Ha felnőnek a gyerekek búcsút intenek.



Mikor második gyermeke is elment, már nem sírt napokon át,
csak állt a küszöbön s nézte az üres szobát,
fájó gombóc égette torkát.

Valami elszakadt és helyén egy seb fakadt,
ki egykoron belőle sarjadt, most máshol marad,
anyai szivére vasmarok tapadt.

Mindíg is tudta, hogy így lesz, de odázta volna míg lehet,
minden anya sorsa ez, mást nem is tehet,
ha szive nem, az idő majd oldja e percet.

Idő! Te csalfa kaméleon!
Gyermeknek s álmoknak nem létezel,
Az ifjakkal a végtelenbe merülsz el,
De ha az idősbhöz odasettenkedel
Csak rövidséged feded fel,
S ha eljössz: nem kegyelmezel.

Amit a szív kalitba zár, mégsem rab:



Szabadabb Ő minden madárnál,
Mégis veled van míg maradnál.

Ha alszol ledönti gátjaid, s
Az éj fátylára vetíti álmaid.
Néha furcsa tájakra kisér, s
Ha ébredsz, róla álmod mesél.

Békét hoz ha jó, s te is jó vagy,
Féltőn tanít, de kétséget hagy.

Szilaj ifjuságod élteti,
Érett éned vágyát fékezi.
Ám midőn az alkony megérint
Érzed az időt mi megrémít.

Tudja az órát mit nem mond el,
De ha lejár, már úgy sem kell.

Persze félsz, mert a tested gyenge,
Nélküle csak por vagy és pernye.
Elhozza gyermekét a reményt, s
Te görcsösen fogod a kezét.

Ha rájössz, hogy mindez sevégre,
Emelt fővel nézhetsz elébe.

Lám, lelked az mi tenmagad,
Testünk csak eszköz és elhervad.
Megírja s rendezi sorsodat,
Így lesz az életed sorozat!?



Zárszó: Lelkünk az mi szeret, testünk csak közvetít.

Szálltam az ismeretlenben
kerestelek,kerestem arcod ívét
leány alakod ifjú báját,hangod finom
rezdülését,de te már nem voltál sehol.
Találtam egy csokor szegfűt,
fehéret,sárgát egyszerű papírban
becsomagolva.
Láttam a régen hordott ruháidat
kicsit megnyugodtam és megsimogattam őket .
Itt vagy ismét ,láttam a fényképed
ismeretlen nőkkel voltál együtt-kiabáltam
Hívtalak,de elmondták hagyjalak mert te már mással
élsz ismét boldog vagy és szerelmesnek látnak.
Megtudtam hogy gyermeket vársz, és már vasalod
a kis jövevény ingeit,pontosan egymásra
hajtva a ruhák részeit,foltos volt némelyik
rejtegetted is előlem.
Majd megtaláltam az irataidat,kis fecniket,
semmit sem értettem.
s ahogyan haladtam a nemlét hálójában
verekednem kellett,hogy élhessek,
ekkor már nem számított veszítek e.
Amikor már azt gondoltam sosem látlak
érezlek többé,gyengéden befűzted vékony ujjaid
az enyéim közé,illettek egymáshoz mint
amikor igazán szerettél.
Látod? Mit tehetnék?Itt vagy velem, s bennem.
Betöltöd életem
minden apró pillanatát.
Velem vagy nappal,s velem vagy éjjel
amikor egymagam fekszem és álmodom.

Olyan jó dolog anyának lenni
az egyetlen ami állandó, örök!
Amikor csöppnyi gyermekem megláttam
szívembe örök tavasz költözött.

Amikor először karjaimba zártam
Nem volt a földön nálam boldogabb,
szétfoszlott álmaim új reményt találtak
s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.

Olyan jó dolog szeretni őket!
Átadni szívünk minden melegét,
hisz a gyermekünk az egyetlen a földön
ki mindig, mindenkor szívünkben él.