyével veti papírra.
Gyertyafényben gyorsan elfárad öreg szemem,
Meg néha megyek én, pár falatot csak eszem…
Aztán újult erővel használom az eszem.
Megjátszom minden nap az íróember jó öreg srácot,
Közben folytonosan viselem, az életunt álarcot…
Összetört álmaim, már nem kérnek új életnek pácot…
A sötét tinta boldogságot szerez, ami a kalamárisban van,
Poéta leírhat mindent, álmodhat egy saját poéta világban.
Mosolyog is folyton a toll, mert ő írja papírra gondolatokat,
A poétának segít ezzel, hogy megvívja a gondolat harcokat!
Miközben leírom a gondolatomat, a lidércem ott setteng’ folyton,
Meg a kezem és tollam árnyékai itt vannak, figyelnek is állandón…
Mindig, egyszer csak megtestesül maga a nagy pillanat,
Verset öklend, ha nem írom… mint fuvallat, volt illanat…
A holdnak fénye, szinte jönne be, de lecsorog az ablakon,
Már hideg van kint, kabátban sem ülhettek már öreg balkonon…
(Leoninus)
A gyertyám fénye persze világit, a lángja lobogva ámít?
A boldogság bennem van, az nem ámít, így gyertyafény sem kábít!
Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Mélytengeri az élet…
(leoninus)
Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
(Senrjon)
Félek a defekttől, így bíz’
Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
Négyszáz a bárom!
(tíz szavas
Hátha még élhetek egy picikét,
Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
(leoninus)
Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
(Senrjon)
Félek a defekttől, így bíz’
Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
Négyszáz a bárom!
(tíz szavas
Hátha még élhetek egy picikét,
Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
