Te jelented

Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?
S mi tartja még bennem a világot?
Honnan az erő, mi felkelni sarkall?
S mi késztet túlélni egy újabb nappal?

Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?
Mért kéne mindig, még tovább mennem?
Sokszor a választ én magam sem tudom,
Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!

Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,
Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?
Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,
És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!

Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!
Tarthatnám kezedet többször a kezembe!
Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,
Remélni, szeretni, vágyni valami után.

Szeretnélek magam mellett tudni Téged!
Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.
Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,
És mint határnak a pacsirta madár?

Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,
Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.
Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,
Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?

Te jelented nekem a napot az éjben,
Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,
Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,
Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?

Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,
Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.
Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?
Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.

Sohaj


Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.

Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.

Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.

Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.

Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!

Hétköznapi pszichológia

Ha valakit nem akarunk megbántani, akkor hazudunk? mellébeszélnünk neki,
Akár gyermekmese szinten, eltereljük a figyelmét! De, mi nem bukhatunk le!
Van még olyan is, hogy igen is nem mondhatjuk meg azt az oly' súlyos igazat neki
És
Bár hányan tudjuk is, az igazságot teljességgel el kell titkolni előle!

Végrehajtása és titokőrzés, embert-próbáló, jó, ha senki el nem fecsegi...

Vecsés, 2020. augusztus 5. ? Kustra Ferenc

Enyém a születés, a szavak készlete,
enyém a tudásom, e világ nézete.
Lüktető rímképlet.
Önző hittel gyűjtök, megtörténhet bármi,
változó a ritmus, tenni és a várni.
Szívem dala élet.

Féltek és vigyázok, hisz engem is óvtak,
nevelgetett anyám szelídnek és jónak.
Egy gondtalan részlet.
Rég túl vagyok rajta. Emlék, tarkabarka.
Angyalok vigyáznak, Isten úgy akarta.
Szívem dala élet.

Enyém a lendület, a változás joga,
enyém a mértéke, a szabadság foka.
Nincs üres ígéret.
Hűséget fogadok, azért, mert szeretek,
imába foglalok családot, gyermeket.
Szívem dala élet.

Nem hiszek jóslatnak, nem hiszek átoknak,
a hajnal vet véget rémséges álmoknak.
Remény velem ébred.
Enyém, ami elmúlt, de enyém a jelen,
megbecsült minden perc, az út nem végtelen.
Szívem dala élet.

Keringőjét falevélnek
kíséri a napsugár.
Nevetésre elcseréllek,
gyermekmosoly mindig nyár!

Elkapni a táncolókat,
csókot is kap egynéhány.
Simul a szél pírt cirógat,
megpihen a szemhéján.

Nevet a nap, mint a gyerek,
vidám lesz az egész táj,
kacagnak a tarka színek,
ősz van itt, és mégis nyár.